Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Élő magyar festészet 2017 - A hal
Szo okt. 21, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
Szo okt. 21, 2017 @18:30 -
Zeruja Salev: Szerelmes élet
Szo okt. 21, 2017 @20:00 -
Karafiáth Orsolya: Fúj
V okt. 22, 2017 @19:00 -
Mészöly Miklós–Polcz Alaine: A bilincs a szabadság legyen
Cs okt. 26, 2017 @20:00 -
drMáriás: A szeretet soha el nem fogy - Kiállítás
V okt. 29, 2017 @19:00 -
Suttogók a Nyitott Műhelyben

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

feed-image RSS

Provokáció?
Arthur M. Melzer, a politikatudomány professzora könyvet írt Filozófia a sorok között címmel, amelyben a filozófiai gondolatok ezoterikus közlési módjának elveszett történetét rekonstruálja. Kedves olvasó, nem te küldted a könyvet? Ha igen, kérlek, jelentkezz, hogy személyesen is megköszönhessem. Ha egy kora nyári nap nem érkezik el hozzám váratlanul a könyv egy példánya egy feladó nélküli csomagban, akkor nem születik meg ez a recenzió. Azóta sem tudom, ki lehetett a feladó. Mondjuk éppen az ilyen könyveket érdemes névtelenül küldeni.
 

Darren Aronofsky Anyám! című filmjét nézve szinte hihetetlen, hogy ugyanaz az ember, aki az ostoba Noét rendezte, most ennyire sokrétegű és szép filmet csinált lényegében ugyanarról a témáról. BUJDOSÓ BORI KRITIKÁJA.

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

Klájó Adrián munkáit vizsgálva különösen erős képi metafora tűnik a szemünkbe. A szociografikus fényképezés műfaji követelményeit is kielégítő fekete-fehér felvételen kórházi vaságy süpped a trágyadombba egy lepusztult falusi udvar fákkal behatárolt szegletében, a kert mögött. A vaságyon a hanyag nemtörődömség spontán mozdulatai nyomán gallyak hevernek nagy összevisszaságban, mintha csak a vihar dobálta volna őket kupacba. A látványon átsüt, hogy ezen a helyen az élet már alig pislákol, elhalóban van a teremtés ereje. Az elmúlásnak itt hatványozottabb a jelentése, hiszen egy egész tájegység és életstílus tragikus sorsára figyelmeztet. Olyan az egész, mintha egy Tarr Béla-film jellegzetes, kelet-európai motívumú képkockáját ragadnánk ki a sok közül.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

Parittya nélkül

ne kérdezd király miért kértem

e soron kívüli audienciát

ha nem csal meg előérzetem érteni fogod

egymásra dobált szavaimat

 

írhattam volna dalaidat én is

melyeket szent pillanatokban

háromezer éve idéz a világ

némi eltérést csupán a számozás mutatna


Regényrészlet



Haldoklott, és ezt persze tudta is. Nem izgatta különösebben. Zihálva kapkodta a levegőt. Hatvan évnyi dohányzás nem múlik el nyomtalanul, nem tesz jót a túlsúly sem. 
Volt ideje bőven, alaposan átgondolni az életét. Gyakran álmodott. Otthon járt a szülőfalujában. Papkert, Apácakert, Büdös-víz, Szeszgyári sor, Falu kertje, Klastromdomb. A Papkert valamikor Papok kertje volt, de a vidéki ember nem szereti a szócséplést. A falu határának legjobb földje volt a Papkert, aki itt jutott bármilyen kis, pántlika szélességű parcelléhoz, szerencsésnek tudhatta magát. De sokszor szedte le az öreg Góbor a körtefáiról! Ha a maga véleménye szerint túl gyakran, akkor bizony a fülénél fogva. Volt körtefa az ő kertjükben is, odahaza, a Szeszgyári soron. Vajon miért volt jobb ízű a Góborék fáján termett gyümölcs, ki tudja?

Különleges nyelvi világba kerül az olvasó, ha belefeledkezik Kőszeghy Péter Regénytöredék barátnémhoz című regényébe. Könnyű ebbe az archaikus elemekkel átszőtt, a régi magyar irodalomra többször is utaló, szellemes és érzéki regénynyelvbe beleszeretni – még akkor is, ha elég nehezen tudjuk a történet XVI. és XX-XXI. századi rétegeit szétválasztani.

