VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Merényi Krisztián: Brigádélet
Valahogy átrugdaltak a szakmunkásvizsgán. Néhány nap pihenő, majd indulás. Szinte még le sem esett seggemről a szakma tojáshéja, máris a brigádban. Közömbös, fásult arcokkal találom szembe magam. Gyors pofavizit; ők lennének a brigádcsaládom. Kapásból kineveztek italhordónak; kitűnő söröscsicskává váltam alig egy hét alatt. Reggelente gyakran kellett szesszel előállnom. A zilált, félizmos, vadnyugati hős-forma Bandi bá’, aki szigora ellenére – mint később kiderült – igen jó fazon volt, mondta is: – Jól van gyerek! Töltsed azt a miafenét, újbelépő vagy! Állsz, mint a fületlen szamár. Igyál te is! A legelső munkanapomon a Közgazdasági Egyetem udvarát burkoltuk. Béla bá’, a szűkszavú, köpcös, mogorva brigádvezető felém vakkantott: – Szilárd, vagy mi a franc vagy! Menj, és hozzad gyorsan a fájront-kulcsot! Elég volt felém fordulnia, hogy rögtön haptákba vágjam magam. Lógó nyelvvel loholtam teljesíteni első napom utolsó küldetését. Ám Béla bá’ nem tájékoztatott a fájront-kulcs hollétéről. Asztalos-, villanyszerelő-brigádok embereibe ütköztem. Még a szakadt segédmunkások sem válaszoltak kérdésemre, értetlenül rázták a fejüket. Majd egy rutinosnak látszó, harcsabajuszú melósba botlottam. – Elnézést! Nem tudja hol a fájront–kulcs? – Ezt jól beszoptad gyerek! Mondjad meg a főnöködnek, hogy keresse meg ő! El akartam kerülni a letolást, de vissza kellett mennem. Akkor is jól megszívtam, amikor Kiss bácsi húsz percen keresztül a körvinklit kerestette velem; azután parancsára feltúrtam a szerszámosládát a nikkelezett szemmértékért. A többiek jól megveregették a hátamat. „Te se leszel már hülyébb! Ezt jól megszívtad kölyök!”. * Az öltöző padján kosztoltunk. Béla bá’, Bandi bá’, Kiss bácsi általában házikolbászt, házi szalonnát, hagymát falatozott kenyérrel. Egyszerre rágtak. Szájpadlásuk, protézisük, nyáluk olyan zajt csapott, mintha fapapucsban szaladgáltak volna valahol a közelben. Közben Béla bá’, mint rangidős, a többieket okította életbölcsességre, vagy a magyar nyelv helyes használatára. Amikor Bandi bá’ azt mondta: „avégett” ő kijavította: – Ne így mondjad Bandim! Azvégettnek kell! Sokkal szebb! Legalább felnéznek rád, és látják, hogy nem akármilyen családban nevelkedtél. Attól még nem fognak nagyvonalúnak nézni, hogy jól beszélsz! * Ellenőrzéseknél még Béla bá’ is meglapult. Toderó, Gazdig és Dudás elvtárs, mint háromfejű sárkány, egyszerre jelentek meg. Visszafogott fölényességgel mértek végig bennünket, főként ruházatunkat és aznapi produktumunkat ellenőrizték. Bármekkora hibát vagy hiányosságot tapasztaltak, pókerarccal vizsgálódtak tovább. Bármelyik hibánál vészesebb volt, ha túlléptük a határidőt. Az elvtársakat nem érdekelték a kifogások, még az sem, ha önhibánkon kívül késett az anyag. Ám Béla bá’ vezényletével általában jól teljesítettünk. Büszkék lehettünk volna, hiszen az Országház kupolájának restaurálása után jóval a határidő előtt felújítottuk az északi kőtornyot, és ráadásként rendbe tettük a Szent István Bazilika egyik romos homlokzatát. Olykor kijutott a monoton munkából is. Volt hogy hetekig fugáztunk, romtalanítottunk, sitteltünk, tömbkövet helyeztünk, störcöltünk vagy stokkoltunk. Nekem, a főcsicskásnak fürgén kellett anyagot kevernem, méghozzá jósra, nem szilárdulhatott meg. Kiss bácsi, akár napi húszszor is elkántálta: – Sose légy hanyag, mert megköt az anyag! Kötött is, amikor kicsit több gyorsító került bele. Ilyenkor Béla bá’: – Megbaszlak gyerek! Hol van ez a jóstól? Ki lehet baszni a picsába! Legközelebb a fejedre öntöm! Vagy a határidős munkáknál, így biztatta a brigádot: – Húzzatok bele! A soknál is több épp elég! Ezt ne felejtsétek. * Egy téli hajnalon álmosan húzom magamra kezeslábasomat, mire Kiss bácsi: – Gyerek! Aztat hallottam, hogy a pápa nem akar háborút, sem pedig békét. Értetlenül bámultam rá. Sejtettem, hogy átverés. – Na mit szólsz? Mongy má valamit! Hát háborút, se nem akar, se nem békét se. Hümmögöm: – Van ez így… Vállamat