Videó:
 

Újdonságaink:
Rendezvényajánló:
V okt. 22, 2017 @17:00 - 12:00AM
Élő magyar festészet 2017 - A hal
V okt. 22, 2017 @17:00 - 12:00AM
Szakács Imre: 7x7 - Kiállítás
V okt. 22, 2017 @17:00 - 12:00AM
Zvolszky Zita: Angyal-Ember-Áldozat c. kiállítása
V okt. 22, 2017 @19:00 -
Mészöly Miklós–Polcz Alaine: A bilincs a szabadság legyen
Cs okt. 26, 2017 @20:00 -
drMáriás: A szeretet soha el nem fogy - Kiállítás
V okt. 29, 2017 @19:00 -
Suttogók a Nyitott Műhelyben

Partnereink:

Kultúra & Kritika – A PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja

 

Magvető Kiadó

 

Doktoranduszok Országos Szövetsége – Irodalomtudományi Osztály

 

 

 

Yesabel egy valóságos végtaghiány-váltó metamorfnak mutatkozik avagy nagy végtaghiány-váltó tor-túrája, (ugye a földre) mi inkább passiója. mint úrnői passziója ő néki

 

Bizony haladánk, haladánk nagyívben szeretett Földbolygóm felé, mert ugye ez a megmutatkozás, - tudják így neveztem el románom nagyobb tartalmi egységeit – mégis csak planétánkra való visszajutásunkról szól/ (ugye az enyém és regényalakiméról)/. Hogy hány parszekbe kerül ez az út s az hány emberi év, azt drága Yesabel tudná megmondani, ő ennek a témának nagy szakértője. A teljesség kedviért azért el kell, mondjam elnézve s átélve szegény drága Yesabel du Anaconde altengernagy, kvázi admirális, semi-ex-hercegné, grófkisasszony csillagidőben mérve sűrű alakcseréit, egy valóságos végtaghiány-váltó metamorf lött haza-űr-odüsszeiánk során, míg végül igazi formájára nem lele. A megszokott, ha szabad ilyet mondani, bal oldali, dupla: valamivel könyék egyben combközép fölötti amputáltságra. Mily nagy az ő küldetése. Mikor pedig Doxopolisz felé járánk, mert ez kábé fele út kék bolygónk felé, Ama Zóna-i indulásunktól, Brünhildámtól való elválásunktól számítván, beteljesült tükrében megjelenő grandjának, mint esméretes a hetedik vénnek, Ma.x Engel.nek egyben Abrakadabarsz fő-fővajákos főbűbájosnak drága bal tagjai meg nem levő részei visszatéréséről szóló ígérete. Csonka nő(m)/ újonnan teljes lőn/. (Bocs, bocs, bocs, közönség, a birtokos személyjel/ nem birtokolása ő néki,/ hanem azonosulás szépséges vélle/ és nagyrabecsülése/ ő néki/). Ilyen már megesett,/ márminthogy Yesabelemnek/ újra éppé alakula/ minden eltávolított balsó karja-lába-molekula/ ám amputációi olta,/ csak egyszer s nagyon revid időre,/ benn Doxopoliszban Szaffion trónörökösnél. Ó, dőre/ közönség figyelmezzünk, ha nem emlékeznénk, bocs, bocs nyájas publikumom. Doxopolisz a lebegő fényváros pedig a Szíriusz - 8,6 fényév Földünktől - és az Orion-csillagképbeli Rigel csillag között húzódik meg, - 772 fényév bolygónktól -, csak azér” közönség ez adatok, hogy némi sejtésök legyen, az időkrűl, távolságokrúl. Kellemes meglepetésünkre, hogy kicsit előre szaladjak, a földi létben is megtartotta újonnan visszanyert, originális négy végtagúságát, mármint ugye Yesabel du Anaconde, de hogy túlzottan ne szaladjak előre, ebben is lesz változás ezen a földön, innen nézvést azon a földön. De míg a Doxopolisz-i teljességig eljutánk le kellett zajlania a nagy végtaghiány-váltó tortúrának, ami főleg lelkileg viselé meg Yesabelemet.

 