Tovább az ujnautilus.info cikkére >>>

A skandináv krimiirodalom Steven Spielbergje, Jo Nesbø jelen állás szerint tizenegy kötetet szentelt már az általa teremtett Harry Hole (ejtsd: hú-le) kalandjainak. A norvég sikeríró húsz éve hívta életre a zseniális elméjű, állandó alkoholproblémákkal küzdő nyomozó karakterét, de igazán csak úgy a harmadik-negyedik történetre találta meg a saját stílusát. A legjobb Hole-nyomozásokban a tekervényes bűnügyek, a helyszínek és a karakterek organikus egységet alkotnak, az eset hajmeresztő fordulatai szappanoperás betétekkel (Hole és privát/szakmai környezete magánélete) és váltakozó intenzitású társadalmi áthallásokkal gazdagodnak. A növekvő színvonalú, majd az utóbbi években kínosan generikus unalomba fulladó széria vitathatatlanul a 2007-es Hóember fagyos műfaji bravúrjával ért a csúcsra, így nyilván nem véletlen, hogy a többi potenciális Nesbø-cím közül elsőként épp erre csapott le Hollywood.

Tovább a filmvilag.blog.hu cikkére >>>

Az ember már feladná

 

A nyár csak nyaram, nyarad, nyara.

Madárlélegzetvételnyi szünet után

azonnal többes számban:

nyarunk, nyaratok, nyaruk.

Az összetartozás illúziója.

Nyelvi szinten, másképp soha többé.

Sehol, semmiért, soha.

Egy fecske. A fecske. Rémülten ragozza.

Cikázik a bezártságban.

Az éjjeliőr jött, hosszú bottal

becsukta a szellőzőablakot.

Ki kinn rekedt, ki benn.

Kockázatosnak tűnt, kényszerű is volt, de bejött az új helyszín: az Iparművészeti Múzeum helyett egy volt gyárépületbe került a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díj kiállítása. Mit implikál az izgalmas, új hely és mit állít a hazai designról a kiállítás? Megnéztük.

Tovább az artportal.hu cikkére >>>

Mű és érem

Molitorisz Pál: Mert Lőwy ember és poéta volt

(Digitális Kalamáris, Szarvas, 130 oldal,  2017.)

 

    Réthy László, numizmatikus, etnográfus és költő életútja és életműve lázba tudja hozni a posztmodern kor fiataljait, öregjeit? Igen. A kötet második, javított és bővített kiadása bizonyság erre. A szellem embere, a kitűnő helytörténész, Molitorisz Pál, tovább szövi a Réthy-Lőwy textust. Újraírja, kiegészíti a Lővy Árpád- Réthy László applikációt. Egyre gazdagabban árnyalja a képet. Új színárnyalatokat fest, jelentés-gazdag vízjeleket, rejtett gravírozást fedez fel régebbi verstöredékekben. Megláttat eddig fel nem tárt jelentésrétegeket. Egy szóval: reflektál a beszédes életműre. Beszélteti, megszólaltatja a néma igazságot. (Ahogy az 58. zsoltár mondja.) Napvilágra hozza, ami eddig csak a betűk regiszterei között feküdt, a papír húsába oltva létezett, mint potenciális üzenet. Most a Lőwy-szövegek életre kelnek. Elkezdenek Molitorisz Pál tolla alatt kitágulni. Mintha rájuk lehelne egy inspirált lélek-száj. Virágba borulnak a metaforák. A szemantika rügyfakadása ez.

A befogadót mindenekelőtt a megdöbbenés hathatja át, amennyiben a szöveg mint mindennapi (egyfajta örökségként kapott) tapasztalat referál a zsigeri félelemről, s e hatást fokozhatja a tudat, miszerint a fikció itt már-már önfelszámoló módon találkozik a valósággal: a Le ugyanis olyan társadalmi problémákat visz színre és artikulál egyszerű, hétköznapi tapasztalásként, amelyek nem a múltba, de nem is egy disztópikus jövőbe vezetik a kötet olvasóját, hanem a jelenkori Magyarországba.

Tovább a szifonline.hu cikkére >>>

Óda a klitoriszhoz a termőföldes balettrúd mellett egy szelfiző szobanövény háttereként.
 
Ez a széttartó vizuális koncepció három karizmatikus szegmense a Zadam Társulat évadkezdő bemutatójának. 2017. szeptember 13-án a Bethlen Téri Színház tűzte műsorára a Zambrzycki Ádám koncepciója alapján készült előadást, a Subsurface-t.
 

zártosztályok csendje

 

mielőtt elütöd az éjfélt

van esélyed, hogy ne fuss

össze az ördöggel aki

kamaszkorod óta az ablakod alatt

settenkedik és kivár

a vakító hóban is megbújik,

a nyáresti fenyőzúgásban is hallod,

minduntalan utánad kiált, sugdos

majd fehér köpenyben kísért meg

amitől már nem félsz: az ítélet,

amiből már nem kérsz: az élet.

