Keresés a honlapon:

„Kezdenek már nyakukba venni” – Száz éve halt meg Ady Endre (Térey János)

Előbb ismerte, mint bárki más. Őelőtte csak az édesanyja látta. Meg a bába. Kiszúrta magának egy felolvasóesten. Visszafogottan ugyan, de a rajongója lett. A verseket dátum szerint rendezte az asztalfiókjában, mindegyik mellé egy-egy virágot helyezett, ami nem kevés törődés egy ismeretlennel. Utána is utazott Váradra. Érinteni mégsem akarta. De azért fájt neki, hogy…

„Tapsoltam, örültem sikerének! Ott ment el mellettem, nem látott, nem vett észre, nem érzett meg. De milyen boldog voltam, hogy ünnepelték!”

Üstökös húzott el mellette? Fogjuk rá. De inkább ne. Ő a vonzó, csinos, tömzsi, de széles vállú fiút látta, a debreceni joghallgatót, akiből főszolgabíró lehet, esetleg alispán (vagy sem), aki tehetséges verseket és szúrós színikritikákat ír a helyi hírlapokba. Nem láthatta a pörgős éjszakai embert, aki naponta eljár az Angol Királynő Szálloda Bundának hívott különtermébe, cimborákkal és színésznőkkel ott mulat hajnalig, lazán végigénekli a kurrens operettslágereket, és sokfelé lakik a város szívében, sőt extra kiváltságként átjárót nyitnak számára a hónapos szobájából egyenesen a kocsmába. Még nem nagyon látszott belőle több.

Tovább a magyarhang.org cikkére >>>

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2019-01-29 13:00:42

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.