Keresés a honlapon:

Barna T. Attila kisprózái (Dalí, Suicid szándék)

 

 

Dalí

Tibor betegszállító, akárcsak én. Néha összefutunk a kórházudvaron, ilyenkor váltunk néhány szót Hamvas Béláról,  Julius Evoláról, Luis Bunuel filmművészetéről. Legtöbbet ő beszél, nagy hangon, vadul villogó szemekkel, lelkesen hadonászva. Tibor verseket is ír, egyszer idézett is valamelyikből: „Menzeszed vérző olaj.” Tetszett nekem ez a sor, kérdeztem, nem gondolt-e még rá, hogy kiadassa a verseit. Soha, felelte, ő csak a maga örömére írogat.

Ma délelőtt az igazgatóságra siettem valami sürgős levéllel. Tibor a szülészet előtt állt, mikor meglátott, odakiáltott nekem:

      – Dalí! A legnagyobb!

És karjával széles gesztust írt le a levegőben.

Az irodában, ahová pár perc múlva beléptem, dekoratív hölgyek ültek a számítógép előtt. Éppen azt tárgyalták vihorászva, mit művelt XY celeb előző este a televízióban. Csinos pofikájukon a polgárháború előérzete suhant át, amiért megzavartam beszélgetésüket.

Suicid szándék

Aki először meglátja, felkiált: „Egy gyerek itt?! A pszichiátrián?!” Ahogy ott téblábol a lábakat kerülgetve, szemébe húzott ellenzős sapkában, valóban olyan, mint egy kisfiú. Pedig felnőtt nő, csak kis növésű. Valamelyik nap, ebédosztás közben, nagy nehezen felmászik a székre, és kiabálva azzal fenyegetőzik, hogy leugrik. Meg akar halni. Betegek, nővérek kórusban könyörögnek neki, de a törpe nő csak toporzékol tovább. Az egyik nővér felsikít: „Jaj, gyerekek, nem bírom, ilyen nincs!” És tenyerét szájára tapasztva berohan a tálalóba. Sikoltva nevet, a könnye is kicsordul. Közben a „kislány” meggondolja magát. Ülő helyzetbe ereszkedik a széken, szemét a földre szegezi. Így üldögél egész délután. Ha szólnak hozzá, konokul hallgat. Lábai lassan kalimpálnak a levegőben.

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-10-16 16:00:45

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.