Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszék

Krasznahorkai regényének, illetve Tarr Béla ebből készült filmadaptációjának minden bizonnyal legrejtélyesebbnek és legkörülhatárolhatatlanabbnak tűnő szála a cirkuszi társulat és a Herceg narratívája. A preparált bálnát a városba hozó társulatról már a történet elején kiderül, hogy különös cirkuszi torzszülöttének hordószónoklata más településeken is feszültséget keltett. A bálna, mint gigantikus, a tengerből kiragadott élőlény önmagában is meglehetősen abszurd jelenség, puszta jelenlétével képes felkavarni az egyszerű emberek életét. Megjelenése a regényben nyilvánvalóan szimbolikus – egyszerre lehet a nagyság és az élet, ugyanakkor mivel egy preparált állati tetemről van szó, egyszerre az elmúlás, a halál, sőt, mesterségessége révén a szemfényvesztés, a megtévesztés szimbóluma. A Herceg alakját félelmetesebbé, ugyanakkor hihetetlenebbé, képlékenyebbé teszi, hogy a szerző egyszer sem láttatja szemtől szemben az olvasóval, pusztán egy jelenet erejéig bukkan fel, mikor Valuska kihallgatja a cirkuszigazgató, a Herceg és a csupán Mindenes névvel illetett, szintén bizarr, kezdetleges magyart beszélő külföldi tolmács beszélgetését.

A könyv szeme

Az utazás eszménye: autentikus szubsztancia. Átfogó, tendencia. behálózza a tájakat. Mozgó gondolkodás: klasszikus bölcselet. Benne hemzsegnek a központi karakterek. És szerkeszti az életművét a lét. Az Úr kebelén nyugvó nagy ég. Mintha egy szilárd jellem lakna a bekötött papírtömegben. A könyv szeme kék. Egy vers néz ki a borítója alól, ami a meghalást tartóztatja fel. Íme, a tágasság: látomás és hatás. Mindig ki van téve az újraértelmezésnek. Az üzenet, ami a műben hozzáférhető. A remény tenyerén nyújt át a neki a nyomdai szedő. az a szerencse, hogy meg van szólítva. A létezőn kívüli is való van. Nem merül ki a merengő a szóban. Az elcsöndesült időző hol van? A barázdált papírra alvadt a holnap. Az égből remek gondolatok hullanak. Egy mondat áll össze: a pillanat.

Forrás: irodalmijelen.hu

Amíg az ember kisgyermek, csak annyit ért meg a Mindenszentek misztériumából meg a halottak napi kultuszból, hogy van az évnek egy különleges napja, amikor megteheti azt, amit egyébként megtiltanak neki: gyufát vehet a kezébe, „tüzeskedhet”, meggyújthatja a vékony gyertyaszálakat.

Én is szerettem nézni a karcsú lángok nyújtózását, még incselkedtem is a forró tűznyelvvel, miközben kézmelengetés ürügyén kipróbáltam, milyen közel dughatom ujjaim a parányi tűzvirághoz. Annyira elmélyedtem a feladatban, hogy keveset fogtam fel a felnőttek ünnepélyes komorságából. Amúgy is alig értettem csöndes beszélgetésüket, melyben számomra ismeretlen neveket emlegettek. Néha felidéződött egy-egy alak a megsárgult fényképekről, de valahogy nem lehetett összeegyeztetni a virágokkal borított halmocskát a nevetős szemű, szúrós bajuszú Pásztor nagyapa halvány emlékével.

Forrás: arthungary.com

1. Bevezetés

Az Új Idők vagy a Magyar Lányok megsárgult hasábjait lapozgatva, a sármos Jávor Pál, de Páger Antal fekete-fehér filmjeit megtekintve is egy magával ragadó, ám annál inkább erősen szabályozott, belső feszültségekkel és konfliktusokkal terhelt társadalom képe tárul fel a mai érdeklődő előtt.