Mikor legközelebb tarték Drága Anaconde-omhoz szeretetteljes időtöltésre, hírös szalonjába, milyen állapotban találám? Na, milyenben? Nagyon csinosban, most is velvet dress: csak ezúttal csípőig érő, bordó alapon, aranyszín mintákkal díszített, gomb nélküli fűző-mellvért, persze bársonyanyagú, persze mély dekoltázzsal – hatalmas dudák panorámája – ehhez a váll szélitől induló, hosszú, viszonylag bő, vajszínű vászon ingujjak csatlakoztatván. Utóbbról még ugye a teljesen hiányzó jobb kar, (ez természetes) a reménytelenül üres jobb ingujj, hogy ne repdessen öszve-vissza, mikor lendületesen tevékenykede, szorost övjeibe tűrvén. Mert ugye, ha a drágám ténykedék/ nagyon löndületes. Két/ szíj is vala rajt, most nagyon fölfegyvekrezvén, egyikről hosszú kardja lóga, arrúl csügge még a Calouche orra alól, eme kard által meg, Calouche önkeze által lemetszett két, roppant szál bajusz-trófea, másikba pisztoly csúsztatván, az övek alatt egy tarka kendő is megkötvén a maradék,/ mi nem csavartatott csudacsípejére bőven térdvonal alá kígyózék/ bal oldalán/. Homlokán/ és még fölfelé is – háromszögletű kalpag helyett - nagyon hosszi/, fekete alapon kétsornyi/ piros és kétsornyi/ fehér sormintával borított kendő,/ majdhogy karcsú derekát verdeső,/ tengersok, csigafonatos, gesztenyeszín hajzata alatt elvezetvén, lebocsájtatván egész a jobb könyök helye alá. Kipezsgődugózott látószervét jelenleg fekete. arany, piros és fehér színekben játszó kalózi szemfedő rejti, olyas anyagú mint fejkendője. Karcsú derék, combok, mankó, meg minden, mankó???/ Apropó/ combok, hát ez az, nem combok, hanem csak a szokott csini, nagy comb, deee…a bal… sehol!!?? – ezennel - csípőből-popóból nyista, (nyecsto) legalább annyira hiányozék most ez a láb, mint szegény Szép Irén, hatalmas Aphrodíté úrnőnek a szintén hatalmas bal virgácsa. A mankó honnan, hisz elkobozták. Sötétkék bársony, a roppant de formózus combnál rettentő/ szorosan feszülő,/ (férfiszömnek szexepili felsőlábszár-látványt szülő,)/ térd alatt fokozatosan bővülő/ nadrágja láb nélküli, jobb szárát felhajtotta, far felől, nem csípő felől, tehát hátulrúl, nem elölről és ama bizonyos dereka alá biggyesztett tarka kendő köré tűrte, legalább most van funkciója, ha szabad ilyet mondani. E precíz, pedáns művelettől a gatyószár síkegyenes lábszártalanságban kb. csak combközépmagasságig lógott alá. Hogy mért gömbölyű hátsója felé, azaz tarka altesti stólája furfangos, malomkerék-kecses, kerek feneke felett csavarodó részére tekerte lábszárhüvelye alsóvégtag nélküli szára végit, hát hogy engedné érvényesülni a dicső, derék darázsderekáról aláomló tarka kendő drapériát képező esztétikáját. Barna alsószárközépig érő csizmába bújt most, lábszárhüvelyét nem tűrte a csizmába. Őrjítő! Fantasztikus ez a lány. És mi viselte meg ezt a fantasztikus, erős lányt? Na, mi? Nem az, hogy két végtagja eltávolítva ezennel tövestül, hanem hogy átellenesen hiányoznak, mert effajta hiánya még nem vót. No, meg a mankó, az is bosszússá tette, mondá is szemrehányóan:

azt feltételezi rólam, báró, hogy nincs váltó-mankóm, ők is a gardróbomhoz tartoznak, Jean-Claude vegye tudomásul, hogy több rend hónaljgamóm van, sokféle típusú, márki de UpaniSade.

Drága Anaconde-om,/ ily alakban,/ e felemás csonkíttatásban,/: jobb karja, bal lába tövestül nudli, (azaz zérus,/ semmi) csak mondom, mondom,/ - oh, Ahasvérus,/ - szintén 84 földi esztendeig boldogula, bosszankoda, örömköde,/ mankóza, sőt mankóval vonula. Korbáccsal csettintgete, víva, céllöve,/ (hogy a bal kezét is e műfajokban tökélre vinné, meg nagyon hajtá,/ szegény drágámat kanördöge,/ de Floraga, ugye/ hogy elkapná/). Eve, iva,/ (de nem íva)/ pezsgőze,/ míg teljesen elpárolga csekély dühinek lilás gőze./ Persze – ugyi az ikerparadoxon vagy mi a manó miatt – biológiai életkora/ majd 2000 éves túlvilági, (második univerzombéli) utazása alatt az üde, hamvas, bűvös poszt-bakfisi huszonnégy marada./

 

