Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


MOZGÁSTÉR ÉS KÍVÜLÁLLÁS – A Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás margójára (Szabó Annamária)

Január 13-ig látható a Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat a Tate Britainnel együttműködésben valósult meg, ahol tavaly tavasszal – Nietzsche után szabadon – All Too Human (Nagyon is emberi) címmel mutatták be a XX. századi „brit” figurális festészet meghatározó alkotásait. Elena Crippa és Fehér Dávid társkurátor közös munkája közel 90 képet tárt a magyar közönség elé, de a londoni Tate Britain bemutatott anyagát csupán háromnegyed részben vette át. A budapesti tárlaton kiállítottak több darabját is egyes európai és tengerentúli magán-, illetve közgyűjteményektől kölcsönözték.
 
 
A válogatás és a kurátori döntések szempontjait alapvetően az határozta meg, hogy Magyarországon először láthatók a Londoni Iskola művei – jóllehet a szerencsésebbek öt évvel ezelőtt megismerhették Lucian Freud munkásságát egy Bécsben rendezett kiállításon, amelynek ráadásul külön érdekessége volt az, hogy a művész és a város viszonyának feloldozását is céljául tűzte ki. (Lucian Freud Sigmund Freud unokája volt, aki családjával együtt Londonba menekült a Német Birodalom elől.) A magyar közönség mindazonáltal jsem ehhez a Bécsben, sem a Londonban rendezett kiállításhoz nem tudott volna magával értetődően közös kapcsolódási pontot találni, mivel korábban még nem találkozott itthon élőben és szélesebb körben a XX. század expresszív-figurális festészetének ezzel a vonulatával. Fehér Dávid a műalkotások válogatását ezért a kiállító tér adottságai mellett a közönség igényére is szabta. A tárlat nemcsak átfogó képet kíván nyújtani a brit festészet olyan ikonikus művészeiről, mint Francis Bacon, Lucian Freud, Frank Auerbach és Leon Kossoff, hanem kitekintést is kínál a század eleji előzményekre, valamint a kortárs brit festészet azon alkotóira is, mint Jenny Saville, Celia Paul és Lynette Yiadom-Boakye, akikre egyértelműen hatást gyakorolt a 60-as és 70-es években befutott négyes.
 
Tovább a prae.hu cikkére >>>
  
  

Megjelent: 2019-01-28 06:12:39

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.