18 évvel ezelőtt, 1999. október 15-én nyitotta meg Nádas Péter a Mai Manó Ház harmadik emeletén található szakkönyvtárunkat, mely névadójául Pécsi Józsefet választotta. A szakkönyvtár állományának alapja a Magyar Fotográfiai Alapítvány apportjából és a Magyar Fotóművészek Szövetsége, valamint a Magyar Fotográfiai Múzeum anyagából származik, de neves fotóművészek — Eifert János, Gera Mihály, Keleti Éva, Korniss Péter, Szalay Zoltán, Rév Miklós — is segítették létrehozását saját gyűjteményük ajándékozásával. Ezekkel az adományokkal nagy értékű, a világ fotóművészetére széles kitekintést biztosító anyag került birtokunkba. Az ország legjelentősebb fotográfiai szakmai könyvtárának teljes gyűjteménye kereshető online katalógusunkban.

Tovább a maimanohaz.blog.hu cikkére >>>

A varázsló

 

Megfogta a ficánkoló fehér nyuszi fülét, és előhúzta a kalapból. A közönség lelkesen tapsolt, de volt egy fiúcska a harmadik sorban, aki unottan ásítozott. Amikor a mágus eltüntette a partnernőjét, a rajongók felállva éljeneztek, csókokat és virágokat dobáltak a színpadra, ám a kisfiú a harmadik sorból fújolni kezdett.

Elindult a második felvonás. A varázsló arra gondolt, most aztán olyat mutat ennek az utálatos gyereknek, ami még az ő arcára is mosolyt karcol, amitől nem találja majd a szavakat, amitől vörösre tapsolja a tenyerét.

Első alkalommal rendezték meg Szegeden a Magyar Könyvkiadók Napját, amelynek – mint azt a Bölcsészettudományi kar dékánja, Gyenge Zoltán megnyitójában kiemelte ­­– célja nem volt más, minthogy közelebb hozza egymáshoz egyrészt a könyvkiadókat és az olvasókat, másrészt a digitális generációt és ezt az analóg médiumot. Épp ezért a rendezvény mind térben, mind időben a legszélesebb palettán értelmezte feladatát.

Tovább a prae.hu cikkére >>>

Két kivételes nő, egy színész és egy rendező – miközben forgat, játszik, rendez – az életéről beszélget, emlékeket idéz. Azt mondják, ők már többet nem filmeznek – de mi reméljük, hogy még igen.
Két művész a felvillanó északi fényben, túl a nyolcvanon: Törőcsik Mari és Mészáros Márta. A pályáról, a színház- és filmművészet múltjáról, jelenéről, halhatatlan emlékű pályatársakról, kalandokról csevegnek felszabadultan; aztán jóval szomorkásabban a súlyosabb és örök érvényű dolgokról: női sorsokról, háborúról, túlélésről.
 

Álmosdombi mozi

 

Ha boldog akartam lenni

Gesztenyepürére vágytam

Vagy tejes dropszra a mozi

Büféjében. Kőkemény fa-

 

Székeken álmodoztam, hogy

Belmondo helyére lépek

A vásznon, és nem vág fejbe

Diviki Gyurka, ha adok

KISRIGÓK

Ha azzal kezdem, hogy egy régi történet folytatásába kerültem, nem mondanék igazat, de ha elhallgatnám, az nem lenne korrekt. Egy régi írásra gondolok, mikor egy rigócsaládról mesélt ágyhoz kötött társának egy ember, valakinek, akinek már nem maradt más az életéből csak az ő történetük, hogy kiürült a fészek, hogy elröpültek a fiókák. Az az írás, aminek címe: Rigótörténet, feleségének, a végről szól, a befejezésről. Amiről most beszélek, a jelenről, a kezdetekről. Így ér össze két mitológia.

Idén a vásárlátogató szemével is néztük a standokat, így esett a végső választásunk az Everybody Needs Artra. A stand Brückner János, Yusuke Fukui, Omara, Rade Petrasevic és Szabó Ottó munkáival tükrözi a műgyűjtés népszerűsítését zászlajára tűző kezdeményezés programját. Emellett az installációs megoldások egy a vásáron kevés esetben tapasztalt frissesség érzetét keltik az ENA falai között és mögött. Szerettük, hogy nincs túlzsúfolva a stand, mégis ki tud lépni a múzeumi helyzetet imitáló white cube-érzetből, és reagálni tud arra, hogy ez egy olyan vásár, ahol nemcsak a műgyűjtők járnak-kelnek vásárlási szándékkal, hanem rengeteg fiatal, a kortárs művészet iránt érdeklődő nyitott szellemű ember is megfordul. Mi mindkét csoportot a közönségünknek tekintjük, ezért díjazzuk, ha egy stand egyszerre tud mindkettőhöz szólni.

