Keresés a honlapon:

Kalász István: Gina

Gina

 

Van neked barátnőd, melle körtét formáz, haja sötét, súlyos, hosszú, feneke oly feszes, hogy a nap ferdén jár, ha megy előtted az ágy felé, igen, délután Gina hunyorogva mondja a szex után, ma este vacsorára hívták. Az a nő kulturális szalont tart, összehoz embereket, lesz ott színész, irodalmi szerkesztő, egy férfi a minisztériumból, a pasas kisebbségi ügyekkel foglalkozik, és mondja még Gina, hogy jó, hogy hasznos lesz ez neki.
Belvárosi kávéházban ismered meg, Gina férfire vár, a férfi fontos helyen dolgozik, Gina állást akar kérni tőle, albérletére kell a pénz, a férfi nem jön, te odamosolyogsz, ő mosolyt küld vissza, meghívod, bor, lárma, whisky, még két whisky, Gina veled tölti az éjszakát. Lehet rajtam érezni, hogy kitéptem a roma szívemet? Ezt kérdezi Gina másnap reggel a konyhádban, te hallgatsz bódultan, Gina rántottát süt, énekel, marad. Veled. Nálad.
Gina vidéki lány, határ menti kisvárosból; bezárt varroda, szakmunkásképző iskola, graffitival lefújt emlékmű a főtéren, külterület, zsákutca végén dohos ház, testvérek, Gina apját pálinka és rák tépi össze, Gina anyja cigány nő. De Ginán nem látszik. Mélyzöld a szeme, sápadt a bőre, barnás a haja. És Gina megértette, az apja meghalt, mostantól megint-csak cigány abban a kisvárosban, másznia-kaparnia kell, senki sem segít. Ezért: tanulni, figyelni kell, menni. Jönni. Bemenni bárhová is. Vacsoraasztalnál egyenes derékkal illatozni, adni-kapni bókot ott, ahol a fontos emberek hajolnak össze. Tányérok felett. Ott kell ülnie a kisebbségnek. Tüntetni! Nem tűrni, mondja Gina, ott kell lenni nekem. Érted? És neked összeszorul a szíved, majd lassan bólintasz.

És te ki is lennél? Te a főváros belvárosa, tágas lakás, erkély vagy, pillantás a folyóra, szakértő egy múzeumban. Testvéred nincsen. És téged semmi sem érdekel igazán. Nem érdekel, ki az egészségügyi miniszter, nem tudod, ki a kerületi polgármester, nem tudod, van-e háború a földön, nem tudod, kik tüntetnek a belvárosban. Te este megnézel egy filmet angolul, verseket olvasol, Mozart zümmög az autódban, bérleted van az Operába. Jó, sejted, hogy olvadnak északon a hómezők, bőgnek a jegesmedvék, és nem mindenki él úgy, ahogyan te, ám attól az éjszakától kezdve Gina isteni feneke érdekel. A nyaka, melle, hasa. Selyembőre a combján. Lába égő köze.
Reggelente mész dolgozni, de csak mennél a múzeumba, Gina átölel, csimpaszkodik, az előszobai fogas kiszakad a falból, a táskádból kiesnek az iratok, tapossátok, máskor a nadrágod szakad el, megint öltöznöd kell, elkésel hetente többször, így megy ez.
Igen, és Ginát elviszed vasárnap ebédre anyádhoz. Anyád egyedül él, apád kisomfordált a budai életéből egy művészettörténész lányka miatt, nos, fiam, néz rád anyád, apádról hallottál valamit? Ültök az asztalnál hármasban, abrosz, cirkalmas tányérok, poharak, Gina nevet, hadonászik, kérdezi anyádat a politikáról, mi a véleménye… Anyád mosolyog, nem értek hozzá, Gina kérdezi a fűszerekről, anyád mondja, nem ő készítette az ebédet, a román küldönc, pontosabban az erdélyi fiú hozta a kedvenc étterméből. Te hallgatsz. Bizsereg a tested. Remeg a lábad, a kezed. Fogadhoz koccan a pohár. Gina rebegő hasára gondolsz. Combjára. A szájára. Egy órával ezelőtt akrobatika ment az íróasztalon, Gina térdelt, sikított, Te pedig… Az ágy is szét fog esni, erre gondolsz. Meg apádra is gondolsz valahol az izzó agyad leghátsó kamrájában, miközben anyádat nézed. Mert látod: kelletlen nő az anyád, lottyadt itatóspapír. És milyen igaza volt apádnak, hogy a szőkével elsurrant. Innen. A bánat tó partjáról.
Igen, mondja ekkor Gina anyádnak, roma vagyok. Anyád mosolyog savós, penge ajkával, és néz rád. Te hallgatsz. Igen, folytatja Gina, nagy a családom, majd Gina is néz rád, és még meséli, hogy ők mindig beszélnek, kiabálnak az asztalnál. Olykor szidják egymást. De ez a lárma nem tart sokáig. Hogy üvöltünk! Veszekszünk kicsit az ebédnél és kész, nevet Gina.
Már az ágyadban fekszik. Veled otthon megint. Te pedig szívod be a haját, a súlyos, erős hajszálak közé fúrod magad, arra gondolsz, Isten akarta ezt így. Hogy megtudd, van tested. Tehát? Mindez vele az ellentétek kavargása. Az agy lekapcsolása. Miért? Mert: Gina féktelen, te félénk vagy. Gina nem olvas semmit, te könyveket gyűjtesz, Gina örökké telefonál, állandóan szervezkedik, beszél valakivel, olykor rólad is, és ilyenkor azt mondja, finom pasi vagy, feladod rá a kabátot, de táncolni nem szeretsz. Gina nem ismeri azt, hogy ne zavarj, te utálod, ha hangos a tévé, a zene, te még saját magadnál is kopogtatnál. Te csak úgy vagy. Befelé fintorogsz, ha Gina híreket hallgat, majd csapkod a konyhában, és kiabálja, hogy ezek a szemét politikusok. Már megint… Gina gyakran üvölt át a kocsiból egy másikba, nagy autód van, de nem mehetsz így, a rák egye ki a beled, aztán nevet, te ilyenkor hallgatsz, Gina néz rád, megkérdezi, miért lettél ilyen? Miért vagy ilyen félhalott? Te pedig vigyorogsz, valamit mondasz arról, hogy van olyan is, hogy agnosztikus, meg kívül kell állni. Szemlélődni. Elmélkedni. Ez az igazi szabadság.

