Keresés a honlapon:

Kelebi Kiss István versei (Csönd és fű, Vén tengeri medve)

 

Csönd és fű

futok megállok futok tovább

az Időből készült satupofák

préséből álom csorog

egymás hegyén hátán az ólak

tanyák fűzfák  tavak

fölöttük anyám és apám röpül

alattuk csönd és fű s a milliónyi

szál hegyéről harmatcsepp gurul

az álom aljáig ér majd hirtelen

fölszívja őket az ébredés

a sokadik a jelen

 

Vén tengeri medve

Ez is sík vidék. Bennem mégis

jegenyés út, biciklinyom, tyúkok,

gyík a ház meszelt falán. A távolban

torony, de haragszó helyett ütemes

fények. Kék mezőn hullámfüvek.

Szöcskék híján repülő halak.

Rum-marta hang kiált: végre föld!

Mégis ezt hallom: kész a reggeli.

Anyám hangja sirállyá változva

suhan s én nézem, amint

fölszívja a horizont itatósa.

*

Elmenni, jönni. Kocsmák. Kikötők.

Te vársz, ő vár. Nem vár senki.

Albatrosz. Hullámok. Horizont.

Zátonykaréjjal óvott szigetek.

Kérges tenyér. Kérges lélek.

Tülekedő történetek. Kalózok.

Vászonba varrt társak csobbanása.

Cápák. Sirályok. Delfinek.

Már nem tudni kint, vagy bent világít,

közel vagy távol van a fény,

de erős határozott támpont. Vezet,

mert nélküle reménytelen.

*

Mikor az albatrosz röptére figyelek,

miért is gondolnék a hajó aljára tapadt kagylókra.

Mosolygok: ismét szigetnek néztem a bálna hátát.

A vitorlák suhogása nem a vihar előjele,

gyors haladásom jelzi. Mozdul bennem a cél,

az utazás mámora bódít. Föl sem tűnik,

egyre magasabbak és szeszélyesebbek a hullámok.

Mire félni kezdenék, már túl közel a zátony.

Próbálok a sziget partjáig úszni.

Dobál a víz, és akkor egy pillanatra,

megpillantom a kagylókat a roncs hasán.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-11-18 08:00:36

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.