VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Mint nem holt nyelv (Izsó Zita: Színről színre)
Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>
Megjelent: 2015-03-07 15:00:00
|
A Színről színre lírai monológjainak egy része mintha családtörténetek krónikájából került volna ki – ilyen az első ciklusból a Költöztetők (amelynek hangja és logikája a gyermekit illuzionálja), a gazdag és összetett Méhkirálynő (amely egy elvetélés esetét járja körül) vagy a kötet egyik legerősebb darabja, a Talált gyerek (amely mintha egy árvaházi gyerek távlatából szólna). Mindhárom az anya(ság) és apa(ság), a gyermek (-vállalás, -nélküliség, -elveszítés) helyzetéhez és egyben képzetköréhez kapcsolódik, amely a művek egy részét eredendően szervezi. Ettől legkevésbé sem független a másik nagy témacsoport, a gyász, halál, veszteség, betegség által dominált szövegkorpusz (Az első búcsú, Abban a pontban tűnni el, Szkafander és mások). Azonban Izsó Zita költészetének számomra legfontosabb tapasztalata az, ahogyan a költői nyelv áramában (amely egyszerre áramlás és villamosság) a világ és annak jelenségei egészen idegenként teremtődnek meg. Úgy idegenként, hogy az bizony delejez, kérdéseim vannak hozzá, és amely akar valamit megszokott világomtól. A szituációk, az életviszonyok nem (teljesen) ismeretlenek, mégis, újra és újra rácsodálkozunk arra, hogy egy mondat, egy hasonlat mire készteti elménk működését, és miképpen tudja galvanizálni agy- és idegpályáinkat.