VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Marczinka Csaba: A nagymonográfia felé? – Kántás Balázs: Élő-beszéd-mód. Esszéisztikus kismonográfia Kemény István költészetéről
A nagymonográfia felé? Kántás Balázs: Élő-beszéd-mód. Esszéisztikus kismonográfia Kemény István költészetéről
Kántás Balázs irodalomtörténeti munkásságában – Paul Celan lírája mellett – központi szerepet kap a mai magyar költészet fő irányainak kutatása. Ez utóbbi vonulaton belül is kiemelten foglalkozik Kemény István lírájával. Élő-eszéd-mód című esszéisztikus kismonográfiájában elsőként igyekszik felvillantani Kemény lírájának főbb vonásait, s ugyanakkor igyekszik e líra fejlődési tendenciáit is felvázolni. Különösen egy fontos tendenciát hangsúlyoz: az élőbeszédszerűség erősödését, a köznapi (néhol argó jellegű) kifejezések előtérbe kerülését. Ezt tartja az érett Kemény-líra fő vonásának, no és persze a közéleti tematika hangsúlyosabbá válását. E tendenciákat egyfajta sajátos klasszicizálódásként ábrázolja. Kritikai forrásaira támaszkodva alaposan elemzi végig a költő egymást követő köteteit, s ebből vonja le – eléggé megalapozott – következtetéseit. Mivel e kötet még csupán egy kismonográfia, az elemzések rövidek, lényegre törőek. S részben ezért is marad kicsit kevesebb tér a Kemény-líra magyar költészeten belüli pozíciójának taglalására. Bár ez utóbbi kérdés megválaszolása és elemzése már valószínűleg egy nagymonográfia feladata lenne. Kántás esszéisztikus kismonográfiájában mindenesetre megtette az előkészületeket Kemény István költészetének átfogó elemzéséhez és a költő irodalmi helyének kijelöléséhez. Habár a részletesebb elemzés már sok tekintetben túlmutat tanulmánya keretein, Kántás Balázs azért igyekszik kijelölni – legalább vázlatosan – Kemény költészetének helyét:
„A Kemény-versek (látszólagos, konstruált) pongyolaságával, köznyelviségével, jó értelemben vett, emberi és emberközeli élőbeszédszerűségével igen szoros kapcsolatban áll e költészet történelemszemlélete. Kemény István versein az emberiség történelmét alapvetően egy bűn-, gyilkosság- és hanyatlástörténetnek látják és láttatják, egyúttal pedig erős nosztalgiával tekintenek vissza a múltra, mintha akkor még létezett, létezhetett volna valami idillibb, romlatlanabb ősállapot. A versek mintha valamiféle nagy elbeszélést, a posztmodern történet- és világszemlélettel ellentétes koherens, lineáris, valahonnan valahová tartó emberiségtörténetet kísérelnek meg rekonstruálni, e rekonstrukció azonban a versek puszta nyelvi megnyilatkozása, a jelentéstartalmak nyelvi formába öntése által immár lehetetlennek bizonyul, ezért Kemény István költészete az allegorikus beszédmód felé fordul, a történelmet pedig rejtjelezett, (jel)képes beszéd által mítosszá, eredet-elbeszéléssé, példázatszerű, szimbolikus világmagyarázattá lényegíti, értelmezi át.”
E lényegre törő, pár mondatos elemzés már vázlatos helykijelölés, ezt már csupán árnyalni kell majd egy hosszabb tanulmányban. Kántás könyve az első lépés egy későbbi nagymonográfia felé. Mindenesetre az előkészületeket már megtette. E kismonográfia már pontos hivatkozásokkal és Kemény István kritikai recepciójának teljességre törekvő bibiliográfiájával rendelkezik. Már csupán kicsit ki kéne bővíteni és részletesebben, átfogóbban feldolgozni a témát. Ennyi hiányozna egy Kemény-nagymonográfiához. A jövő dönti el, hogy Kántás Balázs vállalja-e a rá váró nagy feladatot.
(Nagy Lajos Kiadó, Budapest, 130 oldal)
Megjelent: 2019-01-17 17:00:59
|
