Fehér Csaba versei (Kávé cukorral és hexameterekkel, Kis karácsony)
Kávé cukorral és hexameterekkel
Nézd, odakinn még csillagok égnek, s kéklik a hajnal,
Ellebeg álma az ősznek, roppan a kéreg a tócsán.
Rőt levelek, lásd, kergetik egymást, el sosem érik,
Mégse pihen le a szél, jeget és fagyot ont a szivünkre.
Hajdani délceg tölgyfák, egykori büszke akácok,
Fűrész vasfoga lábatokat már rég lemetélte,
És most testetek úgy hasad el, jaj, csattan a fejsze,
S ott hever egybe-halomba rakottan mindegyikőtök,
Nincs menedék, mind várja a láng és elnyeli nyomban.
Kályha köré telepedve a gondolatunk, ahogy illik,
Elnyűtt, vásott tegnapok árnyai hullnak a földre,
Nyílik az ajtó és belopózik a pirkadat aztán
Kócos napsugarak mosolyognak, futnak az útra,
Jön, közelít már, itt a hegyen túl jár a karácsony,
Kávét kortyol a reggel három kockacukorral,
S tétova, álmos hópihe olvad a benti melegben.
Kis karácsony
Évtizedek mélyéről bújt emlék
s egy réges-régi decemberi este
köszönt felém: most kisfiú lennék,
ki gyerekként a karácsonyt kereste.
A kamrában egy nagy-nagy kosár mélyén
botlott ujjam zizegős papírba,
olvasni már hamar megtanultam,
mégse hittem: enyém, pedig rá volt írva.
Jó volna még olyan kíváncsiság,
a kamra, meg a kosár, s a december!
Az idő úgy törölt el sok-sok évet,
mint leégett gyertyát olt ki az ember.
Advent táján elhalkul a szél is,
régi dalt dúdolok, csendes-szomorút,
én viszek majd ajándékot eztán:
havas fenyő helyett fenyőkoszorút…
Megjelent: 2014-12-13 08:00:00
 |
|
Fehér Csaba (1974) |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
