Keresés a honlapon:

Valentine’s Day Kékszakállúval – Metropolitan Opera, 2019. február 14. (Kántor Viola)

 

Egy átlagos hétköznap kétnegyedben, tempo giusto szedi a lábát az ember a forgalmas és zajos nyolcadik sugárútról a hetedik felé, de ha Bartók-rajongó az illető, akkor az 57. utca egyik épülete előtt egy ütemnyi belső general pausa szakíthatja félbe Manhattan egyébként sosem szűnő alapzaját. Itt húzódik meg visszafogottan az a ház, ahol a zeneszerző életének utolsó évét töltötte. A falon dombormű és emléktábla, az ember emlékezetében pedig talán Szilágyi Domokos Bartók Amerikában című verse: „Milyen széles az óceán/ annak, ki hazagondol-”. Rátaláltam az épületre én is New Yorkban, ahol esztétika szakos Campus mundi ösztöndíjasként öt hónapot dolgozhattam és kutathattam a Wilson Archívumban.

Bartók írta Liszt Ferenc egyik műve kapcsán: „bizonyos fajta muzsikához hozzá kell szokni”, így lehetett annak idején a keleti parti város közönsége is az ő művészetével. Mert bár az akadémiai világ nagy tisztelettel fordult a muzikológus zeneszerző felé, és Menuhinnal kötött barátsága is sokat enyhített helyzetén, alapvetően Bartókot korántsem fogadta kitörő lelkesedéssel sem a tengerentúli közönség, sem a kritika, így a koncertszervezők sem kapkodtak a huszadik század meghatározó zenei zsenije után. Egzisztenciális gondokkal küszködve, nagybetegen halt meg, utolsó útjára tízen kísérték.

Tovább a kuk.hu cikkére >>> 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-03-02 05:34:32

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.