Birtalan Balázs versei (Szőnyegszél, Délután öt órakor, Varázslat, Kemó-vers, Hogy vagyok, Perspektívák)
Szőnyegszél
És monda az Úr a Költőnek:
Hol vannak a te verseid?
Ő pedig monda:
Nem tudom,
avagy szerzője vagyok-é én
az én verseimnek?
Délután öt órakor
sok év haragja sírása
hogy dalra bírni nem tudom
ronda-zöld műanyag szájharmonika
gyerekkorom
börzsöny kamaszkor
harsány nagyzolás
röpül az ablakon a harmonika
zötyög a kisvasút tovább
zötyög tovább a kisvasút
döbbenet röhögés messze száll
bokrok alján a börzsöny harminc éve fújja
egy kisfiú kimondhatatlan dalát
Varázslat
visszafordulva nézett föl rám
az ajtóban állt valaki mögötte
nem láttam jól de nyilván az apja
lehet részint ebből merített erőt
egy mondatot szólt
gonoszat szemtelent
és flegmát
amint az tőle várható
megsértődni vagy megijedni
e helyzetben érthető reakció
a felháborodás kétségbeesés
úgyszintén logikus lett volna
nem tudom miért
mást választottam
szőke feje búbját megsimogatva-fricskázva
barátságosan
magam számára is meglepő higgadtsággal
ennyit mondtam: bátor vagy Draco
nem felelt értetlen arccal távozott
s én nem tudtam hittem legfeljebb
rossztett-helyébe-jót szavaim
nem vesznek semmibe nyomtalanul
tán gondoltam még valami homályosat
időről magvetésről
aztán fölébredtem
nyugodtabban mint bármikor hetek óta
Kemó-vers
Este tíz – az osztály süket.
Helló ismét, kockás füzet!
Íródik a kemó-versem,
komótosan – nem lóverseny;
csupán néhány félsor kattog,
az is fejben: itt nincs laptop...
Megfordult a régi képlet:
nem belőlem dől a méreg.
Nyakamban kúl high-tech pumpa –
valahol bent forr a munka.
Nincs irgalom, nincsen rejtek:
sorra hullnak el a sejtek,
nem követve égi tervet:
rákos sejtek, immunsejtek,
rákos sejtek, immunsejtek,
immunsejtek, rákos sejtek...
Egy a kérdés (semmi líra):
tovább végül melyik bírja?
Áramlik a tűz a vérben –
jó volna nem porrá égnem.
Jó volna most anyám karja,
ölbe venne, elringatna,
mint csak ő tud: halkan, lágyan –
ha meg nem halt volna rákban.
Maradnak a belső képek
trendi pszicho-segítségnek:
erős fák a szélviharban,
tűzálló ház, védett barlang,
óvják-őrzik testem-lelkem –
reggel-este tíz-tíz percben...
...Amúgy meg: a fenti kérdés.
Nincs megnyugvás, hazatérés:
majd az évek válaszolnak.
Most egybeér ma és holnap:
barlangok, fák, mérgek, tüzek...
Éjjel egy – az osztály süket.
Hogy vagyok
Köszönöm, egy részem remekül.
A többi: betűkbe menekül.
Amim csak van – ébrenlét, álom –,
szavak aranyszéfjébe zárom.
Sejtjeim lassan rímekké válnak.
Ennyivel kevesebb jut a ráknak.
Végül mindenem versbe szédül.
Így tanulgatok versbeszédül.
Perspektívák
„Megteszem, bármi áron!” –
szól ajkába harapva
a halált megvető bátorság.
„Nagy ügy” –
dől hátra vállat vonva
a bátorságot megvető halál.
Megjelent: 2015-10-21 07:00:00
 |
|
Birtalan Balázs (Budapest, 1969–2016) költő, író, terapeuta |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
