Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Hegedüs András: Maja

 

 

 

 

 

Maja



Egyszer sikerült cérnaszállal megkötnie egy dongót. Szerencsétlen rovar mély zümmögéssel próbált szabadulni, de csak körbe-körbe keringett a földbeszúrt bot körül, ahová odacsomózta a madzagot. Félóra után megunta a figyelését, és kiszaladt az istállóból valami mást játszani. Csak másnap jutott eszébe újra. Amikor visszament, a dongó még mindig körözött, kicsit lassabban és alacsonyabban, de ugyanolyan csökönyösen. Kíváncsi volt, vajon hány napig bírja, de ez sosem derült ki. Nagyapja este bement valamiért, és agyoncsapta az idegesítő kis dögöt.

Budapesten vihar tombolt. A legtöbb gépet átirányították Pozsonyba vagy Bécsbe, de amik már túl közel jártak, azoknak itt kellett kivárniuk az ítéletidő végét. Köröztek Lisztferihegy fölött, amíg odalent orkánerejű szél tombolt, és szakadt az eső. A férfinak felkavarodott a gyomra, mindig utálta a körhintákat. Inkább lehunyta a szemét, hogy szundítson egyet, amíg megkapják a leszállási engedélyt. De odabent sem volt sokkal jobb. Először a 2001 Űrodüsszeia keringő-jelenete jutott az eszébe, utána a Maelström-poklában Poe-tól. Dühösen kinyitotta a szemét, és rendelt egy italt.

Nem gondolta volna, hogy Maját ennyire le tudja nyűgözni egy megkötözött méhecske történetével. Aztán, miután sikerült összemelegedniük, kiderült, hogy miért ért el ilyen sikert azzal az ostoba kis mesével. Maja szerette a zsinórokat. Azt is, ha őt kötözték ki, és azt is, ha ő kötözhetett. A férfi néha úgy érezte magát, mint sonka a pácon. Bár valószínűleg jobban élvezte a helyzetet.

Nem messze tőlük a Turkish Airlines egy gépe úszott a levegőben. Isztambulban voltak nászúton. A Nagybazárban aranygyűrűt vett Majának, meg különleges plüss-bilincseket. Utána szinte ki sem jöttek a hotelszobából. A hatodik napon már komolyan kezdett attól félni, hogy kiszárad. Isztambul. Akkor még jó volt. Aztán jöttek a gondok. Maja kielégíthetetlen étvágya többet kívánt. És, amit a férfi nem tudott nyújtani neki, megszerezte máshonnan.

Amikor először vette észre a jeleket, rögtön válni akart. De Maja nem engedte. Nagyon értett ahhoz, hogy lehengerelje a férfit. Új ruhákat vett. Éjszakai ruhákat. És ő megbocsátott neki. De Maja nem bírt a májával, újabb kalandokba bonyolódott, és az utóbbi években már igazi kis koreográfia szerint zajlottak az események. Maja félrelép, Maja könyörög, a férfi megbocsát. De az utolsó húzását nem bírta már elviselni.

Kérjük, csatolják be biztonsági öveiket! Végre megkapták a leszállási engedélyt. A körözésnek vége lett, egyenes vonalú egyenletes mozgással megkezdték az ereszkedést. A férfit fűtötte az alkohol. Most elválik, nincs visszaút. Maja legutoljára a bátyjával is összegabalyodott. Elég volt!

Amikor kilépett a kapun, és meglátta a lányt, megdobbant a szíve. Azt a gyűrűt viselte, amit Isztambulban vett neki. Tudta, ez mit jelent, nem húzott bugyit, már a taxiban egymásnak eshetnek, ha akarja. Akarta? Nem, most erősnek kell lennie!

Szia, szívem. Maja hangja, mint a méhzümmögés. A férfi nyelt egyet, és elindult a nő felé.

 

 

  
  

Megjelent: 2019-08-15 18:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.