Keresés a honlapon:

Horváth János: A folyó

 

 

 

 

 

A folyó

 

Letér a Dunapart felé, és a földútra hajt. Lassít. Hallja a dübörgést, a kövek, földrögök hangját, ahogy felverődnek a lakkrétegre. Most már nem számít. Ágnesnek szólhatott volna, legalább. De nem volt biztos benne, hogy kijut a Dunához. Elég rosszul vette volna ki magát, ha hazamegy, Ágnes meglátja sápadt arcát, verejtékező homlokát, és nem tud számot adni az életéről. Mindent előre kigondolt, eltervezett. Most már csak végre kell hajtani a tervet. Lassít. Fürkészi a partot, hol van alkalmas hely, hol lehet megállni? Talál egy félreeső kis területet, amelyet fák takarnak el, a kíváncsiskodók elől. Jó helynek látszik. Fel tud készülni, át tudja gondolni mégegyszer. Leállítja a motort. Letekeri az ablakot. Érzi a friss dunai szellő illatát. A távolban egy kielboot igyekszik felfelé a folyón. Két evezős szinkronban evez, egyenletes tempóban. Eszébe jut, amikor Julival jártak a Dunán. A folyó sodrása nagyon különbözik a közepe, a hajózási útvonalak közelében, és a parttól nem messze. Aki felfelé evez a folyón, jobban teszi, ha a partközelt választja, lefelé pedig igénybe veszi a sodrás erejét, középen. Nagyon óvatosnak kell lenni. Nem elég, ha jól úszik valaki, ismernie kell a folyó rejtett örvényeit, ahonnan sokszor nem lehet elszabadulni. A fiúk egyre közelednek, húzódnak a part felé, szép, egyenletes tempóban. Kiveszi a kesztyűtartóból a pisztolyát. Hátra hajtja az ülést, igyekszik kényelembe helyezni magát. Ágnesnek nem mondott semmit. Ez bántja most. Értelmetlen az egész. Miért érez így? A kép hirtelen megváltozik. Először nem fogja fel, mi történt, de a hajó már nem felfelé megy a folyón, az ár lassan sodorja délre. A fiúkat nem látja sehol. Feszülten figyel. Visszateszi a fegyvert a kesztyűtartóba, és leveti a zakóját. Kibújik a cipőjéből. Ösztönösen cselekszik, mint mindig ilyen helyzetekben. Ebben volt igazán jó. A helyzetfelismerésben. Mindig elsőként reagált, és többnyire jó döntéseket hozott. Nem volt kétsége, mit kell tennie. Azonnal cselekedett. Kiszállt az autóból, és körülnézett. A környék csendes, egy lélek nem tartózkodik a közelben. Beleveti magát a vízbe. Mintha egy pillanatra látta volna az egyik fiú fejét fölbukkanni. Abba az irányba kezd úszni. Szerencséje van, közel kerül hozzá, és megragadja. Igyekszik a fejét fenntartani a felszínen. Még lélegzik, kapkod a levegő után. Jól úszik, egyik kezével szorosan fogja a fiút, másik kezével a part felé igyekszik. Most már biztonságban vannak. Lefekteti a fiút a homokba, és máris megy vissza a másikért. Vele kicsit nehezebb a helyzete, már jócskán eltávolodott a parttól. Erőteljes tempóban halad, amíg el nem éri a fiút. Meglepődik, egy fiatal lány arcát látja. A hóna alá nyúl, és kiemeli a testét, a fejét felfelé tartva. A lány nem lélegzik. Szája elkékült. Erőteljes csapásokkal igyekszik, minden erejét összeszedve, a part felé. Jó háromszáz méterrel lejjebb érnek a homokos fövenyre. Emberek rohannak a segítségére. Valaki a mentőket hívja. Egy fiatalember újraélesztéssel próbálkozik. Sikerrel jár. A lány teste hirtelen megvonaglik, és vizet öklendezik. Beindul a légzés, magához tér. Szalad vissza fiúhoz. Ő is magához tért, csak ül, és bámul maga elé. Emberek jönnek, sziréna hallatszik. Mentő érkezik, és egy rendőrautó is lekanyarodik a partra. Beül az autójába. Fáradt. Nem gondol semmire. Ági arca tűnik fel a képzeletében. Az asszony mosolyog. Jöjjenek gyorsan! Az autóhoz. A férfinek szívrohama van. Hallja még a hangokat, de már nem reagál. Meghalt, mondja a mentőorvos, amikor odaér.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-10-06 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.