Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
Szo nov. 25, 2017 @16:00 - 12:00AM
III. Óbudai Képzőművészeti Tárlat - Szindbád-Óbuda c. kiállításmegnyitó
Szo nov. 25, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szabó Veronika: Queendom - A férfitekintet hatalmáról / Kortársszínházi előadás
Szo nov. 25, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
Szo nov. 25, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
Szo nov. 25, 2017 @19:00 - 12:00AM
HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ: A SZOCIALISTA SZÜRREALIZMUS TITOKZATOS BÁJA vizuális szimfónia
V nov. 26, 2017 @17:00 - 12:00AM
Kiss Márta: én te (n)ő - Kiállítás
H nov. 27, 2017 @17:00 -
Biszák László: Az elmúlt évtized - Kiállítás
H nov. 27, 2017 @18:00 -
In memoriam Lányi Péter - Hangverseny
Sze nov. 29, 2017 @18:00 -
PIM Esti Extra / Kassákizmus1
Cs nov. 30, 2017 @16:30 -
Jónás Tamás irodalmi estje

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

 

Űrszonda (hagyaték)

Hallom, el akartok távolítani, pizseléim! Nincs több böllenkedés, megvíttatok? Megvan a nagy, pártokat egyesítő akarat? Hát örülök neki! Ötven éve mutogattok itt engem, pedig nem vagyok én se csepűrágó, se angol királynő, de még egy darab szent kéz sem vagyok.

Ötven éve még azt akartátok, hogy jobb legyek, mint az a new-yorki fehérnép és ne pipicslámpát emeljek a városotok fölé, mert az világít a sötétben, de gyújtogatni is tud. Azt mondtátok, pálmaág viruljon a kezemben, mert az áll közel a magyar néplélekhez, az az istenfa, a fény, az alkotás, a gazdagság meg a győzedelmes, halhatatlan élet jelképe...

Semmed a kezem, semmed a lábam, én is belefáradtam, pizseléim. Kínos már, hogy annyit röhögtetek rajtam. Álltam itt vagy ötven évig, mint egy eszelős lotyu. Rendíthetetlen ólomkatona, hosszú szoknyában, némán. Pedig sokszor sikoltozni, vagy káromkodni kellett volna. Nekem fájt, ami nektek nem. Én szégyellem magam helyettetek most is. Nem vagyok, nem is voltam idevaló soha. Nagy kolonc vagyok én ennek az összevarrt trágyadombnak a tetején, se nappalom, se éjjelem most már. Sutyorogtok a föld gyomrában, lopakodtok az égen, cseferittek a lábamnál, ide jártok hugyozni éjszaka, úgy meguntam én ezt, hogy már szavam sincsen rá! Jól döntöttetek! És nehogy valamék nagyokos az utolsó pillanatban meggondolja magát és a falumba hurcoljon! Ott sem akarnék álldogálni! A génbankban. Ott is csak a xanaxot kapkodja, tiporcul mindenki és várja a nagy semmit, nem vagyok rá kíváncsi! Rosszabbul jártam, mint az üveges sör, pizseléim, mert az üveg kiment a divatból, de a jelentés, a sör legalább megmaradt.  

Csiripolják a verebek, hogy a beolvasztás előtt akartok még csinálni velem valami EU-s pénzekből támogatott art street projektet, átöltöztettek, a kezembe légcsavar helyett aranykolbászt nyomtok. Verdakulcsot, kapukulcsot, pászkát, libacombot, tudja a Jóisten meg a Momés palánták, hogy mit. Búcsúzzunk el tisztességesen egymástól, öreg vagyok én már ehhez, pizseléim, nem akarok részt venni benne. Akkor se, ha ez a modern, ha most ebben van a jövő meg a „tiszta lángolás”, amiért „1100 vagy még több éven át küzdött a magyar nép” és ami az én „fiatal arcomról is sugárzott”, amikor ötven éve az a szobrász leszólított a forgalmas, pesti utcán.

Na akkor most én mondom meg, mi legyen, hóbortos, csihajta népség! Tegyetek a helyemre egy duzzasztott tőgyű próbababát! Parfümözött, festett, bociszeműt! Szemesnek áll a világ. Vagy valami nyalka Jankót, olyan ájtatos képűt, aki a szenvedés meg a nyomor láttán is képes derűről meg harmóniáról papolni. Akinek a szép duruzsolásától még a hóttak képin is pozitív mosoly fakad. Zakó, bocskai, szvetter – mindegy, mi van rajta, csak legyen az a tökös típus! És pengessen! Nem is: tudjátok mi illik most a ti néplelketekhez a legjobban? Valami snájdig, külföldi geszmet! Műholddal, rakétával, bankókkal a kezében, na az kullérozna jól titeket!

Mert hiába kucurodtok, hiába csikorogtok egymásra, olyanok vagytok, mint az érem két oldala, pizseléim.  Kúsztok, hajbókoltok, nyáladztok a csilli – villi előtt, mint a kutya, ha csontot lát. Egyik kutya, másik eb. Bort isztok, vizet prédikáltok, a máséból adakoztok, néztek, de nem láttok. Szeretetet kajtattok, toleranciáról dáborikoltok, de ha nem büntetnék és fizetnének érte, boldogan a Dunába fojtogatnátok egymást! Szegény Duna, azzal a rengeteg ordinér, részeg hajóval a hátán… Ő is unja már a banánhéjt.

Felkészültem, pizseléim, én már nyugodt vagyok. Az én lekicsinyített másom kikerült a világűrbe, ott kering, mint egy díszes hagyaték, mint egy űrszonda a fejetek fölött, ott várom azt a maroknyit, aki még van.  Ne bámészkodjatok itt tovább, hűha, bezöldült a fű, fa, hihetetlen, ez a bálna ehetetlen, csálira áll a szemetek, liflanderek! Menjetek, ez az utolsó kívánságom, mondjátok meg az illetékeseknek, hogy a magyar néplélek meg az ő szabadsága epettyent, siessenek a beolvasztási ceremóniával, mert nagyon szeretném, ha még a street art előtt véget érne ez a történet!   

Szeretettel:  

a Szabadság.szobor, gúnynevén:  „a Sörnyitó”

 

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.