VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Széll Zsófia versei (ha, Óda vissza)
ha
minden olyan kicsiben olyan óvatlanul olyan lágyan olyan könnyedén kezdődik el oda sem figyelsz nem látod meg nem érzed meg ahogyan lassan egyre jobban megszorul egyre jobban egyre mélyebben egyre fontosabban egyre fel rúghatatlanabbul egyre jobban ezt mondanád egyre jobban aztán már érzed szorul szorul egyre gyorsabbra veszed a lépteidet egyre keményebbre mintha határozott de óvatlan mintha könnyed de a közepén sem bár lágyan nem érzed még akkor sem pedig már mintha figyelnél mintha látnál és még sem azt mondanád hogy persze egyre jobban egyre fel egyre pedig az kettő kettőnek kellene mondanod mindig minden ami Az az több az egynél de annyira óvatlanul bár mintha figyelve lépsz hátrébb is mintha köze lednél mintha több lenne több mintha Óda vissza
Aztán felébredsz. Félálomban a telefon után nyúlsz, véletlenül megint szundira nyomod. Nem baj, tíz perc sok. Halkan kiosonsz a szobából, a szuszogásra rá- hajtod az ajtót, itt most dolog van már, kávét kell csinálni, ki kell nyitnod magad. Minden reggel ki kell nyitnod magad - egyre lassabban sikerül, hosszabb szundira állítanak odafent nap mint nap -, most halkan a tenyered éléhez kocogtatod a szűrőt, pár másodpercre elmerengsz, hogy ez szűrő-e, valahogyan bent vagy még, és odabent a sejtések, csak azok éberek. Felteszed a kávét, miközben lefő - felfő, megint a szavak, megint összekeverednek, de a sejtések tűpontosak -, gyorsan felkapod a nadrágodat, előveszed a cigit. Hallod, ahogyan halkan - ez ilyet tud, halkat, megint meglepődsz - lefelfő a kávé, zubog, ugyanúgy zubog, ahogyan a sejtések zubognak, egy reggeli Delphoi. Csésze, kávé, tej, erkély, cigi. A muskátlik virulnak, ezek szerint te is. A sohasem-földönkívüli gazda. Ki- tavaszodtunk újra, megint felkelőben a Nap. Hogy reggelnek hívod a hajnalt? Sietteted. Egyre több szó kúszik ki a fényre, halkan magad elé dünnyögöd a pár pontosat, ami már meglett. Úgy köhögsz, hogy a szád elé szorítod a karodat ebben a madárdalzajos csendben szorítod magad elé magad. Felpillantasz. Megébredsz. Minden reggel egyre később szorítasz vissza egy nevet. Az a belső hang egyre halkabb. Csak nagyon pontatlanul sejtheted, hogy egy másik reggelben valaha ki- mondják-e a neved hangosan, vagy csak halkan, suttogva alszanak el rád.
Megjelent: 2017-10-06 07:13:55
|
