Péter Erika versei (Másodvirágzás, Jelenet, Sors, Merülés, Mégis nyílik...)
Másodvirágzás
Esőért sóhajt a délután
akácok haldokolnak
– másodvirágzásuk
öncsalás csupán –
így lobbanunk el
mi is mind a ketten;
nem érlel, csak
aszállyal sújt a nyár,
árnyékká olvad
a fény is lassan bennem,
de szárnyalok talán még
didergő katicabogár…
Jelenet
3D-ben nézem
az álmos délutánt,
valóságba ránt
egy apró jelenet;
ismerem a szereplőket,
emlékekből kockát építek,
értek szavakat,
elrabolnám mindet,
hogy megmaradjanak,
ám gyorsan tovaszöknek
a megtalált képek,
pedig úgyis látok,
ha szemem behunyom,
mert a film végét
már előre tudom.
Sors
Király lohol
a leari úton;
rettegett volt régen
és botor,
első kísértésre
elárulta nyája,
ki tudja hová tűnt
ingó koronája,
csak bolond bolondja
rohan oldalán,
hogy ne őrjítse meg őt
a ráégett magány.
Merülés
Ma este gyertyát gyújtanék,
ám nincs parázs sem bennem,
megmártózom emlékedben,
s belefulladok.
Marok szorít,
sebem kifakad,
kiapadt medence
peremén egyensúlyozom,
hordom az elvesztett anyaság
nem gyógyuló nyomát,
a drága percek terhét,
de rég lehullt már
szobád brokáttapétája.
Mégis nyílik…
Mielőtt elrepednek felhők,
sátrat ponyvázok föléd
s bolygó-távolból vigyázom
képzelt házad küszöbét,
óvnálak: ronggyá ne ázzon
ruhád, sarud, mosolyod,
ne rémítsen villámlás,
s ne fázz, mikor jég kopog,
remélj fényt, még akkor is,
ha alkonyt lehel a világ;
bár e ködben láthatatlan,
mégis nyílik a virág.
Megjelent: 2014-10-03 07:00:00
|
|
Péter Erika költő, író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.