VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Kántor Zsolt: Az idill rekonstrukciója – Tételes elmélkedések
Az idill rekonstrukciója Tételes elmélkedések
1
Kéziratlapok borítják el a színpadot. Éjjel hatalmas vihar rázta meg a teátrumot. De megjött az édes hétfő, kosztümös téboly, a Szorgalom Brigád elkezdte az ablakok beüvegezését. Üde dió, gesztenye és málna volt a díszlet-asztalkán. – Mi ez a nagyzolás? – hallatszott a függöny mögül egy Hang. Igen. Ő a Hang hangja volt. Az abszolút szinkron bariton hercege, az ügyelő. A színpad bal oldalán egy kővederben, hatalmas fikusz állt. A tövében apró jácintok. S kék füvek. Mintha leszálltak volna a fellegek a földre. S egy árva margaréta sárgája is ott bujkált, mint apró véglény.
S a szubrett melltartója lelógott a virágcserép ajkáról. Tegnap hagyta ott Edina, a dizőzként aposztrofált csinibaba. Édeni sírkertnek tűnt az udvar (csupa sár volt a beomlott fal miatt). Cizellált bilincs gurult a színpadi libikóka szárán (gyűrűnek látta, aki másnaposan arra járt). A háttér egy üveggyöngy-függöny volt. Nyakék-szerű eső (láncokkal). Jött a karmester, akár egy méhecske, fölszedte a kottákat a padozatról. Ez is a tegnapi előadás romjaiból volt. Tunika flashdance. Dargay Emília színműve. Vígjáték egy magyartanárnő és egy gimnazista fiú titkos szerelméről. Szomorú a vége. Szinte semmi nem történik. Mégis szeretik a nézők. Nagy párbeszédek dübörögnek benne. Nem tudják eldönteni, mit akarnak. Ilyenek: „Gyűszűbe gyűjtöd a mézet. Mint egy porondon porosodó gyémánt a fényt? Mitől leszel hatalmas?” „Elsuttogod, ami alantas, aljas. Hallgass, altass, így létedbe beleszólhatsz.” Most érezzük igazándiból, hogy a forma: élet. Gondolja az ügyelő és beleírja a noteszébe, amit éppen gondol. „Szentesített normaszegés. A jó titka az, hogy gonosz. Ezek már a mai gondolatok. Új előadáshoz rendezzük át a Pazar kulisszát. ( Mit akar a kongresszus?) A telt idő (mánia-akt). Jut a dirigens eszébe. Föl is írja a noteszbe. A vonaglás, mint ereklye. bíborló álomvitorlák. Egész jól megy ma neki a versszövegek fölidézése. Kívülről tud sok darab-fragmentumot. „Görbe tükrök. töprengés fáklyája, libidó. Pubertás herceg, pátosz! Restaurált improvizációk. Felcserek, kuruzslók, prédikátorok, apácák, gyóntatópapok, bohócok, gyilkosok, korifeusok, próféták, farizeusok, indiánok, sellők, krampuszok, madárijesztők, koldusok, tündérek, hercegek, bárók, féleszűek, részegek, szellemek, mind: csúszó-mászó Árny. A sereglet.”
2
Az első hegedűs berohan. És eljátssza a h-moll mise elejét. Vagy valami olyat, ami ahhoz a szellemiséghez hasonlít. A karmester kiveszi a hegedűt egy gyors mozdulattal a kezei közül és leteszi a földre. Átölelik egymást. Beront a primadonna (Edit) és nevet. – Eljárás és módszer? Modellalkotás. Vigyázzatok ma velem, mert zsúfolt vagyok, de sokat tisztultam éjszaka. A sérülékenység most sűrűség a lekemben. (méz) Távoli csalitnak hiszed, s benned terül el. Tele vagy vele. Hierarchikusan tűnődsz megmámorosodva. Csupa késztetés a sár. Olyan közel nézel, hogy belefájdul a szemed a nézésbe. keletkezés-variációk. Egyenrangú prelűdök. Fúgák. Fragmentumok, fundamentumok.
