Videó

A MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója




Keresés a honlapon:


Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Kiss Benedek A mindennapi pohár című verséről

 

 

 

 

 

Kiss Benedek

A mindennapi pohár

 

Töltitek okkal,

oktalan,

mivel feneke van.

Megtelik gyorsan a pohár,

s máris

üresen áll.

 

Van, kinek temetése van,

újszülött fia van,

ennek meg

lakodalmasan

taktust verek magam.

 

Egyik mind névnapot idéz,

cimborákat keres,

másik

az életére néz,

mint örök alperes.

 

Van, aki a semmire lát,

van, ki

még arra se,

emezt meg

– bár nem volt galád –

megcsalta kedvese.

 

Más meg azt mondja:

mi soha,

soha meg nem halunk!

(Bár Platón s Szókratész oda,

s oda Jézus urunk.)

 

Oktalan mégsem telt tehát,

mert mindig van

valami,

amivel a sors úgy megáld,

hogy nem bírjuk

kimondani,

némán kell hordani,

borba kell fojtani!

 

 

A műköltészet egyik legősibb, már az ókori görögöknél kialakult műfaja a bordal, amely a népköltészetben is megtalálható. Természetesen a szőlőből készült ital és az ivás dicséretéről szól, kötött formában – hiszen nagyon fontos szempontja az énekelhetőség. Horatius óta szokás, hogy egy tisztességes bordal az alkohol magasztalásán túl filozofikus gondolatokat is tartalmaz, a halandóságot is felvillantva. A magyar költészetben a 19. század folyamán tetőzött a népszerűsége, például Petőfi (Ivás közben), Kölcsey (Bordal), Kazinczy (Bor mellett) jóvoltából, de már Csokonai is szívesen művelte (Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz; Bacchushoz) – a legelső persze ebben is Balassi volt, lásd Borivóknak való című reneszánsz tavasz-himnuszát.

Eredeti rendeltetésüknek megfelelően a bordalokat – nem meglepő módon – kocsmai asztaloknál, pincékben vagy szüreti mulatságokon énekelték, méghozzá nem papírról, hanem fejből. Ennélfogva a bordal évszázadokon keresztül rövid műfaj volt: Anakreón, Alkaiosz és a többiek nyolc-tíz soros műveket írtak, és Balassi mester is képes volt a nevezetes költeményében huszonnégy sorba foglalni a közlendőjét. Hanem a reformkori poéták nyelvét túlságosan megoldotta a borocska, és dalaik egyre terjengősebbek lettek, már-már megjegyezhetetlenül hosszúak (azaz fejből énekelhetetlenek). Például az egyik legismertebb magyar bordal, Vörösmarty 1842 októberében írt Fóti dala – amelyet joggal tekinthetünk a fröccs himnuszának, hiszen azt örökíti meg, hogy „Fölfelé megy borban a gyöngy” – tizenhét nyolcsoros strófából áll, azaz 136 soros. Borissza legyen a talpán, aki képes ekkora szövegmennyiséget bevágni, és egy pincei mulatozás során gördülékenyen előadni…

Természetesen manapság is születnek bordalok, bár nem túlságosan sok, és azok is szinte csak idősebb szerzők tollából. Úgy látszik, a bordal az ötven év alatti költők látókörén kívülre került – lehetséges, hogy kihal ez a műfaj… Majd meglátjuk. A mai lírai mezőnyben a bor egyik leghűségesebb barátja és megéneklője (hosszú éveken keresztül termelője is!) az 1943-ban született Kossuth-díjas költő, a Kilencek költőcsoport tagja, Kiss Benedek. Itt olvasható bordala legutóbb Ínyemről a bor zamata (Parnasszus Könyvek, 2020) című válogatott verseskönyvében jelent meg.

 

Zsille Gábor

 

 

  
  

Megjelent: 2022-07-18 06:00:00

 

Zsille Gábor (Budapest, 1972) költő, műfordító, szerkesztő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.