rázza. – Gyerek, kérdezzél rá! – Akkor mit akar? Megkönnyebbült. Huncut szemei megcsillantak. – Hát azt, hogy nyaljad ki a seggit! Mint horrorfilmben a zombik, lassan közeledtek a röhögéstől fuldokló kollégák. Egyikük a vállamat paskolta, másik kettő a hajamat simogatta. Előre hallottam: „Ezt jól beszívtad gyerek”. Arról tanakodtak, hogy végtére is nem akkora szégyen, hisz fiatal vagyok, és még nincs meg a magamhoz való eszem. Legalább tíz napig emlegették az ominózus esetet. Ez már jóval azután történt, amikor Kiss bácsit elhagyta a felesége valami kukacfejű irodista miatt. Ekkor magyarázta el nekem épp Kiss bácsi, hogy miért fontos a becsület, és azt, hogy az embernek még a legnagyobb szarban is segíteni kell a másikon. * Ebédszünetben az amúgy zárkózott, Béla bá’ úgy megnyílt, mint még soha. Lelkesedésének forrása az előző este látott Arnold Schwarzenegger film volt. – Majd beszartam az asszony mellett! A tőle nagyobbakat is felkente a falra! Már beszorították, de Swarci hármat lelőtt, kettőt lefegyverzett, és beugrott a kocsiba. Széjjelgéppisztolyozta az egész mindenséget. Kinyírták a családját, azvégett állt bosszút. Ő lett a nagyfőnök. Basszátok! Komolyan megkönnyeztem. A gyerek vette ki a tékából, ma nézzük meg a következő részét. Hiába a zordon külső, talán Béla bá’ volt a föld legérzőbb embere. Életének egyetlen célja volt, hogy szeretetben felnevelje két fiát, és házat építsen nekik. * Egyik alkalommal Bandi bá’ rám mordult: – Miafene! Menj oda a miafenéhez, és hozd ide a miafenét! A miafene-1 én voltam, a miafene-2 csakis a nagyláda lehetett, hiszen arra biccentett, a miafene-3-ról sejtelmem sem volt; izgatottan kutattam, mint egy zavarodott. Megkérdezhettem volna, de nem mertem. Bandi bá ingerülten kapkodta a fejét: – Gyerek, mit vacakolsz, mint a bikafos teliholdkor? Hozzad má azt a kibaszott miafenét!!! Türelmét vesztve odajött, lekevert két fülest, előkapta a gumikalapácsot. – Vak vagy, gyerek? Kiveri a szemedet! * Béla bá’ nem állhatta meg szó nélkül, amikor álmatag, gyakorlatlan kalapálással véstem egy párkányelemet. – Kölyök! Úgy fogod aszt a kibaszott, kurva szerszámot, mint szűz a liliom faszát! Markold már meg férfiasan, rossz nézni, ahogy szerencsétlenkedel. Ha itt sokáig pilinckázol, besötétedik. Munkába indulva mindig így viccelődött: – Colostok a zsebbe, fasz a seggbe! * Herkules, az örököltönyös, macskabajszos művezetőnk kizárólag Béla bának, Kiss bácsinak, Bandi bának válaszolt tisztességesen. Nekünk, ifjaknak, vagy a segédmunkás-állománynak, ásítva alig-alig. Anti bá’ meg is jegyezte: „Hallod? Nem értem, hogy mire olyan nagyvonalú!” A fizetéspapíromon láttam, hogy valami nem stimmel, odavakkantottam Herkuleshez az irodaajtónál… úgy bámult visszafordultában, mint Bud Spencer, amikor hátulról ötödszörre üti fejbe egy jelentéktelen statiszta. Majdnem csukott szemmel, unottan ment be az irodába. Már a lajhármozgású Sanyi is távozott topis trappergatyájában, maga után húzva drasztikus 8x4 dezodorjának „illatát”. Mint késve eszmélő brontoszaurusz, döbbentem rá: „Valami nincs rendben, ennyit csaknem késhet a válasszal”. Visszafogottan kopogtam. Semmi. Szapora szívdobogással nyitottam be. Nem mertem felkelteni a karosszékben hátrazuhant fejjel, nyitott szájjal horkoló főnök urat. A szája szélén sétálgató döglégy látványának öröme jelentett némi elégtételt. * Herkules egy csípős, téli reggelen a parlament előtt adta ki az ukázt, közben egyre hevesebben markolászta, vakarta, gyűrögette, csipkedte - feltehetően - izzadt combbelsejét, heréjét, végbélnyílását, hímvesszőjét, és mindazok környékét. – Béla! A negyediken Bandival rakjátok már fel azt a három párkányt. Azután idelent mozgassátok az anyagot… Bandi bá’ idült alkoholizmus ide, idült alkoholizmus oda, remek anyagmozgató volt. Kérges, száraz kezeivel – akár a markoló – biztosan fogott. A sörhűtéshez is mesterien értett. – … és, ha megvagytok, felmentek segíteni összeszedni Antinak a sittet! A hetvenéves asszonynak látszó Anti bá’ valójában negyvenéves volt. Egyszer