Videó

A Pécs 8 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Acta Romanica – Bene Adrián: Bóc Imre a francia ellenállásban – visszaemlékezés és történelmi regény határán

A Grenoble-i Egyetem kiadásában jelenik meg a francia ellenállás történetét – különös tekintettel a Rhône-Alpes régióra – feldolgozó 'Résistances' könyvsorozat, melynek jelenlegi szerkesztői Olivier Cogne (a Musée de la Résistance et de la Déportation de l'Isère igazgatója) és Gil Emprin, aki szintén a múzeum munkatársa. A sorozatot korábban Pierre Bol és Jean-Claude Duclos irányította. A témában 1994-95 folyamán megjelentetett négy kötet után a sorozat kötetei 2004-től dinamikusan gyarapodtak, 17 újabb darabbal. Ezek egyik érdekessége, hogy rendszeresen teret biztosítanak a hagyományos történészi kutatómódszerek mellett a személyes résztvevői perspektívának, a mindennapok rekonstrukciójának, az emlékezet szubjektív jellegét is felvállalva. (A „témoignage” elméleti szempontból vitatott kategóriájának a francia történetírásban legalább az első világháború óta helye és mára komoly hagyománya van.) A sorozat egyik darabjaként jelent meg Bóc Imre „történelmi regény” alcímet viselő visszaemlékezése a szerző élményeiről a Grenoble-i ellenállásban.

1943 szeptemberétől a francia felszabadulásig Bóc több más magyarral együtt az FTP-MOI Carmagnole-Liberté zászlóaljában harcolt, amelynek történetét az a Claude Collin tárta fel részletesen, aki Bóc könyvéhez is előszót írt. A szervezet kapcsolatáról a kommunista párttal, a bevándorlókkal és külön szekció formájában a zsidókkal röviden magyarul is olvasható Collin Carmagnole és Liberté című tanulmánya a Múlt és Jövő folyóiratban, éppen Bóc Imre fordításában. (Ez valójában Collin Carmagnole et Liberté. Les étrangers dans la Résistance en Rhône-Alpes című, szintén a Résistances sorozatban 2000-ben megjelent könyvének a kivonata.) A sorozat más kötetei és a két szerző együttműködése is jelzi, hogy Franciaországban az elmúlt másfél-két évtizedben fokozódó érdeklődés mutatkozik a francia ellenállás árnyaltabb képe iránt, amelyben a bevándorlók és a kommunisták szerepe is hangsúlyos.

Ennek fényében kijelenthetjük, hogy Bóc Imre magyar nyelven megjelent dokumentumregényei, rádiójátékai és erkölcsi kérdéseket is feszegető regényei a francia ellenállásról (Francia ég alatt, 1947; A legfélelmetesebb kockázat, 1976; Az utolsó és első hetek, 1980; Halál az első napon, 1982; Mindig van tanú, 1984) nem kaptak jelentőségüknek megfelelő figyelmet. Eközben 1980-ban megjelent regényét 2012-ben a francia olvasók is kézbe vehették, a szerző fordításában , Grenoble, de l’Occupation à la liberté címmel.

Collin bevezetője a személyes kapcsolat felvázolása után Bóc életének fontosabb állomásait sorolja el, majd a mű tartalmi és műfaji sajátosságait elemzi röviden. Hangsúlyozza, hogy a szubjektív és fiktív elemek nem vonnak le a történelmi hitelességből, viszont a személyes érzelmeket is felvállaló narratíva érdekes olvasmánnyá teszi a történetet. Ez az a francia történészek körében bevett népszerűsítő, közönségbarát attitűd, aminek köszönhetően a frankofón közegben széles olvasóközönségre számíthatnak a hagyományos történetírói monográfiák is.

 

Szokatlan megoldásként, nyilván erősítendő a történelmi forrásjelleget, a regény előtt olvashatjuk az álnéven szerepeltetett valódi személyek névsorát és rövid bemutatását. Az FTP-MOI (Francstireurs et partisans de la Main d'oeuvre immigrée) harcosairól lévén szó, nagyrészt magyar és lengyel zsidó származású kommunisták a főbb alakok, köztük a szerző közeli bajtársai, Weisz Tibor („Yves”) és Goldberger István („Jacques”). A regény végén található „Utóirat” is jelzi, hogy nem is annyira történelmi regényről, mint inkább regényesített történelemről van szó. (187.)

Maga a regény az olvasó számára magyar nyelven is hozzáférhető, ezért részletes ismertetése helyett néhány érdekességre hívjuk fel csupán a figyelmet. A két részből álló regény első fele a „De la clandestinité à l’insurrection manquée” (Az illegalitástól az elmaradt felkelésig) címet viseli, a másodiké pedig „La transition” (Az átmenet).

