A 2014-es irodalmi Nobel-díjat elnyerő Patrick Modiano – az előzetes esélylatolgatások ellenére – már a tizennegyedik francia szerző, aki kiérdemelte a neves elismerést, s ezzel olyan illusztris társaságba került, melynek Anatole France, Albert Camus és Jean-Paul Sartre is a tagjai.
A Pécsi Nemzeti Színház bemutatta Harold Pinter A születésnap című abszurdját Funk Iván rendezésében. Az egyik előadást követően Dr. Stark András pszichiáter beszélgetett a darabról az előadás alkotóival. Erről olvashatnak beszámolót.
Szabó Zsófi grafikus hat zsebkönyvet rajzolt angolnákról, magyar vízben fürdő magyar emberekről, pálinkamámorról és dekákat mérő gurulószatyros nénikről. A Kis Hungarikumhatározókat a napokban mutatták be. Kis színes magyarság eladó.
Tóth Krisztina kilencvenes években játszódó novellái nem akarnak nagyobb darabokat kiszakítani a valóságból, megelégszenek egy-egy helyszűke pillanattal, egy-egy történésszerű ötlettel. SÁNTHA JÓZSEF KRITIKÁJA.
Négy díjat nyerte Reisz Gábor diplomafilmje a november 29-én véget ért 32. Torinói Filmfesztiválon, Olaszország rangos nemzetközi filmes seregszemléjén. A Filmalap támogatásával készült Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című alkotás a zsűri különdíját és a közönségdíjat is elnyerte. A fesztivál hivatalos díjai mellett a diákzsűri a legjobb forgatókönyv díjával jutalmazta a magyar alkotást, továbbá a Torinosette című újság olvasóinak közönségdíját is Reisz Gábor első játékfilmje kapta meg.
Nálunk a pályázat már kiírva, már bojkottálják is, miközben a nemzeti biztos azt hangsúlyozza, nem tekinti magát outsidernek. Másutt már tudni, kik lesznek ott a Velencei Biennálén. Negyedik rész.
Interjú Beck Zoltánnal, a 30Y zenekar frontemberével – Miként reprezentálódik egy olyan személy, aki nemcsak egyetemi tanár, hanem egy népszerű zenekar szerethető frontembere is? Beck Zoltánt Balogh Péter kérdezte a roma irodalommal való kapcsolatáról, az új lemezükről és többek között a banda jövőjéről.
Fekete György album-simogató, a felrobbantott Gömbös-emlékmű továbbírt históriája, kiáltó szó a pusztában. Az FKSE Stúdió Galériája nagyon jó kis kiállítással rukkolt elő. PROTEKT. Megnéztük.
vasárnap este tragikus hirtelenséggel, szívproblémák következtében (még nem tudni, hogy valóban infarktusról van-e szó, de ez a valószínű) elhunyt páprádi (Vajszló melletti) házában Balikó Tamás pécsi színművész, rendező, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi igazgatója.
Voltaképp arra számítottam, hogy az előadást döbbent csend zárja taps helyett. „Az I. világháború kitörésének századik évfordulójára” írt darab ugyanis – az előadás ezt a magyarázó alcímet viseli – mindenekelőtt sokkoló. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem erre az estére mozivá változott, ahol Michael Nyman filmjét mutatták be, és a zenei aláfestés, akárcsak a korabeli némafilmes vetítéseken, élőben előadott kíséretként szolgált a képkockákhoz, a zenészek pedig feketébe öltözve, félig a gyertyalángszerűen megvilágított kottaállványok mögé bújva szinte mindvégig a háttérben maradtak, csupán a ráadásban kerültek reflektorfénybe.
Fiatal képzőművészek vonal- és QR-kódokkal töltötték meg a Design Terminál falait és tereit. Megnyílt a KódVilág Design Pályázat legjobb műveit bemutató kiállítás.
Váratlanul, életének 71. évében elhunyt Héthy Apor hegedűművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának egykori igazgatója - közölte az MTI-vel a Közszolgálati Kulturális Nonprofit Kft. vasárnap.
Az MR nívódíjával többszörösen kitüntetett művész a Liszt Ferenc Zeneakadémia elvégzése után 1965-től a Rádiózenekar hegedűművésze, majd 1993-tól 2007-es nyugdíjba vonulásáig a Rádiózenekar zenekari igazgatója volt.
A Csokonai Színház Titus anatómiája, Róma bukása című előadásának premierje előtt készült interjú a darab fordítójával. A színházi és irodalmi életben szerzőként, rendezőként és dramaturgként is elismert Forgách Andrást a különböző szerepek összeegyeztetéséről, a színházi műfordítás kulisszatitkairól és a Heiner Müller-darab fordításának nehézségeiről mesélt.
Kiss Anna kapja a 19. alkalommal a Balassi Bálint-emlékkardot.
A Balassi Bálint-emlékkardot 2015-ben – a XIX. alkalommal – Kiss Anna József Attila-díjas költő veheti át. A kuratórium november 17-én Budapesten meghozott döntéséről Molnár Pál, az irodalmi díj alapítója tájékoztatta a sajtót. A költőnő örömmel fogadta a hírt.
Egy korszak zárul le a decemberben megjelenő utolsó Holmi-lapszámmal. A szakma szemében hosszú ideig az vált igazán íróvá, aki megjelent benne. Várady Szabolccsal, a folyóirat szerkesztőjével beszélgettünk az elmúlt negyedszázadról és az elkerülhetetlen búcsúról.
Már az infótól elalélok, hogy jön. Jön az édes Szorokin fiú és az ő tellúrja. Akkor még nem tudom pontosan, mi az, de biztos vagyok benne, ki fog ütni rendesen. Nem lövök mellé, kiütött, nem úgy, mint reméltem. Borítón a neonnarancs-fekete kombó a Jegek után az otthonosság érzésével tölt el. Külön jót tett neki a kirillica. Semmi kecmec és tétova, hanyatt dobom magam Tellúriába.
Illegitim kultúrába születtem bele, minden, amire tanítottak, érvénytelen - mondja. A dél-afrikai fehér család sarja, Kendell Geers szakított is ezzel a tradícióval. És kőkemény munkákat hoz létre.
Ebben az évben már a tizenhatodik regényét írhatja az, aki rendszeresen részt vett a NaNoWriMo-n, azaz a Nemzetközi Regényíró Hónapon. A kreatív írói projektet új formájában hetedjére bonyolítják le magyar szervezőkkel. Az idei év mottója „A határtalan történet”, melynek megírására 200 ország 400.000 írója jelentkezett. A NaNoWriMo-n belül egy fiatal írókat segítő program is van.
Budapestért díjjal tüntették ki Frenák Pál táncművész-koreográfust, aki decemberben a Tricks & Tracks 2. című előadásban lép újra színpadra itthon, a Trafó színpadán.
A Franciaországban élt Miklós Gusztáv rendszerint csak aukciós rekordárai kapcsán kerül a figyelem középpontjába, de művei több évtizedes szünet után most végre újra egyéni kiállításon is láthatók.
Ez a webhely a Google és a StatCounter cookie-jaival kínál szolgáltatásokat és elemzi a forgalmat.
Az IP-címed és a felhasználói ügynököd a teljesítmény- és biztonsági mérőszámokkal együtt
megosztásra kerül a Google-lal és a StatCounter-rel a szolgáltatás minőségének biztosítása,
a használati statisztikák elkészítése, valamint a visszaélések észlelése és megoldása érdekében.
A honlap további használatával elfogadod ezeket a feltételeket.