Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Tóth Olivér versei (Boldog vers, Nekem nem kell több)

 

Boldog vers

Mint az ormon senyvedő gyopárokat
szelekben, fagyokban szerettek,
esőkben, sírásban kerestek,
s akik rám találtok,
lázamtól fertőzve égtek,-
mert a mostohák szeretetét éhezem,
a kínzottak szerelmének
felégetett szalma ágyán fekszem,
ha elporladok e perzselésben,
lámpafények és talpak súlyától
fényesre csiszolódott
utcák macskakövével temetkezem,
hol bőrömig vezető, vetkező titkaim
súgnak össze értem felettem,
mint az ormon senyvedő gyopárokat
szelekben, fagyokban szerettek,
esőkben, sírásban kerestek,
akik rám találtok,
lázamtól fertőzve égtek,
meredt karokkal támaszaivá lenni
omló tűzfalaknak, egeknek,
s az utcák porából sminkelt arcomra
nem ismer senki,
nevemet nem tudja semmi,
mikor omló tégla, várfal, zúzalék lehettem,
ruhátlan, romtalan, ház,
és mint a kivágott fa is,
fának maradhat darabjaiban,-
házhelyemet is házként nevezem meg,
így vagyok boldog,
száradva, törődötten,
hol mint az ormon senyvedő gyopárokat
szelekben, fagyokban szerettek.
esőkben, sírásban kerestek,
s akik rám találtok,
lázamtól fertőzve égtek,
boldogság ellen nem kell oltás, ellenoltás,
vakcinába sűrített vésszel,
mosollyal, öleléssel, szeretetettel,
ellenem oltom magamat,
magam szakítom testem bőrét,
rád öltöm ne fázz!
Lenyúzom magamról születésem ruháját,
neked adom ne légy csupasz!
Joggal ítélem börtönre cellám őrét,
lehess szabad!
Magamért mondok egymagam misét,
eljövök hozzád, s magammal hozom
a magam szabadságvesztésre ítélt Istenét,
celebrálok rád kegyes, üdvös átkokat,  
megvetett mennyországunk kulcsait,
elvetem magamtól,
ha kéred, neked adom boldogan,
így száradtan, törődve,
ruhátlanul, hang nélkül könyörögve,
míg soraimban fosztasz meg,
érted és veled adom mindenem,-
mint az ormon senyvedő gyopárokat
szelekben, fagyokban szerettek.
esőkben, sírásban kerestek,
s akik rám találtatok,
lázamtól fertőzve égtek,
mert a mostohák szeretetét éhezem,
a kínzottak szerelmének
felégetett szalma ágyán fekszem,
elporladok e perzselésben,
lámpafények és talpak súlyától
fényesre csiszolódott
utcák macskakövével temetkezem,
bőrömig vezető, vetkező titkaim
súgnak össze értem,-
hol ne vegyétek el számtól a szót,
hagyjatok annyi jót,
betűkkel teliköpködött levesembe,
annyi sót,-
lapnyi mélységben legyek boldog vers.

 

Nekem nem kell több

Az embernek legyen tiszta az inge,
ha nem is vasalt,
de hordható,
a gyereknek legyen cipője,
ha nem is új,
csak használattól kopottan járható,
a fazéknak legyen leve és húsa is,
ha nem is puha,
de szájban foggal rágható,
a háznak legyen ajtaja, ablaka,
s legyen kapu, jó kulccsal zárható,
az ágynak legyen fehér lepedője,
ne sima, legyen csak csak gyűrött,
mert úgy a jó,
s ahhoz is, mint kaputól küszöbig,
egyenes út vigyen,
legyen egy életem,
ami vagy így, vagy úgy,
kinek hogy tetszik, de legyen nekem jó,
várjon rám egy holnap,
legyen csak nyugodtan tudható,
és ne nyeljen el,
mert az embernek tiszta inget kell vegyen,
a gyereknek a cipője járható legyen.

  
  

Megjelent: 2016-04-08 07:00:00

 

Tóth Olivér (Miskolc, 1982) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.