Videó

Magyar Írószövetség elnökválasztása


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Karcol(g)atok – Marton-Ady Edina: Zöld híd

 

 

 

Zöld híd



Pont ilyen hideg volt, a híd nem tűnt olyan hosszúnak, ott álltál a végén, a kék, báránybőr galléros ingedben, most is, mint mindig felhajtottad a háromszög alakú füleket, rá a nyakadra, csak sálat ne kelljen felvenned. Mindig azt mondtad, megfojtanak a sálak, mintha kígyót viselnél, ami lassan, de biztosan szorítja ki belőled a lélegzetet, minden karácsonyra sálat kaptál a szüleidtől, s minden karácsonykor sálat találtam az ajándékomban. Azt mondtad, az az igaz szeretet megmenti a másikat. A híd zöldje, a szád, ami enyhén rózsaszín, az alattunk hömpölygő öreg folyó, mint egy giccses, ócska képeslap, utószínezett idill, valami nem jó, jutott eszembe, minden más alkalommal zöldnek láttam a hullámokat, de azon a délutánon kék volt, szinte áttetsző, mint a kézfejeden az erek, a hófehér bőr alatt. Intettél, menjek közelebb, de a lábam, mintha frissen öntött aszfaltba ragadt volna, nem mozdult, csak nézni akartalak, messziről, magas voltál és szőke, nem jóképű, milyen sokszor megfogalmaztam ezt magamban, hogy nem vagy egy tipikus Marlon Brando vagy, Robert Redford, annak ellenére, hogy színeidben ez utóbbihoz hasonlítottál. Minden nap új álmokat álmodtál, mi leszek, ha nagy leszek, én nevettem, azt hittem játék, hiszen már nagy vagy, simítottam meg a kezed, de te elkaptad, felpattantál, a hintára ültél, lökted, fel, egyre magasabbra, onnan kiabáltál, mit tudhatok én. Nem vitatkoztam veled, szédültem a hintától, gyűlöltem, úgy éreztem elszakít tőlem. Aznap elsétáltam hozzá, ráültem a piros, fémből készült ülőkére, a kezemben ott szorítottam a vonatjegyet. Hiszen megbeszéltük, mondtam előtte a telefonba, de te csak hallgattál, s én azt mondtam, találkozzunk a szokott helyen. Rezegtek a vasszemek a láncban, ahogyan kiugrottam a hintából, futottam, el ne késsek, nehéz volt a mellkasomban a levegő. Viszem ki a dobozt a lomtalanításkor. Egy férfi áll a hátsó kapu mögött, ott, ahol már nem szaggatja ruháját a szél. Kikapja a kezemből a terhet, ledobja, dobálni kezdi ki a tárgyakat. Mikor megtalálja a kék, kötött sálat mosolyogni kezd. A nyaka köré tekeri, megszagolja. Levendula illata van. Pont ilyen hideg volt.

  
  
 

Marton-Ady Edina (1979)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.