Egyéb publicisztikák, tanulmányok és esszék

Váci Mihályról – személyesen és szenvedélyesen

92 éve, 1924. december 25-én született Váci Mihály.

Nekem nem kéne szeretnem Váci Mihályt, és mégis szeretem… Nem kéne szeretnem, mert családi indíttatásom, neveltetésem, szemléletem, világképem, politikai nézeteim oly idegenek tőle. Derék, „reakciósnak” nevezett, középosztálybeli családból származom, apám – kései gyerek vagyok – évtizedeket tanított a Horthy-korszakban, hogy aztán politikai okokból a kitűnő Eötvös Gimnáziumból az ötvenes években áthelyezzék egy lényegesen gyengébb középiskolába. Anyám apja bíró volt, édesanyja tisztviselő; emlékem nincs, hogy gyerekkoromban vagy később otthon sok jó szót hallottam volna a Kádár-rendszerről, nem beszélve arról, hogy 56 értékelése nálunk oly egyértelmű volt. Miként egyértelmű volt az ún. egypártrendszer elfogadhatatlansága; emlékeszem, már kamasz koromban azzal viccelődtem, hogy az egypártrendszer olyan, mint lakatlan szigeten hűséget fogadni a szerelmemnek. Az ún. szellemi baloldalban mindig láttam értékeket, de a diktatúrát létrehozó és működtető, baloldalnak nevezett embernyomorítás csak taszított.

Szépirodalmi (lírai?) vonások Kosztolányi Dezső

1905-1906-os publicisztikájában

[E réges-régi, meglehetősen szubjektív esszé egy 2010-ben hallgatott, Kosztolányi publicisztikája címet viselő egyetemi szeminárium terméke… A szempontokért köszönet illeti egykori tanáromat, Bengi Lászlót.]

Kosztolányi Dezső korai publicisztikái írásai, melyek akkoriban, 1905-1906-ban főként a Bácskai Hírlap hasábjain jelentek meg hétről hétre, – meglehetősen szubjektív módon – úgy gondolom, talán műfajelméleti és / vagy stilisztikai szempontból vizsgálhatók a legjobban. E publicisztikai írások az esszé műfajához állnak a legközelebb. Kosztolányi főként személyes impresszióit fogalmazza meg a címekkel ellátott szövegekben, illetve az olykor egyszerűen Heti levélként megjelölt, nyilvánvalóan az olvasónak címzett „levelekben”. Teszi mindezt helyenként lírai, kissé patetikus hangvételben, a sajtóban megjelent írásait ezzel közelítve a szépirodalmi regiszterhez, már ha beszélhetünk ilyenről. A szövegeknek alapvető tulajdonsága a személyesség, emellett pedig a íirizáltság és metaforizáltság.

Nietzsche és Keats

Negatív képesség versus akarat

Peter Sloterdijk szerint Nietzsche korai írásai kevésbé voltak férfiasak.¹ Az ősfájdalom² felismerését még nem fojtják el a későbbi Nietzsche igazságai. Nietzsche első könyvében, A tragédia születése (Die Geburt der Tragödie aus dem Geiste der Musik, 1872) visszavezet bennünket az emberi állapot örök megváltozhatatlanságához, amelyhez az egyetlen hiteles hozzáállás a görögök tragikus szemlélete volt. Az ősfájdalom faktum, tehát kikerülhetetlen. Élni annyi, mint a szenvedés teljes mélységét megkapni, az élet egy ezzel a mélységgel. Nietzsche szerint ezt csak a görögök látták, érezték ilyen tisztán, ezért egyedül nekik volt lehetőségük arra, hogy a művészet megváltó teremtő metafizikai tevékenységét megvalósítsák.

„Hjaj, rossz irányba folyik a Duna!” – Újvidéken konferenciáztak a magyarországi doktoranduszok

Másodszor került megrendezésre a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének konferenciája, a Nyom-Követés műhely-konferencia Újvidéken (Novi Sad, Szerbia), idén a Doktoranduszok Országos Szövetsége Irodalomtudományi Osztályának társszervezésében. A rendkívül jó hírű konferencia minden várakozásunkat felülmúlta: hangulata, tudományos potenciálja egyedülállónak bizonyult tapasztalataink között.