A regény első sorai nyilvánvalóvá teszik a dokumentarista jelleget és egyben egy olyan történelmi eseményt idéznek fel, amely állandó érvként szolgál a kommunista ellenállók (a FTPF – Francs-tireurs et partisans français tagjai) visszaemlékezéseiben a gaulle-ista ellenállás (AS – Armée secrète) – velük általában nem együttműködő – politikájával szemben. A Grenoble melletti Saint-Nizier hegyen a gerilla taktikát figyelmen kívül hagyva összevont ellenállók kiváló célpontként szolgáltak a német hadseregnek. Az 1944 júliusában bekövetkezett „vercors-i tragédia” 750 maquisard feláldozását jelentette – amit ugyan lehet úgy is magyarázni, hogy a partraszállás idején lekötötték a német haderőt, a kommunista ellenállók szerint azonban ez teljesen felesleges, hibás döntés volt. A regény első fejezetéből aztán kiderül, hogy az AS szerette volna, ha az FTP-MOI csatlakozik a vercors-i fennsíkon a csapatösszevonáshoz, kiürítve a várost. (35-38.) Ezt utóbbiak részben harcászati, részben politikai taktikai okokból utasították vissza, mindenesetre a későbbi fejlemények őket igazolták. (19, 74-77.) Az összefogás hiányáért természetesen mindkét fél egymást, a másik politikai hátsó szándékait hibáztatta, mutatja be Bóc könyve. (pl. 22, 42-44.)

 

Eközben az elbeszélő részvételével a grenoble-i ellenállás merényleteket hajt végre, üzemeket, vonatokat és teherautókat robbant fel. A bevezető egyértelművé teszi, hogy a 30 év távlatából felidézett történet személyes élményeken alapul, ennyiben közvetlensége adja történelmi hitelességét. A regényforma pedig elejét veszi a szubjektivitásra és az emlékezet torzító hatására alapozott esetleges kifogásoknak, hiszen a részletekben a képzelet, a cselekményesítés tudatos, de az egész, a fontos összefüggések hiteles megörökítésének alárendelve. Az FTP-MOI Liberté csoportjának tagjaként az író a Pierre Berthier mozgalmi néven szolgált hadnagyként Paul Fabre alias Luc (Nicolas Aisenberg) parancsnoksága alatt, Rocher (René Blanchon, az FTPF és az FTP-MOI közös információs szolgálatának vezetője) segítőjeként. (17-18.)

Bóc, más írásaihoz hasonlóan, kiválóan érzékelteti az átélt, mindennapi történelem személyes vonatkozásait, a banális hétköznapoktól a konspirációs előírásokon át a súlyos erkölcsi dilemmákig. Az illegalitás hétköznapjai, a lebukás állandó veszélyében élt „civil” élet, a magányosság (pl. 22-27.) éppúgy hozzátartoznak az Ellenállás történetéhez, mint a fegyveres akciók, a „történelmi események”. Szóba kerül a franciák részéről gyakran tapasztalt idegengyűlölet is, a lenéző, előítéletes hozzáállás a kelet-európai bevándorlók („métèques”) irányában. (35, 65-66.)

A könyv a Grenoble környéki magyar bevándorlókról is sok adalékkal szolgál, de különösen érdekes az egyszerű munkás dilemmájának megjelenítése a kollaboráns üzemekkel és a szabotázsakciókkal kapcsolatban. A könyvben szereplő Lazarovits egy ilyen fűrészüzem dolgozója, de annak ellenére, hogy lánya a MOI tagja és ó maga is kommunista politikai emigráns, érzékenyen érinti, hogy az üzem partizánok általi felgyújtása után fél fizetésből kell eltartania családját. (54-55.)

Az első rész végén, a szövetséges partra szállások kronológiai háttere előtt, megismerhetjük annak körülményeit, miért nem sikerült Grenoble szervezett népi felszabadítása Luc eltűnése után. Ennek ellenére, az amerikai csapatok közeledtével a németek visszavonultak.

A második rész a zavaros átmeneti időszakkal foglalkozik, amelyet meghatározott az ellenállók különböző csoportjai közötti politikai szembenállás. Ennek jellemző esete, hogy Grenoble-ban a gaulle-isták elfoglalják a Bayard laktanyát, kizárva a kommunista FTP harcosait, akik így a Vaucanson laktanyát veszik birtokba. (97.) Megindul a hajsza a kollaboránsok után, hogy népbíróság elé állíthassák őket. A német katonákkal viszonyba keveredő nőket megszégyenítésül kopaszra nyírják. (106-107.)