Megint tarték drága Yesabelemhez kedves időtöltésre, hogy az időt ne húzzam: izgulék, vajh miféle formázatban látom viszont: roppant tejcsárdák, mivel felette mély kivágás most is, merthogy a sötét-világos-lila-felváltva színezetű, bársony fűzőben, most hozzája a hosszú, vajszín ingujjak párosítván. Ez szokványos, újracsak ragyogó, ép jobb kar a semmiből, ez kedvezőnek mutatkozék, ám, jajjaj, mankót szorongatni kénytelen…, kelletlen. Huh, most meg a bal felső végtag hiányozik, jaj hiányozik, oh, tényleg szegény Yesabel, ám minő megtiszteltetés, olyan formán, miként a milói Vénusznak és persze Vanda G. Brünnek, a Szép Irénnek rögvest vállból. Ez okból ügyesen, okosan a hosszú, ezennel kar nélküli vajszín, bal üngujjat már rögvest váll alatt bársony fűzőjébe préselte. Nahát, a nem rég éppé lett fergetegesen szépséges idomú, kellőképpen kellemetesen hús-izom-dús, női-bájos, ámbár nagyságos – ezt bizonyára kívülrűl tudják - jobb lőcs és hossza ezúttal kicsivel a combközépvonal alá terjed, nem ér szép lába a földig ismételten a csonka tökély, a csorba gyönyörűség iskolapéldájaként, hát ezért a jobb hón alatt a tám bot. Mindez azért látható ily tisztán, mert a nagyon szűk, lila, bársony nadrágját vevé föl a jobb szárt a hiányzó részeknél az újra csak hatalmas Yesabel-i jobb combcsonk végéig szorgalmatosan felhajtogatá, ám úgy, belülről, körkörösen, hogy karimát képeznék a megtermett, kívánatos kinézetű sonkamaradvány vége alatt közvetlenül, teret, szemlélhetést engedvén a rejtélyesen csonkoltatott alsó végtag csábformájának. Most megént puha bőr, bordó térdcsizmát húzott,/ persze oda ahova tudott/ ép futóművire, csak majdhogy combközépig ki- s felhajtotta, öv nincs, csak kardja felcsatolván, vállán átall vetvén, se kalpag, se kendő,/ kiskegye hajadonfőtt,/ jobb szemit a közönséges fekete szemtapasz takarja. Yesabel áltengernagy, - mert valójában nem admirális, hanem altengernagy sorhajóparancsnok immár parancsnokolhatás nélkül - formás, vastag szája le - s elgörbedt, szinte hisztéria-tehetetlen – nem keserves - sírásba, durcásan, pulya-dühödten imígyen:

Nézze, megint mi történt velem, nem bírom, báró, meddig, meddig, meddig? Eddig, eddig, eddig!

Jelezte is hattyú nyaka s gömbölyded álla közé hadonászva, hogy nagyon-nagyon elege és torkig vagyon.

Aztán rekamiéjához vonulánk, letelepedénk egymással szemközt, mostmár derűsen csevegve beszéle, amúgy szeme s valahogy még orcája is mindig olyan vala, mintha mosolyogna, még akkor is, mikor roppant dühös vala:

Báró, ha a csonkaság nemei közt lehetne választanom, ez a mostani a favoritok közt van, mert csak kicsivel engedtetett több jobb comb, mikor Calouche-kát vele letaglóztam s helyre jött nyamvadt nyelvezete, beteg beszédje,

pillanta a megcsonkítottan is ütős, bájdús zsírmentes húsizomtömbre, közben a derekáról most is győzedelmi jelként aláfityegő, egyik calouche-i bajuszvéget morzsolgatá ujjaival,

meghogy jobb karom van az se piskóta, mégiscsak azt szoktam meg, ügyesebb is, bár a ballal lassan utolérem, volt módom gyakorolni, Jean-Claude.

Szép Yesabelem, gyönyörű Yesabelem végtaghiány-váltó tortúrájának ebben az előzőhöz képest másképpen felemás stációjában megintcsak cirka 84 fényévnyi utazási üdőt tölte, nem múlata, mert szorgosan végezé kis és nagy rutinjait, aktivitásait, antiquitásait (mert ekkor tanulmányozá a theogóniát és a theomakhiát).

 

Mikor az Univerzumnak arra a pontjára érénk, ahol a Való-viába átláthatatlanult Miló óriásbolygó hollétit vélik feltételezni még ott lévő korából, hirtelen Yesabelnek drága jobb karja csak mellbimbómagasságig vala meg, na, tán pár centit alágömbölyöde, - a bal változatlanul vállövtől hiányzósan - viszont jobb lába oly éppé lőn, mint a másik. Csak formásságukon látószerv nem legelhet mint eleddig legelhete, mert csípőtől hírös kék leplébe burkolvák, festői redőzeteket képeztetvén köréjök.

Apropó látószerv: kilövött jobb szeme meginn lött, még engemet kért meg, hogy vegyem le róla a szemtapaszt, ez ekkor arany színben pompáza, mert efféle finomabb mívelethez ujjak szükségeltetnek, azt búgá, susogá:

hogy nézne ki egy Milói Vénusz letekart félszemmel.

Hát vevé a lapot a drágám, ezért nem hisztize, zúgolóda a drága. Mert azért a bal kar teljes hiánya mellé még a jobb kar tetemes részét is elveszteni, ily hirtelen, ráadásul egynemű végtagokat. Ezt nagyon zokon kellett volna vennie, az eddigi protokoll szerint is, még egy ilyen stramm admirális leánynak is, ugyanis efféle dupla csonkoltságot még nem élt át.

Valahogy haja meg görög kontyba kontyoltatott, de nem gesztenyebarnán, hanem vöröses aranyszőkén (ezt, hogy oldotta meg ujjak nélkül, rejtély, rejtély, mert engem nem kért, de nem is tudnék félárva-lány-hajat se görög kontyba kanyarintani). Felül topless.i meztelenség, csak keblei dúsabbak, dudásabbak, didisebbek, tejút tejétől feszesen túlcsordulóbb tejcsarnokok szobor eredetijénél, még világköldöke, kerek, lapos, mégis hastáncos-domború, háromosztatú izmos hasa is künn, darázsderékig.

