VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Rimóczi László: 4 kiábrándítóan sehova se vezető, s igen tanulságtalan anekdota
4 kiábrándítóan sehova se vezető, s igen tanulságtalan anekdota
Apa éppen a világ ötödik legnagyobb óratornyán dolgozott órabérben. Csak a kismutató 20 méter hosszú volt és 5 mázsát nyomott! Amikor elkezdték felhúzni azt a nagy kismutatót, hogy elfoglalja helyét a munkahelyén, az óra gigantikus számlapján, a csörlő megadta magát és elengedte terhét: elszaladt az idő és ráesett apu bal lábára. Húzták az időt, szerencsére még földközel állt az a kismutató, így nagy kárt nem tett, de így is nehéz időszak volt. Apám nem sejtette, hogy ilyen hamar eljár felette az idő... „Itt az idő” - mutatták a mutatót a melósok a kiérkező mentősöknek. Nem merték megmozdítani azt a mutatót, ami még el sem indult igazán, már megállt. Minden perc számított, hogy megmentsék az idő sújtotta bal lábat. Ütött az az óra. Apa azonnal rossz jelnek vette a balesetet, és azóta minden órát kerül, még a házból is elütötte az összes időt. Nem akarta, hogy a szoba időpontot foglaljon, túllépett minden időkorláton, időfóbiája lett. Csak a nap állásából tippelt, merre járhat az idő. Órát még ma sem lehet hozzá állítani, mert ha túl közel az idő, megfutamodik, úgy érzi, már csak percei vannak hátra.
*
A balatonvilágosi nyaralónkban láttam utoljára anyut. Épp be akartam gyalogolni a tóba, vagyis a vízbe, mire anya azt mondta, hogy ne menjek be túl messzire, be abba a Balatonba, mert el fogok tűnni. Ugyanis évente több millió gyermek tűnik el a Balatonban nyomtalanul. Anya milliós intésére fittyet hányva mégis jól bementem a tóba, alaposan be, aztán... úgy nem is tudom hány méteren, talán valahány méteren - de a part már csak távoli játékpart volt csupán - azt láttam, hogy valami nem stimmel: kezdek eltűnni. Olyan puhán éles érzés volt. Először az adott karom kezdett el halványodni, ha a szemem elé tartottam, átláttam rajta egész Tihanyig. Megtorpantam. Milyen lehet, ha teljesen átlépném a határt? - morfondíroztam. A gondolatot tett követte. Kisvártatva tovább léptem. Átléptem a határt, mire teljesen eltűntem. Próbáltam fokozatosan kihátrálni, de már nem lehetett visszacsinálni. Úgy maradtam. Anyának igaza volt. Egy szál fürdőgatyában lettem semmivé. Nem tudtam többé megtestesülni. Az irreverzibilis folyamat magával ragadott. Eltűnt testemmel szaporán kiúszom a partra. Eltűnten gyalogolok be anya konyhájába és újságolom neki, hogy anya képzeld, eltűntem. Ő nem válaszol, csak egy elhessegető, ingerült mozdulatot tesz, mintha egy legyet akarna kitessékelni. Anya valószínűleg haragudott erre a nagyon szófogadatlan gyerekre, aki egykor látható volt és nem eltűnt. * Álmomban Azt álmodtam, hogy nem tudok elaludni. Hangosan bőgnek a bőgőmajmok. Szavannán szafarizunk, lajhárlesen vagyunk egy gimis osztálytársammal, aki már rég meghalt. Tízet láttunk összesen, 10 lajhárt. Az álmom innen finoman váltott, filmes átmosással, a következő jelenetre: roncstakarítók voltunk az Adrián, frissen süllyedt hajókból mentettük ki az értéket, majd vágtuk szét, ha kiemelni már nem lehetett. Aztán fordult az álomkocka: immár régiségek voltunk egy poros, kárpitozott antik boltban. Ő kínai váza volt, én meg egy Drabányi Lajos festmény. Nem szóltam, csak lógtam a falon. Jött egy hüllőmosolyú nőci, eladásra szánt porcelánnal kezében, de hiába győzködte a tulajt, hogy nagyon Ming, el lett hajtva. * A három vak ember esete a semmivel Három vak ember bemegy egy sötét szobába, ahol egy elefánt van. Az egyik megfogja a farkát, a másik a lábát, a harmadik meg a fülét... A negyedik pedig, aki odakint maradt, azt gondolja: „Ki a franc tart elefántot egy sötét szobában? Mit szólnak hozzá a szomszédok? Hova ürít az az elefánt? És egyáltalán, mit csinál a sötétben? Hogyhogy nem szakad le a padló? Minek fogdosunk mi egy elefántot? És ha amúgy is vakok vagyunk, miért fontos, hogy abban a szobában sötét legyen?”
Megjelent: 2017-05-13 16:00:56
|
