Videó

The Bewitched: Scene 1 (Harry Partch)


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Longline krónikák – Marton-Ady Edina: Sor

 

 

 

 

 

Sor

 

 

Az anyja úgy mesélte, felsírt, amikor átlépték a lakás küszöbét. Az apja ezt soha nem erősítette meg, mindig csak egy hümmögésre futotta, vagy felhúzta a bal szemöldökét, egészen a homlokáig, mert neki fogalma sincs, miről magyaráz az asszony. Ő a kocsmában sem mesélt, mert mit lehet azon, hogy a gyerek azóta ordít, mióta csak előbújt az anyjából. Már a folyosón tudta, az ő fia született meg, mintha előre ismerte volna a hangját, valami láthatatlan kapoccsal lettek összekötve, apa és gyerek. Jó, hogy egyedül volt a váróban. Az asszony rokonai még nem értek oda akkor, könnyekig hatódott, amikor kihozták a sűrű fekete hajú, apró csomagot, de hát, ezt mégsem lehet elmesélni, mert egy férfi nem sír. Soha. Jól emlékszik, az apja hangjára, ahogyan megvetően elmeséli, a nagyapja minden éjjel zokogott álmában. Ismeretlen neveket sorolt, férfiak nevét, s olyan izzadtan ébredt fel a lidérces éjszakákon, hogy át kellett vennie a ruháját. Azokon az estéken kiült a ház elé, akkor is, ha mínuszokat mutatott a hőmérő, szívta az erős illatú, fekete dohányt, néha kiköpött a hóra, s reggelente, amikor az apja kiment gyújtósért, ott látta az apja sárgás köpéseit a hófehér hóra fagyva. Hiába faggatták, kutakodó kérdéseikre a nagyapja tekintete elsötétült, elveszítette szelíd, barátságos fényét, s valami ragadós félelem költözött bele. Keze remegett, lába, ami akkorra már réges-régen rendbejött irtózatosan fájni kezdett. A falusi orvos felírta a fájdalomcsillapítót, beadott egy injekciót, aztán mielőtt elment, a lelkükre kötötte, ne kérdezgessék. Burokban élt onnantól az öreg, nem zaklatta senki, s mintha porcelánon lépkednének, úgy mozogtak körülötte, mint egy kisbaba körül. Mint a fia körül, a kezdeti időkben. Belenéz a könyvespolc mellé felfúrt tükörbe. Fehér haját nézi, finoman ráncos bőrét. Igen, hasonlít az öregre, s most nagyon hiányzik neki az idős férfi, ahogyan kisgyerekként a lábához gömbölyödött. Ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt a közelébe menni, ebéd után aszalt szilvával kínálta, s míg majszolták a szájukban folyóssá olvadó gyümölcsöt, a nagypapa elmesélte a nevekhez fűződő történeteket, akkor sírt is, a könnyei aprók voltak, elakadtak a ráncokban, ő pedig arra gondolt, milyen szép ember is ez a férfi, s hogy egyszer majd, amikor neki is lesz egy gyerek, akkor biztosan, teljesen biztosan úgy fogják hívni, mint a nagyapját: Dániel.

 

 

  
  
 

Marton-Ady Edina (1979)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.