Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Bak Rita: Parnasszus est az Írószövetségben

 

Parnasszus est az Írószövetségben

 

 

2016. február 9. 18:00

 

Centrumban: CZIGÁNY GYÖRGY
Közreműködött: Pitti Katalin és Szersén Gyula
Beszélgetőtársak: Czigány György, Kemsei István, Sütő Csaba András, Szakonyi Károly
Házigazda: Turczi István költő, főszerkesztő

 

 

 

 

A Parnasszus téli lapszámbemutatójára szép számban gyűlt össze a közönség az Írószövetség nagytermében. A főszereplő Czigány György volt.

Az est kezdetén Turczi István, a Parnasszus folyóirat főszerkesztője köszöntötte a közönséget.

A műsor Pitti Katalin bevezetőjével kezdődött. Az énekesnő felhívta a figyelmet arra, hogy Czigány Györggyel évtizedek óta ismerik egymást, jó barátság fűzi őket egymáshoz, ezért is vállalta, hogy énekeljen a szerző irodalmi estjén. Pitti Katalin először egy Liszt művet énekelt el, majd még további két dallal örvendeztette meg a közönséget.

Czigány György verseit Szersén Gyula értő és őrző tolmácsolásában élvezhette a közönség.

Az élvezetes és művészileg magas színvonalú énekek és szavalás után Turczi István, az est házigazdája mutatta be Czigány Györgyöt a közönségnek. A házigazda kiemelte, hogy Czigány György élete nem nélkülözte a fordulatokat. A művész Budapesten született, majd Győrben élt, győri kötődése nagyban meghatározta egész életét. Középiskolai tanulmányait a győri bencés gimnáziumban végezte, majd 1951 és 1956 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre járt, ahol Kadosa Pál tanítványaként zongoraművész diplomát szerzett. 1956-tól húsz éven át a Magyar Rádió munkatársa és zenei főosztályvezetője volt.

Az est művésze kiemelte, hogy bár zongoraművész diplomát szerzett, érdeklődése a a versírás felé fordult, fiatal kora óta írt és publikált verseket.

Czigány Györgyben egy olyan sokoldalú művészt ismerhetünk meg- emelte ki Turczi István- aki a zenében is elmélyült, emellett pedig költőileg is maradandót alkotott. Évekig vezette a Ki nyer ma? című műsort a Magyar Rádióban, ezzel is hozzájárulva a komolyzenei művek népszerűsítéséhez; a rádióban zenei műsorokat szerkesztett, emellett pedig még arra is maradt ideje, hogy hatalmas költői életművet hozzon létre.

Czigány György nemcsak szépirodalmi műveket alkotott, hanem irodalomszervező tevékenysége is jelentős. 1999-től az Írószövetség költői szakosztályának elnöke volt.

Hatalmas munkabírását, művészi tehetségét Liszt Ferenc-, Erkel Ferenc- és József Attila- díjjal jutalmazták, emellett 2006-ban megkapta a Prima Primissima – díjat is.

Turczi István méltatása után Czigány György saját verseiből olvasott fel, majd Szersén Gyula olvasta fel a költő verseit.

A mély és belülről izzó szavalatot követően Sütő Csaba András, a Nyugat-Magyarországi Egyetem oktatója méltatta és elemezte Czigány György költészetét. A kutató és költő apcsolódási pontja szintén Győr volt, mind a ketten szoros, megbonthatatlan kötődéssel rendelkeznek a nyugat-magyaroszági város iránt.

A méltató elemzés után Szalai Zsolt, győri fiatal költő olvasta fel egy költeményét a közönségnek, majd Kemsei Itván és Szakonyi Károly méltatta Czigány Györgyöt.

A részletes elemzések, szavalatok, felolvasások után a költő- zongoraművész- rádiós egy Bach oratóriumot zongorázott el, a kottát Kemsei István tartotta.

Az est végén Turczi István házigazda megköszönte a közönség értő részvételét és figyelmét, majd az est végén a hallgatók dedikálhatták Czigány Györggyel a friss Parnasszus-számokat.

Emlékezetes, élvezetes estnek lehettünk tanúi az Írószövetségben a tegnapi napon, köszönjük az előadóknak és a szervezőknek.

  
  

Megjelent: 2016-02-12 17:00:00

 

Bak Rita (1974, Budapest) költő

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.