A magyarországi doktori hallgatók szinte minden jelentős egyetemet képviseltek 2016. november 20-án Szerbiában. Képviselte magát a Pécsi Tudományegyetem, amelynek már delegált hallgatóit tekintve is nemzetközi volt a csapata, hiszen érkezett Koreából, Kenyából és Indiából Magyarországon Ph.D. képzést végző kolléga Pécsről Újvidékre. Megjelentek a Miskolci Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a University of Jyväskylä irodalomtudományi doktori képzést végző hallgatói, és természetesen a rendezvénynek otthont adó Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének doktoranduszai is. A vajdasági kollégák mindennel előkészültek, hogy a magyarországi doktoranduszok kellemesen érezzék magukat újvidéki tartózkodásuk alatt. A vasútállomáson (Železnička stanica) Toldi Éva professzor asszony fogadott minket, tőle kaptuk meg apartmanjaink kulcsait.

A kert önmagát álmodja újra

A bor ornamentikájában ne legyen semmi íz túl domináns. A fanyarság a száj belsejét szinte bevonja, elborítja. Az ízek kizárólag a nyelven telepednek meg. Ez az én nyelvem, uraim, amit használok jelenleg ezen a felületen. Érzik az ízét a szövegnek? A gondolat borát isszák. S amit illatban ígér a bor, vajon tudja –e  hozni ízeiben is? Ez a lényeg. Mondja a borász hölgy. Elfolyik az „írva levés”. Itt fekszik előttem az írás tiszta hústeste. Alvó gondolat-akt.  Álmában a könnye a combjára csurran. A dekonstrukció most a rések között beljebb csúszik. „Nem jól csinálják”. Suttogja az olvasólámpa. „A múltkor kagyló pozitúrát alkalmaztak és akkor hiánytalanul illeszkedhetett a csészealj és a mancs. Ettől a tradíció kötései még nem bomlottak fel.

A fordítás (tovább)fordítása(i)

Kísérlet Walter Benjamin A műfordító feladata című esszéjének, valamint Paul de Man ezen esszéhez írott kommentárjának szövegközeli (össze)olvasására

WALTER BENJAMIN: A műfordító feladata

(A primér szöveg letapogatása)

Jól ismert, paradigmatikus esszéjében Benjamin rögtön az elején elveti az ideális befogadó fogalmát, olybá tűnhet, mintha megítélése szerint a költészet nem konkrétan az olvasónak szólna, hanem önmagáért létezne – tiszta nyelvnek (Reine Sprache) nevezi.

    Tézise szerint a fordítónak túl kell lépnie azon, hogy az irodalmi műben jelenlevő közlést közvetítse. Az a fordítás, amely csak a műben megtalálható közlést közvetíti, semmiképp sem tekinthető jó fordításnak. A nyelvi megnyilatkozások bizonyos szempontból lefordíthatatlanok, egyes műveknek lényegi sajátossága a fordíthatóság, más művek azonban nem adják meg magukat a fordítás szándékának.

    A fordított szöveg olyan szöveg, mely az eredeti műhöz képest mintegy önálló életet él, hiszen keletkezését tekintve később, mint az eredeti szöveg. A fordítás saját létezését okvetlenül az eredeti mű dicsőségének köszönheti, azaz kivételes esztétikai értékének, hiszen az eredeti mű olyan szöveg, mely méltónak találtatott arra, hogy a saját nyelvi közegéből kiemelve egy idegen kultúrába emeljék át a fordítás révén.

Cyberpunk az irodalomban: reflexió, narráció, hibriditás és esztétikum

(Regényelméleti és kanonizációs kérdések Philip K. Dick, valamint Hannu Rajaniemi és Bartók Imre trilógiái kapcsán)

Bevezető

A regény mibenlétéréről számos különböző koncepció született Lukács Györgytől Mihail Bahtyinon át Milan Kunderáig. Ezek a referenciális viszonyokra, a kifejezett világnézetre/látásmódra/filozófiára, és ezzel összefüggésben a szerkezeti, narrációs jellegzetességekre helyezték a hangsúlyt. Valójában az esztétikum kérdése mindegyikben vagy háttérbe szorult, vagy feloldódott a filozófiában, esetleg a narratológiában. A nyelvi megformáltság színvonalán túlmenően így nehéz olyan kritériumot találni, ami alapján tisztán esztétikailag eldönthető, hogy egy regény művészi színvonalat képvisel-e. Különösen zavarbaejtő a hagyományosan csupán szórakoztató célúnak tekintett zsánerek esete, ha azok látványosan túlterjeszkednek a „hatáskörükön”. Ez a megszokotthoz képest érzékelt többlet lehet filozófiai vagy költői mélység, reflexív írásmód (intertextusok, metalepszisek, mise en abyme), formai eredetiségigény, szövevényes – tehát erőfeszítést igénylő, nem olvasóbarát – narrációs technika és nézőpontkezelés, az olvasó bevonása az értelemadásba, eldönthetetlenség, rejtvény.