VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Csák Gyöngyi: Álomnapló (részletek)
Álomnapló (részletek)
Hosszú idő után véletlenül találkozunk egy állomás füstös várótermében, nem ismerjük fel hirtelen egymást, de gyanúsan szemléljük a másikat. Annyira belefeledkezek gondolataimba, hogy a váróterem padján felejtem egyik csomagomat, ahogy észlelem a hiányt, nyargalok vissza érte, nehogy lába keljen. Ő még mindig ott van, ahogy észreveszi jöttömet, kezembe nyomja a csomagot, de nincs is időm figyelmességét megköszönni, szomorú mosoly kíséretében, nyújtja a kezét, önkéntelen nyújtom a magamét, és csak annyit mond, induljunk, menjünk a jövőnkbe kicsit.
***
Van egy kiskutyám, beteges, akárcsak én, naponta gyógyszerezni kell, ám a bestia kiszagolja ételében az idegen anyagot, meg sem kóstolja azt. Nagyon ragaszkodik hozzám, bármerre megyek mindig a nyomomban, vagy a lábam alatt van, igen keservesen vinnyog, bizonyára éhes. Mentőötletem támad, a nagyon drága húsos kutyaeledelt nagyon szereti, megpróbálom abba csempészni a keserű, gyógyító cseppeket, így talán megeszi az étellel együtt. Nagy hirtelen megveszem a kutyaeledelt, de szédülök, szomszédasszonyom mentőt hív, azt mondja, nyugodtan rábízhatom az állatot. Mielőtt elmondanám, hogy adagolja a gyógyszert a kutyának, már el is vezetnek a mentősök.
***
Valamilyen kitüntetést és jutalmat kapok pedagógus napon. Egy fiatal igazgató sorolja a kitüntetett kerületi pedagógusok nevét, mindenkiről, tevékenységeikről elmond minden szépet és jót. Mikor rólam beszél, erős hiányérzetem támad, bármilyen hosszan, szép és kerek mondatokban méltatja munkámat, mégis a legfontosabbat felejti ki, hogy írok…
***
VIII.23. Esős időben igyekszem a buszhoz, csúszkálok a löszös, sáros termésköveken, mintha azok képeznék a járdát, egyensúlyozva haladok, jobban is sietnék, de az előttem járók túlságosan lassúak, egyikük a sártengerbe esik, éppen úgy néz ki az illető (nemét nem tudom), mint egy iszapbirkózó. Szeretnék segíteni szegényen, de az előttem menetelő mintha sokkot kapott volna a látottaktól, egy tapodtat sem hajlandó mozdulni, hiába bátorítom, azt mondja, épp elég baja van, nem hiányzik neki egy baleset, a hangjáról egyből felismerem, ő a múltkori betegtársam, a gyógyíthatatlan.
***
Szept. Egy törpével vándorlok idegen városok játéktermeiben. A kis emberkét játék közben senki sem veszi komolyan, az a helyzet, hogy jelenlétében tetemes összegeket nyerek. Együtt örvendezünk a szerencsének, meg a pénznek, hogy a hosszú vándorlás, meg a játék izgalmai alaposan kifárasztották, ezért megköszönöm, hogy társam volt az úton, de most már menjen haza békével, mert lehet, hogy tűvé tették miatta már a környéket hozzátartozói. És persze pihenjen jó sokat. Miután zsebeit teletömtem pénzzel, elbúcsúzunk és toronyiránt folytatom az utam. Alig teszek meg néhány métert, az emberke elém penderül, még virgoncabb, mint találkozásunk első perceiben volt, cinkosan kacsint rám és szó nélkül rója tovább velem az utat az ismeretlenbe…
***
Az álom első felében vendégeket várok, lelkesen készülök fogadásukra, vásárolok ész nélkül és sütök-főzök. Megérkeznek, jól érzik magukat, nagyon elégedettek az ellátással, úgy döntenek, hogy éjszakára is itt maradnak, akkor még sokáig beszélgethetünk. Előbb elálmosodok, mint a vendégeim, igyekszem előkészíteni ágyaikat az alváshoz. Szép ágyneműket válogatok és kotrok elő egy régi sublótfiókból. Ahogy széthajtogatom a huzatokat és a lepedőket, apró, gömbölyű nyüvek potyognak belőlük a parkettára, teljesen megsemmisülök, fogalmam sincs, hogy szabadulok meg a férgektől, meg arról sem, hogy mivel terelhetem el a vendégeim figyelmét…
***
Váratlanul toppanok be Komlón a késői órákban fiamékhoz. Úgy áll a helyzet, már lefekvéshez készülődnek. Gyermekem szememre hányra, hogy miért nem értesítettem őket az érkezésemről, egyre azt hajtogatja, igazán telefonálhattál volna anya. Tessék vacsorázni valamit, kedveskedik menyem és egy alufóliába csomagolt barna sovány csirkecombot vesz elő és teszi egy kistányérra, azt mondja a mikróban megmelegíti. Nem éppen gusztusos látvány az étel, nyomban el is megy az étvágyam, míg ők mosolyognak, édes bosszút forralok, ha jönnek hozzám, visszaadom a kölcsönt, ilyen ételeket tálalok…
***
Mintha még élne Apámmal sétálok a Várhegyen, de most csak ketten és kapa nélkül, most nem akarunk dolgozni, csak még egyszer megnézni a szőlőnket, hogy nőtte be a gaz, hiszen már negyven éve nincs megművelve. Apám nagyon lassan tud jönni, leülök a dűlőút szélén és gyönyörködök a gyönyörű, felejthetetlen vaszari tájban. Apám leül mellém, úgy tesz mintha törölgetné a homlokát, de látom hogy a könnyei folynak, némán siratja az elhagyott földeket, lehet az életét, az elmúlt időt, de nem töröm meg a csendet, úgy teszek, mintha nem is látnám, hogy sír. Apám szólal meg, nézd lányom, ott a Köszvényes felé valami szürke óriáskígyó féle tekereg, nem az, mondom, ez a világ leggyorsabb vonata, csak Japánban meg itt nálunk van ilyen. Apám erősen csodálkozik.
***
Megjelent: 2017-03-08 17:00:27
|