Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Sztaskó Richard: Hármasoltár

 

 

 

 

 

Hármasoltár



(I)



A peronon történt – A fiatalember odalépett a barátnőjéhez, és gondolkodás nélkül szájon törölte, „A kurva anyád!”, kiáltotta – A nő megtántorodott az ütéstől, de semmit se szólt, a karjában tartott kislány viszont azonnal felsírt – A következő pofon után mindketten elvesztették egyensúlyukat, és a földre estek – Az állomásra begördülő szerelvény elnyomta a fiatalember ordibálását – A le- és felszálló utasok közül senki sem mert közbeavatkozni – Miután a HÉV kigördült az állomásról, a fiatalember átsétált az út túloldalára, és megállt a szemközti trafik bejárata előtt – A barátnője és kislánya alig bírt föltápászkodni a földről – A nő végül sietős mozdulatokkal letörölte a nadrágját, megigazította a lánya fölsőjét, és a kabátjából előhalászott zsebkendővel törölgetni kezdte vérző orrát –



(II)



Emlékezett rá, hogy az utca fölső végében lakott az a lány, akit érthetetlen okoknál fogva Kavicspehelynek becéztek, és aki később újszülött csecsemőjét a kerti emésztőbe dobta – Faluszerte ismeretes volt, hogy a lány bolond, és ezt a labdarúgócsapat edzője, a postás, a zöldséges, meg még sokan mások ki is használták egy-egy baráti vizit alkalmával – Ő maga csak elvétve futott össze Kavicspehellyel, de ha meglátta, nagyanyjának köszönhetően, alig mert ránézni a lányra – Az öregasszony ugyanis váltig állította, „az ördöggel cimborál, aki egy levegőt szív azzal a ringyóval, aki meg arra vetemedik, hogy olyasmiket cselekedjen vele, az a pokol kénköves bugyrainál is sokkalta szörnyűbb helyre fog kerülni halálának órájában, és ott már a Mennybeli sem fog végtelen irgalmat gyakorolni fölötte.” – A falu határában, nem messze attól a háztól, ahol akkoriban gyakran nyaralt, volt egy szántóföld, hatalmas búzatáblákkal meg napraforgókkal – Egyszer (csupán a vicc kedvéért) ököllel beleütött egy van Gogh-virág közepébe, de ott olyan sűrűn álltak egymás mellett a megkeményedett magok, hogy kézfejét azonnal elöntötte a vér – Épp egy tiszta zsebkendőt készült az ökle köré csavarni, amikor figyelmes lett a hangokra: halk sóhajok szüremkedtek elő egy korhadt törzsű akácfa mögül – Azonnal a torkában érezte a szívét – Azt hitte, megfullad, de végül erőt vett magán, és közelebb lopózott – Kavicspehely ott ült lehunyt szemmel a fa törzsének döntve hátát, ujjaival a combjai közé mélyedve – Arcán torz mosoly terült el, és szinte bizonyos volt, hogy a világ jó néhány szeletét joggal tartják búra alatt – A látvány fölizgatta: a lány barna bőre, a napfénytől csillanó nedvesség a combjain, a gyorsuló mozdulatok, az apróra tátott száj, a pihegő hang, a kapkodás, és az, hogy megszűnt körülöttük minden – Néhány pillanattal később aztán Kavicspehely háta megfeszült, és a perceken át visszafojtott sikoly kifakadt belőle – Odahaza nem mondott semmit – A nagyanyja hasztalan próbálta kiszedni, merre járt egész délután, és mi történt a kezével – Még vacsoránál is egy ügyetlen hazugsággal hárította el a rázúduló kérdéseket: „Elestem, de semmi komoly. A szomszéd faluig lesétáltam, aztán vissza, útközben pedig megcsúsztam a nyirkos gyepen. Ennyi. Végül pár percet ücsörögtem pihenésképp a templomkertben.” – Este a zuhanyzó alatt csak a lányra tudott gondolni – Abban a pillanatban élvezett el, amikor Kavicspehelyből kitört a sikoly – A talpa alatt a lefolyóba csorgó tej látványától azonban elszégyellte magát – Ez az érzés még akkor is ott motoszkált benne, amikor hosszú évekkel később, jóval nagyanyja halála után visszavetődött a faluba, rég nem látott távoli rokonait fölkeresni – Hiába kérdezte tőlük, senki sem tudta, mi lett Kavicspehellyel –



(III)



Egyszer azt hallottam, hogy a szél megőriz minden sóhajt.” „Ez hülyeség.” „Légy szíves, ne mondj ilyeneket! Vegyél komolyan, ha nem okoz nehézséget.” „Bocsáss meg, azt hittem, tréfálsz.” „Úgy tűnt? Szerintem igen is szép gondolat.” „Hogy a szél megőriz minden sóhajt? Gondolom, az elsírt nevekkel együtt…” „Neked tényleg semmit sem lehet mondani. Hihetetlen vagy. Mindent elpoénkodsz. Amint akad egy komolyabb téma, máris előjössz a baromságaiddal. Gyerekes vagy.” „Tudom. Mondták már egy páran. Fel kéne nőnöm.” „Fel.” „Ez van. Amúgy elképesztően jól áll neked a holdfény.” „Tessék?” „A holdfény. Szeretem, amikor bevilágít az ablakon, és rád esik a fény. Pontosabban rád simul. Olyan sejtelmes, vagy hogy is mondjam…” „Köszönöm.” „Nincs mit megköszönnöd, csak mondtam.” „De jólesett.” „Na, látod, mégsem vagyok annyira gyerekes.” „Dehogynem; pont most kezded el megint.” „Bocsánat.” „Hagyjuk.” „Sajnálom, nem akartam elrontani.” „Mindegy.” „Utálom ezt a szót: mindegy. Főleg a hangsúlyt.” „Ez van.”

 

 

  
  

Megjelent: 2019-07-22 18:00:00

 

Sztaskó Richard

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.