Így rövid ideig volt, míg a Miló bűvkörében haladánk, tán egy földi évnyit. Aztán egész a Doxopoliszig való hosszú-hosszú út alatt - 387,8 fényév - visszakerült a horizontális kettős végtaghiányból, - mert ugye a milói vénuszihoz hasonló állapatjában széltében nélkülözte, egymás melletti jobb és bal karját: valamivel könyök fölöttől és mindjárt vállból, - a megszokottabb, vertikális duplán amputált mivoltába, mivel így függőlegesen hiányol két testfüggeléket, a bal kart és a bal lábat: valamivel könyék egyben combközép fölött. Nagy mákjára (ezt meg honnat veszöm, e mötaforát) jobb szeme eme kardinális végtaghiányváltás után is épp marada és még tovább. Nem hanyagolható, hogy volt egy nagyon rövid, kb. féléves időszak, egyfajta átmenet, mikor a milói vénuszi felső végtagi eltávolítódások még megvalának, ám előszemtelenkede már a bal láb combban történt spontán amputációja. Ez vala tán Yesabel du Anaconde végtagvesztés-cserés átalakulásának a legnehezebb állomása, mert triplán amputált sosem vót még s nem is lőn, megnyugtatom kedves közönséget is. Ezt a hat hónapot egy lábon, mankó nélkül vót kénytelen átugrálni. A sok ugrándozás miatt alul is valami könnyű ruhaneműt kellett magára vétetnie,… vennie, a kék lepel helyett. Erre a régi jóbarát a neglizsé-kombiné kínálá fel magát leggyakrabban. Bár a félév közepe felé, tapasztaltabb lévén emez állapatjában jobb karmaradványával már képes volt olykor arányos törzséhez mankót szorítani s mellé lépegetni nem szökdécselvén. S ezután jöve a vigasztaló, - persze az előző szituhoz képest, meghát a megszokás hatalma is - szinte megnyugtató, szinte már-már jóbarát, szegény rokon státusa, a jó öreg vertikális, bal oldali csonkoltság, a szegény rokon, mert ez állapotban is megszegényítve kétharmadnyi bal kartól és bal lábtól. Végtagvesztés-cserés támadásai, támadottságai közül (támadás, mert víttunk is testfüggelékhiány-váltásai alatt, majd meghallják, gyakaran angardolt, kitört a drága) ez a cifra/ nyomorúság tartott a legtovább cirka/ 388 földi évig. Ezzel a magyarázattal még tartozom cifra: mert micsoda fényűzés, van két végtagja, nyomorúság: mert elvesztett kettőt. Aztán a Kánaán! Innentől, végig a földig meg egy kicsit azután, időben tekintvést, teljesen ép négy végtaggal tevékenykedhetett: evett, csevegett (velem), üldögélt, csevegett velem, unatkozott, evett, olvasott démonológiát, angelológiát, háborús stratégiát és taktikát, unatkozott, unatkozott, ivott, ivott, ivott. Csevegett, csevegett velem és riszált, vonult, kényeskedett, közben csevegett velem, csevegtem vele, unatkozott, aludt, vívógyakorlatozott, vívógyakorlatozott, vívógyakorlatozott, diskurált velem, jó éjt-puszit kívánkozott, aludt, felébredt, fölkelt és minden elölről. Ugye kitalálták, ez vala Yesabelem (közönség, nem Iván Gyeniszovics) egy napja. Ez volt hellyel-közzel napirendje. Végtaghiányváltó tortúrái alatt is így folyott a napi rutinja. Nagyon ügyes lány, egy mozgásvirtuóz. Vertikális kettős csonkoltsági időszakaiban minden nehézség nélkül, könnyed eleganciával tudott beszélni, ülni, aludni, enni, inni, - főleg pezsgőzni-, olvasni, csevegni, unatkozni, mankózni, vonulni, riszálni, sőt víni, vívógyakorlatozni is, aktuális meglévő kezében periodikusan valamiféle korbácsot szorongatni, sőt csattintgatni is.

 