Tovább az artmagazin.hu cikkére >>>

Humorral teli, „hálószobatitkokat kifecsegő” és megindító pillanatokat is tartogató költészeti esten vehetett részt, aki meghallgatta Simon Adri és Zsille Gábor felolvasóestjét. A kitűnően megkomponált műsor versei szinte minden hangulatot életre keltettek az elégikustól az erotikuson át a kacagtatóig – és még swingeltünk is egyet.

Rekordszámú, 92 ország nevezte be filmjét a legjobb idegen nyelvű film Oscar-mezőnyébe – közölte az amerikai filmakadémia.

A magyar nevezett a Cannes-ban Arany Kamerát nyert Az én XX. századom, a Bűvös vadász, a Simon mágus valamint a nagy sikerű Terápia című tévésorozat alkotója, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, amely a Berlinale Arany Medve-díjának elnyerése óta további számos nemzetközi filmfesztiválon aratott sikert.

Tovább a cultura.hu cikkére >>>

Féldimenzió

 

Amikor hó esett a Napon,

dimenziók törtek,

retinánkba égtek

A tömött sorokban

érkező miértek

egy szökött gondolat után,

sorról - dallamra,

dallamról - képre.

Bujkált előlük.

Az ötvenes éveiben járó képzőművész elmúlt alkotó évtizedeit a festészetnek, a különböző sokszorosító grafikai eljárásoknak, a szobrászatnak, a rajzművészetnek és a performatív alkotásnak szentelte. Ezen túlmenően jelentős a publicisztikai munkássága is. Jó ideje rendszeresen ír képzőművészeti témájú kritikákat, művészetelméleti jellegű, a művészet és társadalom kérdéskörével foglalkozó tanulmányokat és cikkeket. Elméleti és gyakorlati munkáját kiegészíti a képzőművészeti felsőoktatásban vállalt szerepével is, hiszen a Magyar Képzőművészeti Egyetem mestereként több évtizede foglalkozik az ifjú alkotógenerációk szakmai vezetésével, fejlesztésével. Gaál Józsefet 2017-ben az MMA közgyűlése levelező tagjává választotta. Interjú

Tovább az mma.hu cikkére >>>

Dalí

Tibor betegszállító, akárcsak én. Néha összefutunk a kórházudvaron, ilyenkor váltunk néhány szót Hamvas Béláról,  Julius Evoláról, Luis Bunuel filmművészetéről. Legtöbbet ő beszél, nagy hangon, vadul villogó szemekkel, lelkesen hadonászva. Tibor verseket is ír, egyszer idézett is valamelyikből: „Menzeszed vérző olaj.” Tetszett nekem ez a sor, kérdeztem, nem gondolt-e még rá, hogy kiadassa a verseit. Soha, felelte, ő csak a maga örömére írogat.

Ma délelőtt az igazgatóságra siettem valami sürgős levéllel. Tibor a szülészet előtt állt, mikor meglátott, odakiáltott nekem:

Új kötetéhez provokatív címet választott a szerző, olyannyira, hogy nehezen bogozza ki magát az olvasó a gyanakvásból. a csalásról cím persze felidézheti filozófiai olvasmányainkat is, a filozófiai irodalom puritán, tematikus címeit, ám aki olvasott már Kürti-lírát, biztos lehet benne, hogy ha a szövegeknek van is bölcseleti tétjük, egészen biztosan nem elméleti töprengések monológját hallgathatja ki, hanem tapasztalati igazság, eleven beszéd fogja arcon csapni.

Tovább a barkaonline.hu cikkére >>>

A nyelvi kisebbségi színházak nemzetközi fesztiváljának utolsó előtti előadásaként láthatta a közönség a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Sirályát a Szerb Nemzeti Színház Pera Dobrinović termében.

Tovább a magyarszo.rs cikkére >>>

 

Francis Scott Key Fitzgerald

 

Scotty természetesen jól tudta Ernestről, hogy ha nem is hithű,

de keresztény, mégis úgy utálta, akárha zsidó lenne.