Ez a társadalom ugyanúgy képes volt karizmatikus egyéniségeket a felsőházba juttatni, ahogy magyar grófi családba született fiatalembereket amerikai kisasszonyokkal összeházasítani, (hogy aztán a hölgyek ne akarjanak „farmerek” feleségeivé süllyedni). A századelő rögzült udvariassági kifejezéseiben tükröződött a társadalom előbbi kettőssége, vagyis a feudális rendszer hagyatékának (és magát markánsan tartó értékrendjének) továbbélése. Sőt, megjelenik emellett a polgárosodás és urbanizáció következményeképp kialakult modern és globális világ ennek minden változást magával hozó jelenségével. Adatgyűjtéskor azt a problémát figyeltem meg, hogy ez a társadalmi és gazdasági kettőség jellegzetes kifejezésekkel társult, elhelyezkedése pedig rejtett feszültséget okozott a megnyilatkozók viszonyrendszereiben.

Jézus Krisztus posztmodern valósága

Létezés - esszé

1. Transzcendencia és omnipotencia

A bibliai hit alapjairól Derek Prince írt nagyszerű könyvet, amelynek a címe: A kereszténység hat alaptanítása.^[1] Ebben található néhány mondat, ami témánk szempontjából nagyon fontos: „Isten Izrael számára szóló különleges tervének középpontjában az az ígéret volt, melyet szövetségkötéssel is megpecsételt, hogy elküldi nekik a Szabadítót, Akinek az Istentől kapott feladata, hogy megváltsa az emberiséget saját lázadása minden következményéből és visszavezesse a Mennyei Atya kegyelmébe.” Ezt a személyt, a Messiást találjuk meg az Újszövetségben, azt a Jézus Krisztust, Aki végül nemcsak Izrael miatt, hanem a nemzetek és az egyház miatt is elvégezte, amit Isten rá bízott. Meghalt a bűneinkért, feltámadt a halálból a megigazulásunkért. S aki hisz Benne, annak üdvösséget ad. S a Messiás még vissza fog jönni személyesen újfent, hogy elvigye magával az egyházat a Mennybe.

Egy műgenezis: eredet és kifutás

Lesznai Anna „románja” mint a szerző (élet)regénye^[1]

Kutatási kontextus

„Egész életemben nem akartam mást – mondja (írja) egy helyen Lesznai Anna –, mint nem férfiművészetet adni: Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást.”^[2] Ez a más mármost, következtethetünk optimistán és jóindulattal, szükségképpen és (ezért) szerencsére harmonizál a genderbázisú világszemlélet és az ahhoz igazított irodalomkutatás (alapvetően) kétosztatú, lényegében kiegyensúlyozó tájékozódásának higgadtan és reálisan megcélozható szellemi hozadékaival. Tehát egy, a kezdeti radikálfeminizmust a literális produktumok létrehozása és vizsgálata terén (is) immár jótékonyan felváltó, a női nemiséget a férfi nemiséggel, illetve az ember általában vett nemiségének generálszempontját mint a művészet megkerülhetetlenül lényeges antropológiai-kulturális meghatározottságát, az egyes művészeti termékek eme (s talán az egyik legintenzívebb) létesülési erőforrását a kreativitás gyakorlása közben feltáruló femininitás-specifikummal megfelelően összeegyeztetni képes mérsékelt női-alkotói beállítódással. Persze, a „ne akarjon jobbat” kitétel bizarrul hat akkor, hogyha visszaidézzük: a sokszor félresikló „emancipatorikus” törekvések a maguk idejében éppenséggel férfi-minőséget (-milyenséget) akartak elérni; az egyenjogúsítás elvét valló személy önállósodott, független, szabad állapotot célzott meg a maga számára, az emancipáció révén vélt vagy valós függő helyzetéből, alárendeltségéből akart kitörni, vagyis „elnyomás” alól igyekezett szabadulni (európai környezetünkben végső soron sikerrel). Olyan státuszra szert tenni nőként, mint amilyet a tradicionális szerveződésű társadalomban a férfi birtokol(t) egzisztenciálisan, erkölcsileg, szociokulturálisan stb. S ugyanígy a művészet vagy az irodalom területén. Ebből következően Lesznai Annának a dolgozatunk elején idézett, egyébként visszamenőlegesen értékelő, élete vége felé tett kijelentésében található „más” mindenekelőtt a „(férfi)művészetet”, azaz annak szintjét, nívóját jelenti (egyen)érték szerint mégiscsak, ám kizárólag nő által megadható karakterét jelleg szempontjából.

