Bátai Tibor versei (Időben halld meg, Lorelei fésűje)
Időben halld meg
Szinte imponál, ahogyan eltörted a pálcát.
Most hát nem vagy semelyikük sem.
Nemrég még mindegyikük te akartál lenni.
Mióta külön világokban éltek,
idegen tereppé vált a saját szigeted.
Hiába működtek Istentől ellesett trükkjeid,
ha végül besültél velük.
Csupán magadat kábítottad:
nem konstruálható tökéletes szerkezet.
Oktalanság duzzognod, hogy a hátralépés
kimódolt eleganciája sem képes leplezni a kudarcot.
Legkevésbé előled.
Mi lenne, ha inkább új könyvet nyitnál,
hogy valódi varázslattal próbálkozhass?
Immár pálca nélkül.
Még az is megeshet, most először
te is átéled a csodát,
a saját szabadságodat az övével.
Az elviselhető felelősséget.
Ügyelj, hogy időben halld meg, amikor
Caliban szólít.
Lorelei fésűje
Hiába bevált trükk, amely most is csábít,
hogy úgy, mint aki nem is mondja, csak kérdi —
sehogy sem megy. Folyton feleletnek látszik.
Szóljon direktben inkább, démoszthenészi
elszánással (az a kavics még a számban),
remélve, nem pusztán dadogásnak hallik.
Úgy kellene a lehető legtisztábban
artikulálni a semmitől csak alig
érzékelhetően különböző mindent,
hogy nagyrészt hiányoznak hozzá a szavak.
Nem(csak) belőlem, hanem a nyelvből. Hiszen
a fogalmak azonnal szertefoszlanak,
ha a határtól még hajszálnyival innen
neveznénk meg velük, ami odaát van,
(illetve nincsen), s szinte az is átbillen
ilyen közelségből, ami általában
kézzelfogható. Maradnak hát a pszichés
érzetek, valamiféle nyelv nélküli
költészet leírhatatlan szavai, és
Lorelei, mint jelkép: fésűtlen fésüli.
Megjelent: 2017-02-25 08:00:16
 |
|
Bátai Tibor (Budapest, 1951) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