Szószátyár. Nem rendít meg – mondta korábban róla Hemingway

Zelmának egy párizsi, rúzsos ajkú hajnalon Gertrud Steintől jövet,

majd békítőn, sietve hozzátette: bár kétségkívül szórakoztató.

 

A lázas Európában pöffedten punnyadó magyari ifjakra akkoriban

még ennyire sem hathatott, átélhetetlennek bizonyult

mind az amerikai álom, mind a kiábrándulás abból,

a Nagy Gatsby és az édes reményekkel teli ifjúság bukása,

a whiskymámoros alkoholizmus a szesztilalom alatt,

az elveszett nemzedék, a száguldás-mámor, az egész jazz-korszak.

Plakáttervező, poszterművész, a színek megszállottja. Dan Reisingerrel budapesti kiállítása kapcsán beszélgettünk.

Tovább a kulturpart.hu cikkére >>>

MI LENNE MEGFELELŐ AJÁNDÉK EGY LÓNAK?



Neil Young: Old Man [0-25], Simon & Garfunkel: Old Friends [0’7-21], Paul McCartney: Dear Friend (A hanyatt fordult nappali holdat mintha az ág hegye egyensúlyozná. A nap vörösen beszállt a tompa dombok ütegébe. A Csenge-hegy cserjesedő gyepéről nekirugaszkodó szél kisült sziklagyepet bizerélte. Alább szurkos csónakalj paskolta a tavat. A víz felől rohamozó szél feltépte a felhők sötét szélét, alóluk előtűnt a nappali kékség.)

Az utca melletti garázssortól elhanyagolt kórházudvarra hatolt a kamera, lapos tetejű, megszürkült épületek mögött osont, borókákat került. Vaskapuval szemben a nem túl messzi vár. A felvevő megállapodott egy táblán: Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet Raktára.  A kerítés mentén fiatal olajfák, elbokrosodott hárs, amelyben elbújni lehet. Szanaszét nyír, füge és nyíló mezei katáng. Kertésznadrágos, bakancsos Zuárd (őszül; inas, ábrázatán zárkózott kifejezés ül) lefűrészelt ágakat rakott a talicskába. Újabb felírás: Belgyógyászati Osztály (Krónikus Osztály). Az út szélén, két kaszárnyaszerű téglablokk között padok, köröttük szétszórt csikkek; vagy tucatnyi ápolt üldögélt, közelebb a lépcsőhöz négy felnőttből álló cigánycsalád hallgatott egy fehér hálóruhás ötödiket. Karikás szemű, csont és bőr nő könyökénél behajlított karral, mint a robot botorkált. Motyogott. Ahol az előbb a kamera lopakodott, alacsony, törékeny, ritkás hajú, középkorú férfi szedte a lábát, pizsamafelsőt húzott a pólójára. Elhaladt a Tósok SzállítóMűvek teherautója előtt, hátfalról kezeslábast viselő férfi adogatta a székeket. Laca az első padhoz közelített amelyen Szolfézs, Tavaszka, Tiha ült, Szita Zita, Ada, Benjámin, Peccs, Salamon, Gyia álldogáltak. (A hóbogyókon túl az ikrek balra döntött fejjel nézték Tafota bácsit, aki tavalyi mandulába lyukat ütő fakopáncsot figyelte.)

Fájdalmas arcú, negyven év körüli nő (tenyere élét gyakran végigsimítja a pofacsontján; akadozva beszél, olykor a mondat végén csücsörít):

– Egyszer ráfaragsz, Laca.

– Akkor úgy leszek, Ada. De most nem úgy vagyok.

Pohos, öregedő férfi – Benjámin – mutatóujjával megütötte az orrát. – Alex…

Laca pukedlizett. – Pontosan, Benja. Őméltósága Dolgavan Alex Desszert, szolgálatára. – Mastu kenőcsöt nyújtott neki. – Íme a szer, csak keneszeld.

Benjámin szeme felragyogott; hálásan: – Ó, Desszert…!

 

Svédországban a Svéd Központi Statisztikai Hivatal 2016-os felmérése szerint összesen 16.700 Magyarországon született svéd állampolgár él, de ez a szám nem tartalmazza az Erdélyből, Vajdaságból, Felvidékről származókat. A bevándorlók nagy része a második világháború és 1956 után érkezett, illetve később sokan Romániából, Jugoszláviából, Csehszlovákiából – meg a gazdasági vándorlás hatására Magyarországról.

Az elvándorlás mint élmény mintegy 60-70 svédországi magyar írót/költőt ihletett meg 1945 óta – tudjuk meg Tünde Blomqvist a Két szék között című doktori értekezéséből. A disszertáció védése 2017 szeptember 16-án volt az Uppsalai Egyetem Modern Nyelvek karán.

