Széll Zsófia versei (a kellésről, Mondd csak)
a kellésről
mennyire elcsépelt tört
én ez. tésztalélek.
az élesztő működik.
figyeled az apró buborék
hogyan tör a felszínre
a rétegnyi olaj alól.
megtanultad hogy csak
az átszitált liszt - feszült s
ég. aztán sokáig ugye ez
a pont jó gyúrod. erre is
megvan a bevett mozdulat.
közben elgondolkodsz hogy
ez az energia ami áramlik:
átszitált gondolat. mennyit
tudsz kell hozzáadni. érték
kel. élteted álltatod. hogy
is van ez. közben mintha -
összeállsz. holnap pizza
lesz paradicsomvérrel
sonkahússal sajtérettséggel.
most pedig szépen tedd
be a hűtőbe: hadd szenderegjen
a tényleges szükségességig.
Mondd csak
a hátadon fekszel víz-
szintben összekulcsolt
kezek az ujjak kapaszkodnak
egy másba kulcsolódnak
sehol-levegő-országban
egy év egy pillanat
csak az az
íz
meggyőződéssel hallgatsz
arról hogy mindegyik álom
amiben az eső az óceán
a folyó hol körülvesz hol
elsodor az üveghegy
sötét oldalára
mos át
mintha idebent lenne
vég pedig hajnal óta
valami tompán törékeny
csend csorog a szemedből
a szívedbe és mégsem
tudsz érte vagy
ellene olyan
mind-egy
így késő este a sohaország
határáról mintha integetne
valaki hangtalanul gomolyog
a köd nincs kitaposott
ösvény ez meg itt a senki-
földje
bűn
átosonni
a látszat pedig amúgyis
csal:
az életet gyakorlod
a halál ilyen szempontból
érdekteken
Megjelent: 2019-03-21 07:52:00
 |
|
Széll Zsófia (1976) költő, szerkesztő, műfordító, a Veranda Művészeti Csoport alapító tagja
A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője. |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