Egy alakalommal, mikor nem kellett várnom Yesabelem szabadjára, ő szépséges mega-maga, gyönyörű giga-magácskája jöve fel a kapitányi hídra, (nyugi hallgatóság, most nincsen ottan a lernai hydra) hol amúgy nagyon ritkán tartózkodánk, mert az űrhajóba falazott Cassabun kormányos tüchtigen vezérlé csillagközivé szuperült extrákkal vitorlásunkat, ám most történetesen ott vala Yubex Nhykorg és még Calouche is. Ez a kis epizód azután a végtagja-vesztéscsere-akciója után lehetött, mikor csak fenséges jobb karját nélkülözé, de tövestül. (Ám lódítok, közönségem,/ mert szegény Yesabelnek ez korántsem/ akciója,/ hanem passiója,/ nem maga végzé magán/ ezeket a testfüggelékhiány/ metamorfózisokat mint önamputáló aktíva,/ miként holmi díva/ akt, ad acta, persze olykor az is, hanem passzívaként szenvedé el ezeket a - hogy is mondjam - nem túl komfortos dolgokat, gondolhatják, hogy nem úrnői passzió ez néki.) Yesabel Du Anaconde kvázi admirális valójában altengernagy öltözetinek most nagyon megadá a módját, - mintha eddig nem adta vón – na, jó, hogy értsék most nem a cukiságban, meg bársonyosságban tett ki magáért, hanem nőiesen tengerészeti vala, harcias, egyben csinos. Világos barna háromszögletű föveg a fején, jobb szemöldje fölött arany hímzés (mármint a kalpagon), alatta (ugyi szemöldöke alatt) pediglen, szemhiányán fekete pántú, bőr anyagú szemfedő, piramis alakú, metálszín fémszegecsekkel igen sűrűn kivert. Karcsú, hattyúi, de erős nyakán vastag aranylánc, barna zubbony rajta, elől rövid, a gomboknál rózsaszínen, vajszínűen, olajzölden kígyózó díszítésekkel, ám nem igazán gombolandó a hatalmaska csecsek miatt, azonban hátul a köpönyeg bokáig ére, ám azt két szárnyra szabván. Vajszínű zsabós ing, kivágott, de a rettentő keblek halmát, mégis fedő, ám rájuk cudarul mellyesen feszülő, alattuk bordó alapon aranymintázatos, csípőig érő fűző, no, annak tetején, két nagyságos melle köziben, aranykeretezésű világító, zöld ékkő. Derekán aranyszín csatos, barna szíj, jobb felől rája pisztoltáska erősítvén setétebb barna árnyalatban, bal felől ama egykor combja közzé tapadt, ragadott, de önállósult, így Calouche.bajusz szelő, hírös kardja hüvelye. Karjain, - miknek száma most rajtaütésszerűen kettő lött, - zubbonyának ujjai felhajtogatván, helyet hagyva a magas szárú, barna bőrkesztyűknek, a kabátujjak mintázata a visszatűrött részen pont olyas, mint a gombok sora mentén, rózsaszín, vajszín, olajzöld kígyócsavarodású díszítményekkel, aztán inge vajszínű rojtozat. Jobb csuklóján, egymáson két arany karkötő, e kéz leengedve meztelen, felsőajk-feletti-szőrhenger-félemlítő pengét fogván, a bal felemelvén mordályt szorongatván, a pisztolycső vége úgy csinos füle magasságában. Hóna alatt két mankó, hogyhogy? Bicebóca admirális? Igen. Igen. Ez igen váratlan, ilyen még nem vót találkozásaink során, még sose tudott két hónaljgamót markolni egyszerre. Bár most se tevé, mert kezei karddal, pisztollyal elfoglaltak. Szexepile dictu túlontúl szexi alvázán inge vajszín, szoros, igencsak szűk pantallóban, világosabb barna térdcsizmában, vége most pont rettentő térdire reáhajtván, lábszárhüvelye bal szárát ezennel gatyájába visszagyömöszkölni kénytelen, - ám most elölről - mert az jelen pillanatban csak csípő-fenékvonalig vala meg, de a nadrág oly mód visszagyűrvén, hogy a rövid, de terjedelmes csonk, emberi, sőt grafikusi szem számára szépen kirajzolóda.

Ezt monda vehemens módozattal,

mi lesz a személyzetemmel, a kíséretemmel Aberra márkival, Perverza vicomte-tal, bocsássák el őket a hajófenéknek áristomából.

A kezében lévő fegyverek rettentő hatályt adának kedves, szép szavainak.

Mielőtt én szólnék Calouche szavamba vága,

kisasszonka, mit csinál magácska, múltkor gyönyörűséges jobb tagjai hiányoztanak, most meg csak a szépséges bal lába, viszont nagyobb mértékben, mint valaha is.

Ugye, mint kiderült Calouche elkötelezett, mondhatni megveszekedett Yesabel-combozat felbecsülő, megbecsülő, sőt Yesabeli comb-bálványozó, vigyázó szemeit mindég eme káprázatos alsóvégtag felső végekre veti, ha módjában áll. Mikor azonban tekintete Yesabel övjén hosszin, kövéren, lustán elterülő, letrancsérozott bajusz-hurkáira vetüle, fájdalmasan tapogatni kezdé száj feletti pofa-részét, honnan szégyenteljesen lemetéltettek férfi kalózi szőr-ékességi.

Hóóh, Calouche, mily választékosan beszél,

esett szinte extázisba, transzba meg alfába (bár nincs rajta falába) Yesabelem, Yubex Nyikorg meg piperkőcösen, de kócosan bazsalyga, mindig odáig volt csodás Yesabelemért.

Aztán mondék,

a hajófenék nagy hely, én már csak tudom, a földön, a XX. században majd megnyitják ott a Latrok barlangját, ily néven egy kaszinót, tisztit.

Aztán Yesabelem hüvelyébe csúsztatá kardját, pisztolytáskájába pisztolát s azt mondá,

Báró, üssünk egyet,

érté ez alatt, hogy ökölvíjjunk, meg víjjunk, mint héjanász az avaron,

Lelűnék nagy fejéről egy kis sárgabarackot.

Aztán elindulánk Yesabel szalonja felé ő lendületesen, de kecsesen kétmankóza s monda:

Ó, Báró, ennek most, hú, de örülök, hű, de nagyon, hogy két mankóval járhatok…, járulhatok, …. járulhatok hozzája a sebes és ékes járás művészetéhez, sőt szolgálatához, minisztériumához, a Sebes és Ékes Járások Minisztériumának.