Tovább a tiszatajonline.hu cikkére >>>

Calin Peter Netzer filmjének díszbemutatójával indult kedden a Román Filmhét az Urániában. A Szerelmem Ana érzékeny párkapcsolati dráma, a Blue Valentine román megfelelője. A Budapestre érkező címszereplővel, Diana Cavalliotival beszélgettünk.

Tovább az mno.hu cikkére >>>

Körbefonnak

 

Mindent a csömörig. Nem recept

Csak megterhelő minden változás

A sós, az édes szádban mind ecet

Kötés után nehéz az oldozás

 

Mind körülötted marad, aki volt

Körbefonnak. Így nem tágul a tér

Zárlatnál a biztosíték kiold

A lázadás csak szükség. Nem erény

21, 22, 23, 24… Nem bírom ki, hogy ne számoljak… Mondták, hogy úgy rosszabb, aki igazán fegyelmezett, annak számolnia sem kell. De nekem lassabban telik az idő, ha nem számolom. Ha számolom, kevésbé fáj. Ha 100-ig elszámolnék, szinte le is telne az idő, ameddig tartani kell a lábamat. 25-ig tudok számolni, addig sokszor. Van, hogy 18-nál tartok, és már letehetjük a sarkunkat. Csak néha összezavarodom, gondolkoznom kell, mi jön. És addig is tartani a spiccet. 15-nél már nagyon remeg a lábam, pedig tartom a hátamat, szorítom a fenekem, ahogy mondták, mereven előre nézek, így nem kóricálhatnak a gondolataim. 17, 18, 19, 20… Mindenre figyelek, tartom magam, nem szabad összeesni, az a legrosszabb. Ha leteszem a sarkam, jön a büntetés: 1 egész órát kell lábujjhegyen állni magas tartásban. Azt biztosan nem bírnám ki, a múltkor is elájult a büntetés alatt egy gyenge kislány. Nem volt elég feszes a tartása.
 
 

Fapados találkozás

„Ember, bármily törékeny: lelki dóm vagy,
Vágyad, hogy az örök Istenbe olvadj

S boldog magasba zengjen orgonádon
A földi bánat és az égi álom!”

(Juhász Gyula: A dóm zenéje)

Egy február végi, hóvirágbujkáló délután történt. Én kedvenc vendéglőjéből távozott épp, majd mielőtt betért volna egy feketére, céltalanul kóborolt a Nagyerdő kopasz kocsányos tölgyesei között. Egy aprócska fénysugár is feltűnt, s érezni lehetett, amint az rügyfakasztó águjjaival cirógatta az eget. „Talán soha nem volt még ilyen áttetsző a természet” – gondolta magában Én. Általában nem tulajdonít nagyobb jelentőséget szürkekalapos hétköznapjainak, de ez a mai különleges volt: szökőnap. Leült egy nyirkos fapadra, de most annak nedvessége sem zavarta. Várt. Nem tudta, kire vagy miféle csodára: Godot-ra vagy egy rózsafodros, horgolt sálú nőre. Közben érezte azt a belső, lüktető, néhol melankóliába hajló, néhol ökörnyálröppenő-szállongó, súlytalan melódiát, amit Solvejg dala idézett föl benne. Ez a belső zenei élmény megnyugtatta, s közben eszébe villantak Schopenhauer szavai, melyek szerint: „az emberi agy veszedelmesebb az oroszlán körmeinél.” Félni kezdett. Az emlékezéstől. Hatvanéves múltjának tükörcserepei már régóta szétszórtan hevertek tudatában, és most félt, hogy eljön az idő, amikor telehold-kerekségű történetté állnak majd össze benne a tegnapok.

Carroll Alice Csodaországban, Alice Tükörországban meséinek, James Joyce szövegeinek motívumai, valamint Ladik Katalin versei és hangkölteményei értelmezik a kódok világát. A vászonra és az emberi testre vetített kódok, vizuális költeményeket alkotnak, melyeket partitúraként szolgálnak a performansz folyamán. A kódok valójában torz teremtmények, melyeket felett nincs hatalmunk! Van-e kiút a fogyasztói társadalom kódokkal telerajzolt világából, a kódok labirintusából? Van-e kiút önnön kódlabirintusunkból? – kérdezi Alice, és keresi a választ a performanszban Ladik Katalin október 24-én a Trafóban.

