Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Gerle Kiss Éva versei (Ennyi az egész, Felparázslik)

 

 

 

 Ennyi az egész

Nem sejtettem, hogy 
úgy hagysz magad után 
mindent, mint bűnjelet, 
ujjlenyomatot. 

Belélegeznek a bútorok, 
az asztal, az ágy, a szék 
magába foglal, 
és korántsem kész 
a leltár. 

Sorolhatnám, mi hordoz még 
téged, de a szavak 
csak fogynak, s helyükön, 
mint szétfolyó paca 
ül a szívem. 

Eltakar mindent, mi felesleges. 
Minden az. 
Egy kivétellel: lélegzel, vagy. 
És ha csak ennyi az egész, 
az is kitölti a bennem lakó 
hiányt. 

 

 

Felparázslik

 

Békés vagy, mondanád, pedig anyád

nem adott neked időben mellet,

békés voltál, mert hitted,

apád ad időben mindent,

talicskát, játékot, kézbe ostort,

alád biciklit, feléd oltárt.

Adtak volna, ha tudják, hogy

az útravaló ennyi,

és nem tart ki egy életre.

Hiába gyűr le az éhgyomor,

nem kell a koldusbot,

a kegyelemkenyér,

csak annyit kívánsz, hogy

föléd hajoljon az ég,

s adjon egy féldecit,

meg némi aprót,

mégha adagolja is magát,

de járjon a kikelet, s

a hajnal ágya legyen olyan,

akár egy irhabunda,

a tél egyedüli ajándéka ez.

Ilyenkor elégedetten

szívod le tüdődbe a füstöt,

s nem érzed csontjaid.

Időnként jár hozzád valaki,

aki fölött, ha akarja,

zárt a tér, akinek van hova behúzódnia.

Beszélget veled olykor.

Pár hónap és kérdezi majd, a nyarad

hogy telik, mintha strandolni járnál,

te meg mondod, a nyaram csak

egy páradús éghajlat

alatt alvó esetlen oroszlán álma,

bepállik a tested, pangasz, stagnálsz,

ami van, szavak, kiabálások, nyögések

a nyitott ablakok mögül, pisa és szarszag.

Ez a nyár, mondod,

az aszfalt gyűjti, ontja, okádja.

A turisták, nyakukban a fényképezőgéppel,

figyelnek, lopva fotóznak,

a kontraszt a lényeg,

hogy csillognak a fák, hogy csillog a szökőkút vize,

te pedig a vízfátyol mögött felsejlesz,

mint egy absztrakt kép.

Ők így, te békaperspektívából látsz.

A padok alatt

az eldobott sörösüvegek

horpadt testét ismered,

tartotta ilyen-olyan kéz, néha találsz benne

egy-két kortyot, és akad eldobott csikk is bőven.

Csak ne legyen rúzsfoltos,

azt az egyet nem, eszedbe jut

a nejed, ő is füstölt, míg tudott,

te és ő, csak ti ketten,

feszültetek az ágyra, az égboltra fent,

ez volt az egyetlen jó,

feszes fenék, kemény dákó,

de a hiány

ledönt és eltipor.

A feneke már lógott,

amikor az ágynak dőlt,

s az utolsó pillanat után

emléke élesen foszforeszkált,

mint a cigaretta, felparázslik

egyszer, kétszer, százszor.

És ezt visszaidézed. Akárhányszor.

 

 

  
  

Megjelent: 2019-01-16 17:00:04

 

Gerle Kiss Éva (Budapest, 1976) költő, író, könyvtáros

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.