Az elhallgatás poétikája

Kísérlet Paul Celan lírapoétikájának körvonalazására, a költő életművének hét paradigmatikus darabjának kronológiai sorrendben történő elemzésén keresztül

BEVEZETÉS

Paul Celan költészete újra és újra kihívás elé állítja az értelmezőket. Habár az életmű alapélménye mindenképpen a második világháború és a holokauszt traumája, az értelmezési lehetőségek ennél nyilvánvalóan szerteágazóbbak. Amennyiben reprezentatív képet kívánunk kapni e költészetről, nem könnyű feladat úgy kiválasztani néhány művet, hogy azok valamiképpen a körülbelül hétszáz verset magába foglaló életmű keresztmetszetét legyenek képes nyújtani. Korai verseiben Celan még rengeteg költői képpel, metaforával veszi körül mondanivalójának lényegét, ám egyre tömörebb kései, hermetikus versei egyre inkább a csend, az elhallgatás irányába tartanak. Amennyiben a pálya elejétől a végéig szemléljük az életmű darabjait, úgy joggal beszélhetünk az elhallgatás poétikájáról, mind a versek terjedelmét, mind pedig motívumrendszerüket, metaforavilágukat és retorikájukat illetően.

„Pro bono publico!”

Beszámoló A közjó a kései rendiség diskurzusaiban, 17–19. század című műhelykonferenciáról

2015. szeptember 18-án délután nyolc előadó tartotta meg előadását a 18-19. századi közjónak és a közjó szolgálatának értelmezéséről az ELTE BTK B épületében. A megnyitóból megtudhattuk, hogy 1862-63-ban még kötőjellel írták a közjót és jellemzően az egyén vagy közösség hasznának előmozdítását célzó tényezőket értették alatta (azt, ami ehhez hozzájárulni képes). Értesülhettünk arról is, a közjóról még havonta megjelenő periodikumot is jelentetnek meg (Bonum Commune címmel), de tartalma távol áll az eredeti jelentéstől. Mindezek alapján érdekesnek ígérkezett erről egy konferencia keretében gondolkodni, vitázni, véleményeket cserélni. A konferencia szervezője Szijártó István (egyetemi docens, ELTE BTK) felvezetőjében nyomatékosította, hogy a közjó a kora újkori gondolkodás és a felvilágosult abszolutizmus központi kulcsfogalma.

A Nyugat Plusz őszi száma

Egy irodalomtörténeti jelentőségű lap, két különleges est és a Hangzó Nyugat második kiadványa

A közelmúltban elhunyt Czeizel Endre öt esztendőn keresztül publikált a jelenkori Nyugatban, az Újnyugat Irodalmi Kör tagja volt. A Pfaundler- és Kennedy díjas orvos-genetikus betegágyáról, halála előtt két héttel adta le a Nyugat Plusz őszi számának szánt utolsó esszéjét, amelyben Petőfi Sándor életét, családi genetikai vonalát elemezte a nevéhez fűződő négy faktoros talentummodell alapján. Elemzésében a szellemi teljesítményt négy képességfaktor, az általános értelmesség, a speciális szellemi képesség, a kreativitás és a motiváció mentén határozta meg.