– Na, elég. – Állítja le az első hegedűs. - A léten túli lét. Arról szavalj nekünk. A tét az időérzékelés. A tiszta élet léptéket vált-e az óraketyegések szünetében? – Balzsam és szecesszió. – Teszi hozzá a dirigens. - A torreádor egy tojásban gubbaszt és vár. (Magzati zongorák, tavirózsa-szirmokba pólyálva.) Lásd: koncert obeliszkre és violinkulcsra. Lokomotív-hangok és gong. Sáry László kitűnő menüett-szimfóniái. A figyelem bezöldül, elborítja a klorofill. – Kiáltja Edit. – A levélzöld bú, ónos esőben gázolsz, fölnyitod az éjszakát, mint egy kagylót. romjaink, ti dübörgő ezrek. Benövi a hárfa a színfalakat, sok zöld hínár (húr) feszül a tóra, mint egy kolosszális háló. Csillagok potyognak a rácsra, egy aranygyűrű a nádasba gurul. S ott, a sűrűben egy Szörny biflázza a mondattant. Amíg az égbolt csuklóján kattan. A lényegszerűség teszi azzá, ami. Bárki vagy → vagy valaki. Vagy-vagy. Egyetlen mozzanat jelent előnyszerzést, a mélyen befelé figyelő hallgatás. A misztikum archeológiája. A bensőségesség tereket bővít. A szellemnek és a léleknek nemcsak állapota, hanem formája is van. Megérzés és megértés egybesimulásában realizálja önmagát. (Thomka Beáta) Én vagyok a tér, amelyben vagyok. (Noel Armand) ↔ A dialógus egy tér. Esszé. Anélkül nincs jó mű, ha a mű világa úgy tér vissza saját csendjébe, hogy nem egészül ki a mi bensőnk csendjével. Ez a befogadás záloga, teljessége. Interpretáció, prófécia. Az individuális szint (szent) eluralkodása. Szerves szindikátus, a személyiség selyemgubója elgurul a látszat (fétis) tövébe. Adekváció (fáraó) megmakkolja a torémát, így anatéma lesz. (Egyetemes, történeti, személyes.) A tradicionális irodalmi modellek statikussá váltak. Veszítettek valóságos súlyukból. A szemléletváltozás megtörtént. A szenvedés-történet, a váteszi „katarzis” múmiáját kibányászták a mauzóleumból. – Az ortodox, kánon-szerű líra hamvai már csak öniróniával használhatók fel. – Állapította meg az első hegedűs. – Az értékminőségek drámai ütköztetése (látványosan) ma már kevés az eredményes mű megszületéséhez. – A neoavantgárdé képviselői is elvétették az arányt, a hagyomány-összefüggésben való benne állástól tekintettek el. – Darálta a dirigens. – Nem lebeghetünk anyagtalanul a tények (a meglévő mű-egészek) fölött. Figyelembe kell vennünk a megteremtett ballasztokat (bombasztokat) is. A prózában végbement elementáris nyitás hatására a líra is szakított az ideologikus magatartással. 3
– A mohóság egy árok. – Folytatja Edit. - Suttogás, settenkedés, sötét somolygás. Gomoly, homály. Frenetikus dac, szőtt identitás. Egy tubus plüss. Gyapot papír, prűd, érdes orákulum. Hárfa-akcentus. Gél, mondatokból. Egy holló emlékezete. Hóhullás. Hegedű alakú kastély. Csipketerítők ideje. Tintába mártott légy. Ikonosztáz, a Szűz portréja tükörlapra festve. Kristályterem, gyémánttű, a keletkezés hanglemeze. Drogok, drill. enigma az odú. Megfelelni készül és a szavak között turkál. Rejtett édesség. A lüktetés firkál. – Csendkonzerv. Kancsó és háncs. – Szól a dirigens. - A fohász foszlása. A nem lineáris tér, ami titkok nélkül is enigmatikus. Krízis és mű. ária a Test nélküli hatalmakról. Opera a Szellemiségről. Szoprán erotika. A hang mániája.
