Asztalos Morell Ildikó: Égbe merülve
Hívtalak.
A pocsolyában sárba mállott,
fagyos fekete-sárga levelek.
Észrevétlen lépdelsz
egy távoli táj ködös éjjelén.
Az ismeretlen, sötétkabátos férfi
összecsuklik a sarki bolt elott.
Stetson kalapja az útra gurul.
Irattáskája hangtalan koppan
a járda törött erezetén.
Életünk beteljesületlenül
ér véget.
Megbánás sóhaja kereng a légben.
Angyalszárny suhint
a huvös fényáradatban.
Sieto léptek hangokkal keverednek.
Valaki újraélesztéssel próbálkozik.
Az út végén felvillan
a mentoautó lükteto fénye,
szirénája éket hasít az alkonyati csendbe.
Elfordulunk. Hagyjuk,
hogy gyógyító szavaink
kimondatlanok maradjanak.
Megjátsszuk, hogy semmire sem emlékezünk.
Büszkeség, bosszú gátolja tetteink.
Torokszorító az üzenetközvetíto sípszója utáni csend.
A földre rogyott férfi
átöleli életének megoldatlan titkát
a pillanatban, amint lelke
könyörtelen egyértelmuséggel
elmerül a hanyatló ég
szürkülo medrébe.
Mondd, miért?
KÁBULAT * FÜSTÖS JEGYZETEK (Kráter 2015)
Megjelent: 2016-05-02 07:00:00
 |
|
Asztalos Morell Ildikó (Budapest, 1958) költő, szociológus |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
