Csapó Angéla versei (kastély, múzsa)
kastély
Hazudtam, ami volt, sosem volt kétszemélyes.
Volt viszont rajtam kívül sok másik női főszereplő.
Ebben a kastélyban mindegyik szoba a hetedik,
pompás virágok, és szüntelen agónia. Nem volt
keresnivalóm itt, talán eltévedtem, talán előbb
voltam itt, mint ő, talán erre születtem mindig is.
Nem örült nekem, de néha szobát nyitott,
másnap meg rám uszította a kutyákat.
Azt mondják, mikor elmentem, aznap este sírt.
Sok kár érte aznap, kedvenc kutyája nyakát szegte,
a táncteremben beomlott a boltozat. Egy hajszálát
felszedtem a földről, mert az ember gyenge.
Megégette a tenyerem hólyagosra.
múzsa
Nem vagyok költő, csak történt velem
ez a múzsa, amitől egy középkorú nő,
ki tehetségnek addig jelét nem adta,
pár hónapig valódi verseket írt. Mert ő
bezzeg tündöklő volt, mint a nap,
lélegzetelállító, mint a pestis, és
izgalmas, mint egy katasztrófa film.
Bár, mivel ez a műfaj sose tartozott
a kedvenceim közé, idővel untam,
hogy kiszámítható, a gonosz, a jó
nem jellem, csak pozíció, és a végzet
banális. De, nincs mit tenni, szép volt,
mint Tirza városa, kedves, mint Jeruzsálem,
és rettenetes, mint a zászlós tábor.
Egy szava többet ért, mint bármi oltár,
amit versben eszkábáltam neki. Utóbbiakra
addig tekintett kegyesen, míg azt hitte,
a köztünk levő kommunikáció sírkövei.
De mikor kimásztam a hant alól,
nem volt elnéző. Írmagom se maradt.
Megjelent: 2015-10-16 07:00:00
 |
|
Csapó Angéla (1970) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