És úgy méne, hogy nagy-nagy vigalmában, egy darabon, egy-egy lépése után kettőt szökelle

Nagy élete kis örömei,

felelék,

de a két támbot nem gördít majd akadályt boksz-edzésünknek?, legalábbis, hogy könnyed, akadálymentes légyen,

mondék esmég,

a tiszta ütést zavarja, meghát a kecses kényes egyensúlya, miért nem használja falábát.

Felejtse el az ökölvívó-gyakorlatozásunk, mint ahogy én a faláb-viselést, amúgyis rövid lenne, nem erre a comb-hosszra készült, akkor cirka kétszer olyan hosszú volt a csonk, hát nem emlékszik, bezzeg combom-imádó Caloche-ka gügye elméjébe véste. Jean-Cloude, csak lövészet lesz, hadd lűjjek le egy-két barackot fejéről,

aztán végül csak az lött, hogy egy barackot nyoma keményfejű fejemre.

Aztán a sikeres hamvas barackadás után ledobá kalpagját, zubbonyát, revid muskétáját a rekamiéra, - amivel még sem lövött fejemrűl baracot - egyik mankóját is el, jobb hóna alól, ja, azt már előbben megtevé, még célba lövése előtt,/ mert nem barackot lőtt,/ hanem ezúttal céltáblát. Gesztenyeszínű, sistergőn serő hajzata elől mellbimbóvonalig, hátul/ hátközépen is túl/ érő csigatincseit aprót megigazította. Most leírom haja, fazonírozását: (mivel eddig pub likom, nem tevém) a fejtetőn, precízben a teljes agykoponya környül, a finom fülcimpák vonalától fölfelé magasított-tornyozvott, a halántékok felől pedig a helyre kis hallószervek mentiben formás koponyaformájához idomulván pirinyót ritkított ez a delejesen dúsra sikeredett, Yesabel-i hajfergeteg, mely egyébként majd darázsi derekáig zúdula. De hát miolta esmérem Yesabel Du Anaconde újra-grófkisasszony, ál-ex-hercegnét ily barokki rokokó frizura ékesítette. Tehát, hajzatát megigazítván egymankósan,/ de cseppet sem zimankósan,/ tarta, törtete felém, rekamiéja irányából:

Báró, fogja meg a lábom, nem ezt, mulya, a kis lábamat, a rövidet, a tömörét, a sűrejét, a megcsonkultat, mégis az egész bal futóművem lényegét hordozót

s kezemet a fenekén alig túlmutató, de jelentős térfogatú felsőlábszár-maradvány alsó felületére vezérlé.

Tapintsa csak, fogdossa, markolja! Nézzen élveteg jelen valómra! Lábamon új felület keletkezett, vele együtt egy új világ…, új erogén zóna, ha csak hozzá ér egész álló nap, főleg, ha állok, orgazmusom van. Hallhatja a hangomon, láthatja testem vonaglásán. Már csak ezért megérte, hogy újra elvették a bal lábam, most ilyen magasról vették le, de teszek rá magasról, végre újra nőnek érzem magam, Caloche-ka mit számított, egy lüke combom-soviniszta, Yubex meg félig gyerek… félig gép.

Ez állapatjában negyvenkét földi évig vidagoza.

 

A negyvenkét földi év elteltével épp arról tornáztatta telt ajkait, hozzája fenomenálisan mélykék ékkő szemét forgatá, mivel még adósunk vala, hogy hány parszek még utunk Földünkig s az hány fizikai szférabéli év. Persze ezt most nem osztom meg önökkel, mert már korábban, részletesen a tudomásunkra hozatott, csak általam, nem Yesabel Du Anaconde-om által. Ugyanabban a szexi, kalózvezéri admiralitási cuccban, minőben a fentebbiekben leíratott, szemkötővel, csak az jelenleg. a régi, hagyományos szövetű és egyszín fekete, fémszegecsek nélküli. Világos barna, háromszögű kalappal, alóla sűrű-sűrű csiga-hajfonatai egész a mellbimbókig omolnak alá, hátul még tovább, úgy kicsivel hátközép alá, mint világéletében, de most nem gesztenyebarnán, világos szőkére, szinte fehérre festvék. Elöl rövid, a gomboknál tiri-tarka mintázatú, hátul szinte bokáig, kétszárnyúvá hasított, barna zubbonnyal, mely most se okvetlenül gombolandó, a jelenleg is dekoltált, vajszínű, zsabós ingbe bújtatott, tökélyes térfogatba tömörített, feszt, ruganyos didkók tér-idő görbülete, domborulata miatt, ha már a kozmoszban vánszorgánk egy kis einsteinitás, de ki a marha-devla az a Frank-Ein-Stien. Keblei alatt bordó alapon, aranymintás csuda-csípőiig fűző, rajta szinte csöcsei köziben most is a smaragd románca ékkő, deréktájon öv pisztoltáskával, a másik oldalon hüvelyébe dugott hírős kardja. Ám a zubbonynak bal ujját, minő most a változatosság kedvéért szinte vállmagasságtól karnélküli, hoppácska, jelen pillanat alsó véginél zubbonya második aranygombjára gimbevlén-gombovlán, így szépen látszék az ingujj aljának, a gombok körüliekkel hasonszőrű ékes mintázata. Miként Nelson admirálisnak vala, ki is az, drága közönségem? No, azért ezúttal bíra egy kis, helyre, erőske bal-karja-csonkot. Remekbe szabott lábai most erőteljes teljes egészükben remekelének, vagyishát mindketten nagyon létezének, feszítének a rendkívűl szűk, imegje vajszínű pantallóban, kalpagja világos barna térdcsizma rajtok, de most szára felhajtván majd egész a formás, kecsesen roboszt combközepekig. Beszéd közben pisztolával bíbelődék, az térgyére fektetvén, mer’ golóbisokkal töltögeté elég nagy és gyors sikerrel ahhoz képest, hogy egy kacsóval kénytelen dógozni. Előtte azonban megkísérlette gyöngysor fogaival hosszúszárú, barna bőrkesztyűjét finoman lehúzni, nem sikerülhete mert túl feszt vala az ötujjas, karcsú jószág. Engem kére meg, hogy segítsek, én meg sieték segédkezni, húzám a kesztyűt az ujjaknál, ő meg gyönyörű kezét belőle ki, dűlőre vivénk a dolgot, átvitt értelemben a kesztyűbe dudálást, mert még dundi, deli dudái is oda pillantának ugye bimbaikkal, mik szemök, mily gyönyörű kép/, közönség/. Esedeze is jobb didi-cici-dudája:

igazitsa már meg báró, a társam, a párom, az ikrem, nagyon szorítja a fránya kabátujj, amit aranygombjára tűzött mint valami kitüntetést zsarnoki gazdánk, a gazdi,

itt elvigyorintotta magát szép Yesabelem, mert ugye úgy csinyált, mintha termetes-feszes jobb melle járna közbe rimánkodva tesója, szorult helyzetű, feszülő, nagy bal melle érdekében.

De, tényleg, tényleg, Jean-Claude. légyszi, lécci. lécci, illendőbben legyen szi, legyen már szí,

kérlele most már csak kicsinyég elváltoztatott hangon Yesabel altengernagy felém tolván bal vállát, (ugye egymás mellett a rekamién) hogy keble is puhán, rugalmasan hozzám tolakoda-nyomakoda.

Dugja, préselje már be… szertelenül lelógó ingujjamat, - nézze, oly illúzióromboló, - a zubbonyom ujjába, természetesen a balba…, az üresbe…, a felgomboltba… Jean-Cloudka előbb gombolja le, aztán, majd vissza, az én egy kezem most a töltögetéssel foglalatos, szeretném majd, ha célba lőnénk.

Efféle amputáltságában szintén negyvenkét földi évig vala.

 

Egyszer mikor hagyományos bal oldali végtag-csonkoltságára talála már (ustor a kezében,) háromszegletű bordó, aranysujtásos, arany horgony díszű strucc tollazattal bőven ellátott, háromszögletű kalpagját viselé, bordóba fekete bejátszású, csipkés szemkötőjét, bár ekkor átmenetileg ippeg vót jobb szeme, tán csak virtusbúl takará el (tudják, mint ama hó a bérci tetőt) e mélykéken csillogó brilliánst. Mély kivágású halványkék bársonyfűző feszült nagy, gömbölű mellezetű legszebb női felső testén, e címet, miként esméretes roppant kiérdemelé, vállain sötétlila ingujj, váll alatt hasíték, kicsivel könyök fölöttől bővülő szárban folytatódék, a bal karcsonkra ezt persze reáhajtá s az ujj végit a váll résznél odatűzé. Két öv rajta, egyiken ama hírös Calouche-bajusz-metélő kardja, a másikban pisztolméretű muskéta, a bajusz-trófeákat most nem hordá, páratlan ívű, formájú lábain a feszes, lila bársonynadrág pompáza, megtermett, ám arányos, gyönyörűséges formátumú bal combján, ami újra kicsivel combközép fölöttől távolíttatott el, a nadrágszárat körkörösen hajtogatá vissza, hogy az cirka alig/ a combközép vonalig/ lóghata csak le. Lábán a bordó, puha bőr csizma ezúttal alsó lábszárközépig lehajtva. Meghámozott tőrivel egy jókora almát s azt kéré, hogy tegyem a fejemre s ő majd lecsattintá onnat korbácsával, hát lekapá a drága nekem hajam szála se görbüle, csak mér’ hámozá meg, Yesabelem nem szok hímezni, hámozni. Aztán egy nagyobb körtvélyt nyúza meg, azt meg pont a közepén találá karabélyával, hogy a fejemen vala. Vívóleckéit is velem vevé, ez sem újdonság.

/

 

 

 

No, a horizontális csonkoltságnál volt egy kis nöhézség, ez a triplára is vonatkoza, ugye egy keze se vót akkor. Néha engem kért, hho. etessem, itassam, cirógassam feszes, ágaskodó mellybimbait, vakarjam viszkető hasát, köldöke környékét, vénuszdombját, e kedves Milói Vénusz duplikátnak, de sze..ntem a szentem csok huncutságbúl, mer’ ügyessen csinyált mindönt világhírös szép jobb karcsonkjával, mert a bal ily státusában csont nélkül, azaz csonk nélkül hiányzott).

