Mórotz Krisztina: Ember a tájban (Szőnyi István)
Ember a tájban
1.
Szőnyi István képeit nagyon szeretem, egyik kedvencem tőle a Zebegényi dombok. Kiült egy kisszékre és festette karéjban a dombokat A fényei el nem mondhatók. Nem lakott kihívóan, a műtermében egy ágy, egy fehér, de inkább tojáshéj színű cserépkályha, a festőállvány, egy szék volt.
Már-már puritánnak mondanám. Zebegény a második otthona, itt nőttek a gyermekek. A Dunakanyar vonzotta, ő volt az egyik festő, akit a víz megidézett.
Kedvencem tőle a Szürke Duna. Jól látszanak a hegyek, a dombok, és csodálatos a víz kobalt színe, a vízé, ami néhol szürke árnyalatú, máshol haragos arcát mutatja, nincs tél, talán ősz lehet, a fény sárgán világítja meg a fák koronáját, szokatlanul sárgás, nem tiszta fény, inkább elmosódott, opálos színű. Talán vihar előtti a csend, de nem, ahhoz meg a víztükör élénk, és tiszta, nem zavaros. Opál. Ilyen helyen szeretnék sétálni egy szürke álmos délutánon, amikor a nap erőlködik még, de meleget már nem ad.
A táj színei egy erősebb képén. A Dunakanyar esőben a nagy folyó, a Duna jégzöld vizét zápor paskolja, a víztükör milliárdnyi fényes tűtől ragyás, az eső suhogása áthallatszik a dombok túlsó felére is. Ó, Zebegény, te áldott helye a földnek! Gyöngyszínű falu tűnik fel a sötét felhőszőnyeg alatt.
Nemsokára feltámad a szél Zebegény felett, és percek alatt feltörli az eget. Felgöngyölíti a nehéz cumulus felhőket, és az üvegesen tiszta téli égbolt ismét felfénylik majd, megcsiszolja Zebegényt.
Élnek a fények, mint tiszta rodonit-ásványok úgy csillognak egy-egy képén. Aztán a kaszálók egy rézkarcon, még nincsen Péter-Pál, de a gabonából már hullanak a szemek. Egy néni, idős, már akaratlanul is összekulcsolja a kezét, mintha imádkozna a jó termésért, ezt a kezet látja meg Szőnyi, ezt kell lerajzolnia most, ezeket a reumás bütykös megvastagodott ujjakat, igen, ő is szedett markot hajdanán, ő is volt a képében, mikor bújtattatta a festő az embereket. Vajon min mehetett keresztül Szőnyi? A „Világ Igazáig” mekkora bátorság kellett bújtatni az üldözötteket Zebegény minden zugában? A feleségével és három gyermekével.
Van egy képe: Ősz Zebegényben. Azt hiszem, hogy temperával keverte ki a színeket, és a fák már sárgák, pirosak, különböző fényekben pompáznak, talán öt-hat fa látszik a képen, de az maga az ősz, még egy kis borongó fény is látható a fák között, az embernek kedve lenne elkapni ezeket a pillanatokat, és dédelgetni, vagy zsebre tenni, mint egy halom még éretlen gesztenyét.
Megjelent: 2019-02-10 15:35:16
 |
|
Mórotz Krisztina |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