Tovább a librarius.hu cikkére >>>

Hogyan viseljük el a szenvedést, hogyan oldhatóak fel a traumatikus élmények, felelőssé tehető-e Isten a bennünket érő tragédiákért? – Többek között ezek a kérdések kerülnek terítékre az Ádám almái című előadásban, amelynek október 21-én lesz a bemutatója a Radnóti Színházban. Anders Thomas Jensen mára kultikussá vált filmjének színpadi adaptációja a jellegzetes skandináv humor groteszk világába kalauzolja a nézőt, miközben egy végtelenül kegyetlen, keserű és megindító pillanatokkal átszőtt emberi történettel szembesít. Az előadásról az Adamot megformáló Pál Andrással beszélgettünk.

Tovább a kortarsonline.hu cikkére >>>

Pygmalion

 

A Palacsintás király udvarában

október az esztendő tizedik hónapja,

november a tizenegyedik.

Nem lehet ekkora szerencsém.

De most esik.

Felmehetnénk hozzád,

legalább megszárad a ruhád.

 

Milyen jó meleg van itt, tetszik a neved.

Végül mégsem voltunk strandon,

bezárt, és hazament a templom,

adom az ártatlant kápolnaarccal,

mintha négykézláb a szemüvegem

a homokozóban keresném.

Ezekben a napokban, október 12-15. között tartják a régió legnagyobb művészeti kiállítását és vásárát, az Art Market Budapestet a Millenárison. A bőséges kínálatból válogattunk néhány figyelemre méltó – esetenként furcsa – alkotást, amelyekkel akár műgyűjtői karrierjét is beindíthatja.

Tovább a fidelio.hu cikkére >>>

Elszakadás

 

Szerettem őt, hiszen most is szeretem. Fordított világban élünk, ahol mindenki más előnyt igyekszik kivenni a kapcsolatokból, ahol az idő megnyúlt tengelyén elveszik a realitás. Fojtogat a sírás, mert a veszteség nagy, de nem tudja magával vinni a történelemnek azt a kis darabját, amíg közösnek éltük meg a jövőt. Magamra öleltem. Éreztem szíve verését, hallgattam légzését, amikor alvásba süllyedt kicsi teste, és magával ragadott engem is a béke. Boldog jövő volt, ami közös létezésünk alatt megadatott. Ma elfordult tőlünk, és végleg magára maradt. Pedig csak értetlenül áll saját döntésének következményei előtt. Még csak azt sem mondhatom, hogy a szakítás mindennapos dolog, és az együttlét összekötő szövetén meghasadt terveket felejtse el, viselkedjen férfi módjára, tűrje a megpróbáltatást, amit rámért a gondtalan napok élvezete feletti feledékenység. A tanítás érthető, nem kell hozzá tapasztalat, csak értő módon kell kezelni, a logika értékkészletével. Két éve azzal állított be, hogy a fiúkat szereti. Na és, mondom én, mostantól könnyebb, nem kell hordani a terhet.

Kevesen tudnak róla, hogy Miskolcon 2011 óta egy erdélyi hagyományokat ápoló Észak-magyarországi Irodalmi Kör működik, sőt 2013-ban ezzel kapcsolatos Dsida Akadémia létesült, mely évente költőknek, irodalomtörténészeknek díjakat oszt. Elismerésükben részesült már többek között Láng Gusztáv, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Vincze Ferenc, Amedeo Di Francesco, Pomogáts Béla, Gömöri György.

Tovább a helikon.ro cikkére >>>

Sötét van, ülünk fegyelmezetten, szól a zene, mintha templomi kórus énekelne, túl sok misebor után. Ez már az előadás? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
 
Annyit vádolják a kritikusokat azzal, hogy előítéletek működtetik őket, hogy az ember már tényleg unja örökké azt ismételgetni, hogy van egy markáns különbség a tapasztalat, tudás, ismeret és az előítélet közt. Ha például ismerem a darabot, megnézem a stáblistát, nagyjából helytálló várakozásokkal tekinthetek az előadás elé. Hogy úgy mondjam, meglepődésre készen. Mindkét irányba.
 

Napi rutin

 

Muszájból vagy valahol,

a mozdulat, a gesztus, a száj

mellett futó ránc haptákba vág,

a lélekkel együtt a test is

megadja magát, beletörődik,

hiába minden, hiába lenni.

Nem old fel semmi.

Monoton neonfény

arcod árnyéka a számítógép

monitoron az egyedüli tény,

zavarba ejt a látvány.

Ott vagy, látod, bár önmagadon

kívül, ahogyan élsz.

