Köves István: Katalógus cédulák (Anna Gavalda, Irvin D. Yalom, Jhumpa Lahiri)
Anna Gavalda
Párizs, és naná, hogy a Saint-Germain-des-Prés,
meg a Clichy sugárút, a Deux Magots asztalkái,
s elsuhanó árnyak a Champs-Élysées fái alatt!
Franciásan elegáns, gyors és folyamatos siker az övé.
Novellácskák, regénykék, filmvásznon és színpadon is.
Mit várhatnánk mást tőle, Boulogne-Billancourtban született!
Jó, nem egy Ulickaja, no de a sorsa sem -
szülés után is vékony maradt, válás után is vidám fecsegő.
Nem limonádé, az azért túlzás, de fahéjas cappuccinó
kókusz ízesítéssel – s egyenletes nívón, határidőre.
Álmodozó mosolyok, siratni valóan szép csalódások.
Élethazugságok lehetőségekről, eljátszott esélyekről.
Időtlen minden(hétköz)napiság.
Együttérzés és megvetés hullámvasútja.
Finom humorral festett, filteres frusztrációk,
fojtott illat, fojtott fények, fojtott indulatok.
Útkeresők útja az úttalan életet élők útvesztőjében.
Szánalmat váró mesetündérek világító műkörmökkel.
Nála a boldogság valahogy csak nem sikerül.
Tiszta satöbbi.
Irvin D. Yalom
Miért ne lehetne pettyes egy zsiráf?
Befutott bostoni pszichiáter, „agykurkász”, nem író.
Könyve is esettanulmánynak indult, nem regénynek,
hanem az említett eset elég különös, fordulatos,
s csak szörnyűsége miatt nem mondjuk regényesnek.
Szépirodalommá csak fokozatosan nemesedő szöveg.
Miért ne lehetne pettyes egy zsiráf?
Venezuelai elrablása hívja felszínre barátjából, R. L. Brentből
a budapesti holokauszt után elfojtott emlékeit.
Robert kutató orvos, szívsebész, kék szeme élénk,
arca kubista ecsetért kiáltóan csupa éles szöglet,
hegyes orr, fül – amúgy pasziánszozó, hallgatag túlélő.
I. D. Y., aki széles nyakkendőket visel, és hallani sem akar
szögesdrótról, krematóriumfüstről, tántorgó csontvázakról
csíkos rongyokban, buldózer tolta hullahegyekről,
rettegve kíséri el barátját rémálmai lidércnyomásába, ahol
megszokott jelenet: valakit zongorahúron fölakasztanak
egy mennyezeti kampóra – s nem lelnek többé visszautat.
Megtapasztalja: ahhoz, hogy elevennek érezzék magukat,
az élet és a halál közötti leheletvékony membránon
kell függeszkedniük – vagy mindent lejegyezve újraélni.
Miért is ne lehetne akár pettyes egy zsiráf?
Csak éppen csíkjai miatt?
Jhumpa Lahiri
Állítólag Londonban született. Lehet. Ki tudja...
Mindenesetre hihetőbb lenne Kalkutta,
vagy akár Rhode Island is. Azok a szemek!
Dús szemöldöke árnyékában tekintete sötét, álmodozó.
Karja vékony, cigarettáért nyúló,
porceláncsészék köré fonódó ujjai túl hosszúak,
akár egy Giacometti szobor teázhatna így.
Sötét harisnyanadrágot, rövid pamutkabátot visel,
de álmában színes selyemszáriba burkolózik s
vállára tarka kendőt, lobogó sálat, suhanó stólát terít.
Nagyon szeretne egy pamut könyvtarisznyával grasszálni, délben
bétellevélhalmokra fehérre habosított zöldcitromkrémet kenni.
Nem tartozik senkihez, mindig a sor végén áll.
Honnan hát írásaiért a sok elismerés, kitüntetés?
Két kultúra szókincse kavarog szövegeiben,
babonásan mormogja maga elé: közeleg a monszun.
Önfeledt pillanataiban is gyötri a Naxalbari felkelés
szörnyű emléke, a gyomorforgató terror.
A nyugati civilizáció egyenszürkeségéből az illatozó
cayanne bors, a kurkuma, a gyömbér színei közé vágyik,
ahol soha nincs függöny az ablakokon és rikító riksák
csattogó csengettyűzése, sikongó villamosok csilingelése,
ziháló autóbuszok dudaszava veri föl a szomjazó csöndet.
S ahol még sakálfalkák pihennek a déli verőfényben.
A legrosszabb fajta látogató: aki nem akar hazamenni.
Kivárja, azt az illanóan rövid időszakot, amikor
a páfrányfenyő sárga levelei sárgabarackszínben izzanak.
Szemérmes fájdalom az övé:
Asztalfiókjában gyümölcsillatú radírokat rejteget.
Megjelent: 2015-04-24 07:00:00
 |
|
Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
