Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Kocsmalovagok szövetsége Szeifert Natália: Mi van veletek, semmi? (Vándor Judit)

Grafit hallgatott, a csempének vetett háttal, leforrázva ült, gondolkodott. Idén ősszel lesz harmincöt. Még vele is történhet valami. Tartózkodási hely, ennyi jutott eszébe. Egész felnőtt életében egyszer sem volt ott a lakcíme, ahol éppen lakott, neki legföljebb tartózkodási hely volt az irataiban." VÁNDOR JUDIT RECENZIÓJA.

 



Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk

 

Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?

Itt van a város, vagyunk lakói

Maradunk itt, neve is van: Budapest”

(Bereményi-Cseh: Budapest)

 

Melegen ajánlom Szeifert Natália második regényét, a Mi van veletek, semmi?-t mindenkinek, ezen belül különösen azoknak, akik érzékenyek a Cseh-Bereményi dalok világára, hangulatára, finom iróniájára. Mert olyanok a történetek ebben a könyvben, mint azok a dalok. Levél nekünk, a helyzetről a kétezertízes években, amikor már nem „fellazult tételben fogalmazódik meg a világ”. A hetvenes évek, a rendszerváltás előtti bezárt reménytelenség hangjai akkor dalban szólaltak meg, negyven évvel később szinte ugyanaz hangzik el, csak prózában. 

Tovább a revizoronline.com cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-08-05 14:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.