Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


EGY PRÓBÁT MINDENKÉPP MEGÉR – András László: Rasszista utazások (Bornemissza Ádám)

Megérdemelt volna a kötet egy találóbb címet és borítót, hiszen a szövegek java része igencsak érdemes az olvasásra. András László hol kesernyés, hol édesbús emlékekből, gondolatokból, eseményekből kanyarít kimondottan szerethető irományokat.
Az embernek állandóan eszébe jut valami. Legtöbbször semmi kis emlékek, jelentéktelen véleményfoszlányok, apróbb-nagyobb marhaságok, amik csak pár pillanatot-percet töltenek az elmében, míg a soron következő gondolat ki nem túrja őket. Könnyen jött, könnyen megy – ez így van rendjén. Persze akad az ilyen észbe jutott nüanszok között az átlagnál érdekesebb, megjegyezni érdemesebb is, és előfordulhat, hogy az adott ész tulajdonosa lejegyzi ezeket. Blogol, például. 
András László a Műút folyóirat WEBOLDALÁN tett így, ebből a termésből válogat a kötet. A Rasszista utazások a hátlapon olvasható ajánló szerint: „Vigyázat, nem PC!” De mintha valami tévedés folytán összecserélték volna a belíveket egy másik kötet lapjaival
  
  

Megjelent: 2019-02-26 11:29:20

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.