Tehát délután Gina azt mondja az ágyban, estére meghívták vacsorára. A nő szalont tart, neki ott kell lennie, ahol a dolgok történnek. Lehet, hogy felszolgáló is lesz?- kérdezi Gina pimaszul. Te mosolyogsz, fekszel az ágyon, nézed a köldökét, pezsgőt ittál belőle nemrég, a pompás fenekét, mely hetek óta holdként ragyog előtted-feletted, és magad sem tudod miért, félelem ül a torkodra, testedben rekedtes hang suttogja, kevés vagy ennek a lánynak. Le fog lépni. Ilyen nő nem marad veled. El fog hagyni. És? Később futólag megkérdezed, hová is megy? Gina nevet, visszakérdez, féltékeny vagy-e? A címet nem mondja, kilopod a táskájából a pénztárcáját, majd utána indulsz. Követed a homályos belvárosi utcákon át. Gina bemegy egy házba, te állsz a jeges utcán, egy óra eltelik, bámulsz felfelé, és lassan összegyűröd a lelked. Majd kijön valaki, berohansz a lépcsőházba, fel az emeletre, csöngetsz. Szőke nő nyit ajtót, a menyasszonyomat keresem, bugyog ki belőled hülyén, otthon felejtette a pénztárcáját. A nő mosolyog, mutatod a tárcát, mész befelé, a falon modern festmények, igen, ez a te világod, a te puha kasztod, itt halk zene szól, Boccherini szonáta, ismered, szereted, ebben a világban otthon vagy. Tágas ebédlő, fény, hatalmas asztal megterítve, Gina ott ül, mellette férfi, Gina meglepve pillant rád, a férfi keze a combján, azon a gyönyörű combján, ami a tied. Te pedig?
Feltör benned a sötét én, az ösztön-férfi ősiség. Megütöd a férfit, az székkel hanyatt esik, megütöd Ginát is, tombolsz, dől benned szét a forró, fekete vér, üvöltesz, rúgsz, Gina sikolt, valaki hátulról fejbe vág, sötét lesz minden. Magadhoz térsz. A padlón fekszel, fejed vérzik, Gina hajol feléd. A háttérben a szőke nő áll. Gina térdel, néz rád, és mondja, ő ezt így nem akarja, mert úgy viselkedsz, mint a férfiak a családjából. Azok ütik a nőket. Összeverik. Érted miről beszélek?
Te pedig mondod férfias halkan, hogy nem bánod, újra megtennéd! És nevetsz. A szőke nő áll a háttérben, kezében kést szorít, azzal védi magát, Gina feláll, ő is szeretett téged, mondja, néz le rád, majd felsír. Hamisan sír, ezt érzed. Fekszel a padlón, a mennyezet alatt, Gina kilép a fönti képből, tudod, elmegy. Elveszítetted őt végleg. És azt is tudod, jobb ez így. Majd a szőke nő hajol feléd, okosan, hűvösen megnéz, kérdezi, jól van, uram? Beszívod a parfümillatot, nézed a nőt, keze üres, mondod, jöjjön el veled vacsorázni. A nő felnevet, öntelten vigyorogsz rá, igen, mondod, majd mindent elmagyarázok, a nő hunyorog, hallgasson, agyrázkódása lehet, mondja, és te csak fekszel, a hatalmas mennyezet rád borul, vér szivárog a fejedből, közben érzed, hogyan veszítesz és nyersz erőt egyszerre, hogyan haladsz előre a végső Magassági Fokon, valahol messze vidéken. És végre kíváncsi vagy, lehet-e még jutni előbbre?

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2017-10-25 16:00:47

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.