befeketedett, majdnem háromszázig szökött fel a vérnyomása. Reggeli feles-gyógyszereit, szertartásos mozdulattal hörpintette ki. A vibrátor sem rezgett úgy, mint a keze hajnalban. Amikor az első hármat bedobta, rendszerint kilötyögtette a féldeci jelentős részét. A hatodiknak már csak a felét löttyintette ki. A kollégák meglepték barátjukat egy műanyag bögrével. Így az értékes erősítő már nem veszett kárba többé. Pedig Anti bá’ a kábán megélt hétköznapjai ellenére betyárul tudott dolgozni, ha arról volt szó. Főnökünk tovább marta, gyötörte magát. Egy turistákkal zsúfolt busz tűnt fel a rakparton. A jármű ablakai mögött tátva maradtak a szájak. A fejek Herkules felé fordultak, a sofőr bambultában majdnem a Dunába hajtott. Herkules hozzám kezdett beszélni: – Kölyök! Kifugázod a szintet, és anyagot keversz! – Kiss bácsi, te figyeled a gyereket, és ha végzett a sorral, lekeféled… * Néha kénytelenek voltunk beszüntetni a melót, nagyleállásnál (anyaghiány), kisleállásnál (rossz idő, áramszünet) miatt. Alighogy behúzódtunk az öltözőbe, rögvest elzavartak sörért: „Lódulj gyerek! Szedd össze az üvegeket! Ha most jönnél vissza, az is késő lenne.” Kiss bácsi vezényletével trágárnótákat daloltunk; tudtam, hogy nem vagyok egy Elton John, meg is kaptam egyszer Anti bától. „Hallod? Úgy kornyikálsz, mintha valaki a harmadikról egy rézlavórba hugyozna!” Gyakran zsugáztunk. Bandi bá nyakon vert, ha nem a legjobb lapot raktam ki. – Miért a miafenét dobod ki? Ott a kezedben a miafene! Aztat kellesz tenni! Előkerült a hagyma, a házi kolbász, a fehérszalonna, az ecetes paprika, a kenyér. Unikumként olykor hurka és bogácsi szárazbor. Amikor összeérett az alkoholszint az értelmi szinttel, jöttek az ugratások, viccek, legtöbbször ugyanazok; néha azért bepottyant egy-egy új. Főként velem, a könnyű prédával, a legmaflábbal próbálkoztak… csupán belőlem nézték ki, hogy akár tizedszerre is beszívom. Kiss bácsi: – Tudod-e, te gyerek, hogy miért rövid a disznó nyaka? – Nem én. – Hogy amikor hátulról keféled, a fülébe tudjad súgni, hogy szeretlek! Anti bá’: – Hallod öcsi? Vecsésen aszongya az újság, ha lelősz egy kétszáz éves varjat, akkor kapól az Önkormányzattól százezer forintot? Pusztítják a veteményest. Érdekel? De egy évvel se nem lehet több vagy kevesebb. – Honnan tudom meg, hogy pont kétszáz éves? – Ráhúzod a faszodra és kikárogja! Jókat vidulva ilyenkor kórusban: „Jól megszívtad megint! Hogy szophattál ekkorát? Nahát, te gyerek! Sose gondolkodsz?” Újra Kiss bácsi: – Mi van akkor, ha fogsz két fél téglát és összevered őket, ha egyikre golf, a másikra áramlat van írva. Most végre sikerült megoldani a fejtörőt, magabiztosan kiáltok: – Golfáramlat!!! Kiss bácsi: – Sose nem okosodsz gyerek! – Akkor mi? – Lerántom a gatyámat! – Miért? – Hogy kinyalhassad a seggemet! Bandi bá’: – Honnén tudod meg, ha látsz egy fát, amin gólyafészkek vannak, hogy mennyi kisgólya fészkel a miafenékbe’? – Nem tudom. – Ne legyél mán értetlen, mint egy félig sült puccos tojó. Nagyon egyszerű, gondolkodjá’! Tényleg nem tudod? – Nem. – Csak annyit kellesz tegyé’, hogy odavezetsz a fa alá egy szamarat, és amikor elkezded lökni hátulról, az a boldogságtól ritmust csapdos a fülével, és erre a miafenék kidugják a fejüket, mer’ azt hiszik, hogy anyjuk jött meg kelepelve. Megint Bandi bá: – Ha látsz egy lombos fát, aminek a tetején kincsesláda van, honnan a fenéből miafenéled meg, hogy ne érjé’ hozzá egy levélhez se, de mégis lehozzad a ládát, és akkor tiedé a milliárdok. Na? – Mit tudom én! De gondolom, valamit a farkamra kell húzni. – Sose tanúlsz, gyerek! Hozol a fához egy kecskét, miután ráhúztad a faszodra, fel kellesz mászni vele a kincshez, a jószág lezabálja maga előtt az összes levelet, aztán te lejövől a pénzel. * Úgy hozta az élet, hogy más területeken is helyt kellett állnom. Bárhová is kerültem, végiggondolva az eltelt munkáséveket, arra a megállapításra jutottam, hogy lehetett néha kemény és kényelmetlen a munkásélet, mégsem biztos, hogy beszívtam.
Megjelent: 2016-11-05 17:00:56
|