Visszatérvén a pezsgőzésre, tudják e nedű nyitását egyszer elszúrta,/ és e félresiklott sámpányer-dugós tett a szemét kiszúrta,/ de ez senkinek se szúr szemet, ezért ilyenkor triplán odafigyel – mégha tripéán amputált is - e csonka lány mozdulatművész. Na, ja, a szem, gyönyörű szeme, az, egész második univerzikális útja során úgy marada. Azaz véges végig ugyanaz a szeme heánozott, vala letakarván. Csak amikor a Milói Vénusz hasonmásává változott, formáltatott néki újra jobb szem s újra négy végtagúvá építtetett mivoltában, kb. egy parszek földközelségben tért vissza esmég jobb szöme sajnos a már megszokott nem-létezésbe. Jó sokáig élt így, fél szemmel és négy ép végtaggal.

 

 

 

A földre érkezés

 

Eltele az az egy parszek, a földön pedig torony képében landolánk egy apró közép-európai ország nagy-nagy fővárosa híres, átriumos-belső udvaros kúria-szerű építménye tetején,/ a Brünhildem által megadott koordináták szerinti korban és térben. Közönség higgye el, most nem élek a mesék tején,/ mivel drága Yesabelem hajó-űrhajója nagyon-nagyon ravasz, ugyanis alakváltó és okos űrhajózat, úgy levénk toronyház-iroda-szkott ama kúrián (ezt most mér’ mondám: ronda rodaszkott, mi az?), hogy az ottani s akkori népek észre sem vevék, hogy nagy tornya lött, már iroda toronyház tartoza az ő utcájukban lévő kúriához. Yesabel du Anaconde admirális, áltengernagy, mert valójában altengernagy, de iure,/ de nem de facto hercegné, grófkisasszony szalon-lakosztálya a tízemeletes toronyház első szintjére kerüle/ közvetlen a kúria tetőzete fölé, ablakaiból szép kilátása vala a belső udvaros átriumra. Csendes érkeztünkkor rekamiéján üle.,/ én meg éppen mellette/. Négy gyönyörű végtaggal üle ügye,/ de egyetlen gyönyörű szemmel, sötét, strucctollakkal bőven ellátott, nem háromszögletű, hanem a közismertebb ellipszoid karimájú kalpaggal, vajszínű, revid ujjú, óceánum-mély-dekoltázsos, nagyságos tekintélyes emlőtömlő-fölsőket közszemlére bocsátó imegben. Végivel felkarközépig felkúszó, fehér, csipkés selyemkesztyűben, ja és hiányzó szemén a tapasz tisztára olyan, mint kesztyűje, selyem, csipkés és fehér, ama hírös önmagácskája által szexinek neveztetett,/ minden nagyon szoros nadrágjánál feszesb,/ világosbarna szarvasbőr naci-nasztró-gatyóban, (bár minden lábszárhüvelye meghökkentőn szoros,/ mint a Gibraltári-szoros)/. Tudjuk, tudjuk, tudjuk, s ő is, hogy ez néki nagyon jól álla,/ akárcsak gömbölyű álla,/ mégha épp egy lába/ van is. Gyémánt berakásos övvel,/ benne tőrrel,/ rövidcsövű, odaférhetős muskétával, kardja most nem ékszertől ragyogó övjén függe, hanem attól függe/-tlenül, tokjára aggatott hosszú, vastag szíj-csatolmánnyal/ vállán általvetvén/. Megkockáztatom hetykén,/ de nem ármánnyal,/ bár ez nem erény-es öv,/ mondá Cathrine Deneuve / (az meg ki lánya, mondám, én, Vogüssen) ám/ nem az erény hibádz/ hanem, hogy nem öv, mert nem darázsi derekán/ általkötvén, hanem egyáltalán/ nem gyönge vállán/. Rettentő erős alkatú, és mégis erős, mégis rettentő bájdús, bajadéri csábformázatos, végre újra két lábán sötét árnyalatú, pont olyan szín mint, - most elárulom - setétbarna fövege, térdcsizma, szára/ jelenpillanatban majdhogy combközépig felhajtva,/ mindezeken felül, szép rajta/ bordó, aranyos szegélyű, egész felületén aranymintázatos muskétás kacagánya./ Monda is:

Látja, báró már mióta nem nyaggatom, hogy írjon át engem, írjon vissza épre, mert egy jó ideje éreztem, tudtam én, hogy tüköri, jó karban lévő öregem, jóslata bevál, már csak pezsgődugóval kilőttem szememnek kell újraépülnie. Én a gyíkkirálynő vagyok/ azt teszek, amit akarok/.

Miféle Jim Morrison-os kiszólás ez, (am-meg ki a dinoszaurusz-kiskakas avagy kan-Minitaurusz, közönség). Confirmálám szép szavait:

magácska egy csudi nő,/ minden tagja újra nő,/ miként  a Gyík-/nénak, a Gyíkműhelyben/, Königin’s heimben/, kripliség vizein átlábal,/ bár fél lábbal/ is elhúz mint a csík./

 

 

 

 

 

Creative Commons Licenc


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.