Keresés a honlapon:

Kántor Zsolt: Az érzéketlenség mitológiája – Fájdalom és tisztaság

 

 

 

 

 

Az érzéketlenség mitológiája

Fájdalom és tisztaság

A fog megette az összes gyógyszert, ami otthon fellelhető volt, Cataflant, Algopyrint, Algoflexet, Brufent, Aphrarax Dolot, Demalgont és Aspirint. És a fájó zápfog itta meg az összes pálinkát, a vörösbort és a tokaji furmintot. Azután ezeket a szereket kombinálta, hogy enyhítse a fájdalmat. A vörösbor és a Cataflan páros volt a leghatékonyabb. Attól két órát aludt. Egy hétig bírta, hogy elviselje a kínokat. Majd egy csütörtök reggel elment és kihúzatta a fogát.

Egy kétmilliméteres luk volt a zápfog oldalán. Jó mély. Ki-bejárt a huzat rajta a harmincnyolc fokos melegben. S az idegek kórusfesztivált rendeztek abban a kis lyukban. Ordítottak, üvöltöttek az észlelések. a nyilallások. Tort ült a gyulladás és a kín. Arra gondolt, hogy megkeresi a harapófogót a spájzban és maga intézi el, a saját kezével húzza ki azt a makacs csontot. De attól tartott, beletörhet a fog. Persze, a lüktetés megszűnt a kémiai szerek hatására, de a tompa fájdalom tovább munkálkodott.

Minden ihlete odalett. Szólította az Örökkévalót. A mestert, aki minden fájdalmát fölvitte a keresztre. Abban a pillanatban enyhült is a sajgás, de a hite visszazsugorodott. Ő a hibás, tudta. Nem volt fogorvosnál egy éve. Nyakalta a kólát, ette a kekszet, a mogyorót, a habcsókot.

Álmában paradicsomi állapotok uralkodtak, mintha nem is lett volna betegség, halál, fájdalom és bú. Olyan nagy érték lett számára az alvás. Abszolútum? Igen. A Mennyben vajon lesz ágya? Lesz egy hely, ahova elvonulhat írni? Lesz intimitás, magánügyek?

Olyan, mintha beszállna egy tiszta, biztonságos hajóba, s örömmel távolodna a valóság partjaitól. Ott hagyná a parton a batyuját, benne a gondokkal, bajokkal. Elszökne a látható dolgok világától, hogy belépjen a láthatatlanba. Lemenne a Nap a lépcsőn. A bársony éj jönne föl hozzá almazöld hálóingben, a szobájába, hogy megcsókolja minden testrészét.

Ilyenkor a fátyolszerű, az opál és a gyógyító Ige, a kontúrjait permanensen kiterjesztő fény beszélgetnének egymással. Minden szín, forma és hang édes ízekkel kecsegtetne rázkódna-rezegne egybe, mint egy prelúdium. És fúga.

Azután lebegne, szállna és megvilágosodna. Minden olyan magától értetődő volna, teljes. S amikor épp megérintené, s a szájához emelt kristálypoharat, nézegetné a horizont jáspis, zafír-, és achát-felhőzetét, akkor az ügyeletes gonosz angyal egy kést vágna az ínyébe.

De ő kiűzné a szájából a fájdalmat, mint egy démont, a Messiás Nevében. Ugyanakkor nem csukná be utána az ajtót (A szövegbe nyílna ez az ajtó, s szájában ott volna ez a szöveg, a szövegben ott volna a száj). De az idegeknek csak Isten tudna megálljt parancsolni. Érzéketlenségért imádkozna. „Jöjjön közelebb a fájdalommentesség!”

Majd a fogorvosnő beadná az injekciót és felülírná a költészetet. A mitológiát. S akkor ébredne fel arra, hogy megint fáj.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-10-02 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.