– Emlékek törékeny ábrándja: Lét. – Lép be Edina a brokátok mögül. - Az absztrakt és az abszurd. Abszolútum a pirulában. Lét nélküli létezés. Reccsen a „rákérdezés”. Dekonstrukció. Adódik, feltalálódik. A múlt módosítható-e visszamenőleg a jelenből átnyúlva? – A melankólia forrása a géniusz. – Egészíti ki a dirigens. – A nem történő van, de nem létezik. Létre kell hívni. Minden, ami valaha is bekövetkezett, állandóan történésben van, s csak annyiban létezik, amennyiben történik még. Mindannyian a történőben élünk, de sokféle történetben. Egyetlen bekövetkezésnek végtelen számú történés felel meg. Minden jelen új múltat növeszt magának az időben, miközben fogyasztja a jövőt.
– Melodikus fonál. – Sikítja Edit. - Mégis, pikkelyek ömlenek a hegedűre. Lám, az idő megint elveszi tőlünk a félelmet. Soha nem tekinthetsz én-ként magadra, csak másikként. Főnix. Széttört, rongyolt galaxis. A hiány látványa: tangó. – Az óraketyegésben meg lehet találni a szívverést. – Mondja Edina. - A ritmikus koppanások elvezetnek, megint csak a testen túl. Nagy idődarabok szakadnak fel az éjszakából, és lebegve szertefoszlanak. – Mennyi évgyűrű pörög le egyetlen szívdobbanás alatt? – Vág közbe a dirigens türelmetlenül. – Az ékszíj leesik, az idő szétharapja a varrást. (Feslik minden.) Cérnaszálak röpködnek apró fogaskerekek között. Valami összeáll, valami lebegő massza, poentilista távollét. És ez így marad. Esőcseppeken át: látvány. Mint egy diagram. Meg egy bozót. Gallyak, megannyi remegés. Egy matt papír. Guruló mágnes vasgolyók között. Íróasztal roppanása az erőd mélyén. Recsegés, ropogás, forgácsok sírása, buldózerek szeánszán. Szirmokból cirmos terasz. Kéziratok tépkedéséből: tea. Cserjék a sakktáblán. „Nehéz függönyökben lóg le az ég és nincs sehol a függönyökhöz ablak.” (Gál Éva Emese) „A mai műalkotások nagy része arról szól, hogyan lehet még esztétikusabban megszervezni a parázna életet.” (Németh Sándor) Van igazság benne.
4
– Nietzsche írja: – Olvassa fel Edina. – „A számtalan villódzó naprendszerbe szétporciózott Világmindenség egyik félreeső szegletében volt egyszer egy égitest, amelyen bizonyos okos állatok kitalálták a megismerést. Ez volt a legelbizakodottabb és leghazugabb pillanata a »világtörténelemnek«, de éppenséggel nem volt több egy pillanatnál. – Személyiségvesztés? – Kérdezi a dirigens. – Világhiány, összefüggések sokrétűsége. Palaszürke – A testnek semmije nincs. – Intonálja az első hegedűs. – A szövetséges szövegtest. Nem tarthat örökké. A testem egyelőre jól manőverez. Bukfencek nélkül is moccanatlan a lelkem. Mást akar az agy, mint amit érdekeink kívánnak. Az új esztétikai elképzelés szerint a műalkotás eredete a nyelv összjátékaiból fakad, nem a valóság világszerű realitásából.
– A dolog egy helyben áll. – Állapítja meg Edina. – A hagyománytörténés és a hatástörténet belesül szerepébe. A kutyák megugatják a metaforát. A legmegfelelőbb metonímia a kvantumfizika. Próteuszi kánon-nélküliség. A sok elvárás-típus között kiszökni valahogy az értelmezői közösségek nyüzsgéséből. – Így azután egy olyan világ jön létre, amelyikben éppen az lesz a legkiszolgáltatottabb, akinek egyes egyedül esélye volna a szembehelyezkedésre és az ellenállásra. – Jegyzi meg fáradtan Edit. – Hiába ment el bárhova, csak magával ment szembe. (T. D. írta) Gondolatok megmentettek-e a továbbiaktól? (Szintén T. D.) Látjátok, Tandori tud a legtöbbet az üvegszálas teológiáról. – Igen. A meghívás fennáll. – Zárja le a lezárhatatlan dialógusok balettjét a dirigens. – Én érzek egyébként. De nem nagyon érzem. És mind a négyen egymásba ölelkeznek a színpad közepén. Akár egy oltár. És elsötétül a Szó-száj.
Megjelent: 2017-11-25 17:00:30
|