 

A szereplők hamarosan visszavedlenek egyszerű magánemberekké, akiknek szembesülniük kell a békés hétköznapokba, iskolapadba, stb. való visszatérés nehézségével. A MOI bevándorló harcosainak azt is el kell dönteniük, hogy a háború teljes lezárása után visszatérnek-e szülőhazájukba, vagy pedig Franciaországban maradnak. (105.) A zűrzavaros időknek a kollaboránsok vagy egyszerűen csak árulással gyanúsítottak mellett az ellenállók közül is áldozatul esnek, mint például a milicistának gondolt és tévedésből meglincselt André. (109-125.)

 

Az AS és az FTP nehézkes együttműködésével kapcsolatban szó esik a sikeres Villeurbanne-i és az elvetélt lyoni felkelésről, ahol a kommunista ellenállókat tisztázatlan körülmények között elfogták és kivégezték, a lakosság pedig megtorlásokat szenvedett el a német megszállóktól. (145-149.) A kommunistákat, az ellenállásban betöltött szerepük ellenére, azonnal elkezdték kiszorítani a hatalomból. Az életüket önként kockáztató harcosoknak nem könnyű elfogadniuk, hogy szervezetük, az FTP (és minden más fegyveres csoport) megszűnik, fegyvereiket be kell szolgáltatniuk. Az ellenállókkal ellentétben de Gaulle felkészülten várta a háború végét, hogy magához ragadja a hatalmat és azonnal felállította a hozzá lojális államszervezetet. (183-185.)

 

A regény után egy 15 oldalas visszaemlékezést olvashatunk a szerzőtől, a Claude Collinnel 1994-ben folytatott beszélgetés alapján. Sokatmondó, hogy Magyarországra való 1945 áprilisi visszatérése után a szerző a zsidó származásáról árulkodó Brüll nevet sietve Bócra magyarítja, párttársainak javaslatára… (191.) Kommunistaként az igazságos társadalom felépítésébe vetett hit vezérli, és az ellenállásban megtanult pártfegyelem sokáig eltakarja az egyre többször érzékelt igazságtalanságokat. Tevőleges résztvevője a kékcédulás választásnak, egy nap leforgása alatt tizenhárom szavazatot ad le. A koncepciós perek kémtörténeteit is elhiszi, azonban a Rajk-perben személyes ismerősei is vád alá kerülnek, ami lassanként gyanút ébreszt benne, mint ahogyan az is, hogy francia ellenálló múltja miatt nem tekintik teljesen megbízhatónak. (194-195.) 1951-ben már munkahelyén, a Tervhivatal külkereskedelmi osztályán is megválnak tőle nyugati múltja miatt. 1953-tól, Sztálin halála után, azonban visszatér reménykedése, hogy csak átmeneti tévedésekről volt szó Rákosi uralma alatt. Őt magát is rehabilitálják, újra felelős pozícióba kerül.

 

Az 1956-os eseményeket ellentmondásosnak látta, de a szovjet beavatkozás után nem volt hajlandó belépni a Kádár János rendszere által újraszervezett pártba, az MszMP-be. Mivel ezzel kinyilvánította, hogy nem hajlandó ellenforradalomnak tekinteni 1956-ot, elbocsátják állásából. (200.) 1957 és 1959 között kétkezi munkásként dolgozik és szakmunkás vizsgát tesz. Végül röviden vázolja a kádári rendszeren belüli későbbi progressziót, majd a rendszerváltozás problémáit, például az antiszemita nacionalizmus újbóli térnyerését.  

 

A könyv végén az olvasót bőséges jegyzetapparátus és orientáló bibliográfia segíti, végül eredeti dokumentumok és korabeli fotók illusztrálják a kötetet. Mindez a nem professzionális történész olvasó számára is hozzáférhetővé és élményszerűvé teszi a francia ellenállás Grenoble-i színterének legfontosabb eseményeit. Mindezt egy magyar bevándorló emlékein keresztül, emlékeztetve a francia olvasót arra, hogy 20. századi történelmének legnagyobb büszkesége távolról sem csak nemzeti eredmény, hanem különböző népek eltérő világnézetű tagjainak is köszönhető, többek között magyaroknak, zsidóknak, kommunistáknak.

 

 

 

  
  
 

Bene Adrián (Pécs, 1977) irodalomtörténész, filozófus

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője, az Acta Romanica rovat vezetője. Főszerkesztő-helyettes. 

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.