Keresés a honlapon:

Hepp Béla versei (Szertelen, Akad, szorul, Térháló)

 

 

Szertelen

 

Már megint a nyár és megint a fények,

hajnal, ahogy az éjbe rondít,

tükörvakságba búj’ a lényeg

és nem látok már el új porondig,

 

ez épp olyan, mikor a vetítőgép

folyton ismétlő filmet fűz be,

én csak nézem, és menekülnék,

ezerszer láttam, és nem hoz tűzbe.

 

Valakik, biztosan eldöntöttétek,

ezek lesznek az ópiátok,

a kerék hajt, nincsenek tétek,

s csak nézem szétkopott kópiátok,

 

persze mindezt most átvitt értelemben.

Mert jönni, menni, tenni kell még.

(ha jobban tudnék, vagy csak szebben

egy csöndes sarokban énekelnék...)

Akad, szorul

 

Ha megszeretnél,

nem tudsz bejönni.

Az ajtó sajnos tönkrement.

Mondhatnám úgy is,

a tok s az ajtó

többé már nem lesz komplement,

én bent ragadtam,

te kint maradtál,

és egyikünk sem juthat át,

a zár s a nyelve

hiába kattan,

marad örökre

feloldhatatlan,

hacsak nem rágjuk szét a fát.

Térháló

 

Az éjjelbe széjjelszaladtak

a székem, a gépem, az ablak,

kiégem a színekbe dermedt

csak-egyszer-talál-rám szerelmet.

 

Ezer ledbe hímez a vászon.

Hagyom, hogy pontokká alázzon

és arcod hálóba foganja

a minden felbontások anyja.

 

Széthulló szemedbe átmixel

belőlem egy torzót pár pixel,

szép volt az, szétoszlasz, éjféltájt

mentem a menthetőt, néhány bájt,

kérj bármit

még pár bit...

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-07-29 09:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.