Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Mágia kis dózisokban – Interjú Huszti Gergely íróval (Vass Edit)

Számos példát sorolhatnánk arra, hogy egy író végül a könyvszakmában helyezkedik el, miközben ennek fordítottja talán ritkábban fordul elő. Huszti Gergely a Libri egyik kiadói ágának vezetése után önálló, kreatív tevékenységekbe fogott, az idei könyvhéten pedig egy portal fantasyval debütál. Úgy tűnhet, mintha minden út a Mesteralvók hajnala című könyv megszületése felé vezetett volna, de ezt már utólag koncipiáljuk, a szerző szerint ez egyáltalán nem volt tudatos. A misztikumhoz való vonzódás örökérvényűségéről, a fantasy műfajának megítéléséről és persze az új regényről beszélgettünk Huszti Gergellyel.

KULTer.hu: Tizenöt évig a legnagyobb hazai könyvkiadóknál szerkesztőként, vezetőszerkesztőként  majdnem hatszáz alkotóval dolgoztál együtt. Milyen érzés most íróként fellépni?

Nehéz szerintem, mert túl sok mindent tudok a könyvszakmáról ahhoz, hogy azzal az első könyvesekre jellemző naivitással, optimizmussal és törekvéssel álljak hozzá, ahogy mondjuk más tenné, ugyanakkor baromi kényelmes is.

Tovább a kutlter.hu cikkére >>>

  
  

Megjelent: 2019-07-20 12:00:00

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.