 

Négy évtized éppenséggel annyi idő, amennyi elteltével az eleven, aktív, gyakran személyhez kötődő emlékezet átadja helyét a kollektív emlékezetnek. Ami közvetlen és „forró” volt (mondja Jan Assman kultúrakutató), az „hideg” kulturális emlékezetté válik, ráadásul kicserélődnek a szereplők is: 1977-ben nagyrészt Pinczehelyi Sándor képzőművész kezdeményezésére és aktivitásától hajtva alakult meg a Pécsi Galéria, amelynek korszakai a rendszerváltás előtti időktől a kilencvenes évek átmenetiségén keresztül a kulturális fővárosi elképzelésekhez kötődő nagy léptékű intézményfejlesztésekig ívelnek. A megalakulás egy talán soha vissza nem térő, megismételhetetlen pillanat volt a közelmúlt művészetének történetében, és ez többes értelemben is igaz: egyrészt a hetvenes évek neoavantgárd művészeti közege részben informális, a második nyilvánosságban gyökerező fórumokat és formákat hozott létre, ráadásul helyben a Pécsi Műhely működésével közvetlen előzménye és személyi-szakmai feltétele lehetett az intézményes kiállítóhely létrejöttének.

Tovább az ujmuveszet.hu cikkére >>>

 A hömpölygő elmúlás – immár testközelben?

Gondolatok Géher István egy verséről



,,... a víz leggonoszabb ..."

micsoda beszéd? fél év - s már kiárad, 
hömpölgyet lombkoronát, tetemet, 
mossa a partot, s ami rajta száradt, 
beszívja magába, levet ereszt 
a gát alá, lazítja, átszivárog 
a réseken, kő kövön nem marad, 
ha csábítják sustorgó vallomások, 
ilyen vízen hajózni nem szabad. 

eveznél? jó dolog, de csónakázás 
asztaltól ágyig? örvénylik szobád. 
elúszik minden, mert ez nem beázás, 
ez árvíz, ennek nincsen ne-tovább... 

        folyjon tehát? az életeden átereszted? 
        ám pusztítson /ha kell/: övé kurafi tested. 



Géher István „Új Folyam” című, 1998-as verseskötetének nyitóverse – a költőre, s főként kései életművére természetesen oly jellemző módon – klasszikus shakespeare-i szonettformában íródott. A szöveg három egységből áll össze, egy nyolc, egy négy, majd egy kétsoros tömbből, az úgynevezett kódából. Ezen egységek pedig nem csupán strófikai és metrikai alkotóelemei a versnek, de egyúttal remekül szerkesztett gondolati egységeket is alkotnak. 

Alig két hét, és itt a Margó Irodalmi Fesztivál, melynek zárónapján végre kiderül, hogy ki kapja idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A tízes rövidlista immáron három névre szűkült: Gyurkovics Tamás, Pető Péter vagy Szöllősi Mátyás kaphatja-e az elismerést, mellyel 500 ezer forintos pénzjutalom és szakmai támogatás is jár. A díjat 2015-ben Papp-Zakor Ilka, 2016-ban pedig Morsányi Bernadett vehette át.

Tovább a konyves.blog.hu cikkére >>>

A Béta Társulat a Kassa hajón létrehozandó helyspecifikus előadásához Koffi Kwahulé A barbárok melankóliája című kortárs drámája és Neil Gaiman kultikus képregénye, a The Sandman szolgáltat alapanyagot. Egy hónappal a bemutató előtt így gondolkodnak a munkafolyamatról:

Tovább a felonline.hu cikkére >>>

 

„Az eltűnt hiány”

Játék, ünnepi képződmények

 

Az absztrakció határára sodródnak

a szárítókötélen átdobott függönyök.1

Egy eltűnt kép hiányára gondolok.

És ez a hiány magával ragadó.

Annyira erős!

Hogy a perspektíva szabályai is

leborulnak előtte.

Bő évtizede főképp a könnyeden játékos városképeiről ismerjük Osgyányi Sárát, amelyekkel még az egyik 8. évfolyamos irodalom tankönyvbe is bekerült – s tapasztalatból írom, a diákok rajonganak számukra is könnyen befogadható alkotásaiért. Az utóbbi években viszont egyre nagyobb teret kaptak nála a mélyen bensőséges gondolati témájú festmények, melyek egy eddig kevésbé ismert oldalát jelenítik meg a fiatal festőnő művészetének. A gyakran derűs, ám sokszor ennél jóval mélyebb szellemi tartalommal is felruházott munkáival két világ között próbál kapcsolatot teremteni.

Tovább a kulter.hu cikkére >>>