Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


T. Ágoston László: Konkurencia

 

Az éjjel betörtek Kovácsék Zöldalma úti villájába. Amint a rendőrség helyszínelés előtti első jelentéséből kitűnik, valószínűleg nem besurranó tolvaj volt a tettes. Már csak azért sem, mert az elkövetés időpontjában, azaz péntek reggel hat óra tíz perc, és kedd este húsz óra három perc között senki sem volt otthon, aki a besurranónak nyitva felejthette volna az ajtót. Így hát az a szerencsétlen kénytelen volt betörni. Hogy miért éppen éjszaka? Mert akkor feltehetően kevesebb rendőr jár az utcán, és nem annyira feltűnő, ha valaki az arcán viseli a harisnyát. Mivel hogy így nem kopik annyira.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a két hatalmas véreb az adott időpontban békésen szunyókált a pincegarázsban, ahová Kovács úr véletlenül gondosan bezárta őket. No mindössze csak ezért, hogy ne háborgassák a környék csendét. Tökéletesen érthető Kovács úr reakciója, hiszen már kétszer is följelentették a rendőrségen, mert azoktól az átkozott dögöktől még az álkulcsot se tudja nyugodtan kiválasztani az ember. Pedig akkor nem is hozzá akartak betörni, hanem a fuvarozó Kropacsekhoz, aki épp akkor jelentette be a csődöt. A csibész elfutott, a biztosító bemutatta a fügét, Kropacsek meg laposra verte Kovács urat. Jogos, nem? Tudják, mennyit nyerhetett volna azon a betörésen?...

No igen, de azért a riasztót bekapcsolhatta volna...Be hát, ha nem lenne érvényben a csendrendelet. De érvényben van! A múltkor is, amikor az irodában hagyta a kulcsát, aztán az ablakon át kellett bemennie, hogy telefonon odaszóljon a titkárnőjének; hozza már el azt a rohadt kulcsot, meg útközben vegyen egy - két üveg pezsgőt is, olyan ribilliót csapott az a francos riasztó, hogy másnap a fél önkormányzat nála tartott vizsgálatot. Sőt, még az APEH is kiszállt. Ezt még csak túlélte volna valahogy, de valamelyik hülye szomszéd hazatelefonálta az asszonyt, aztán hiába jött a Manci a kulcsokkal, meg a pezsgővel. Hát így válassza meg az ember a szomszédait!

Különös, hogy hat zár van az ajtón, de csak a retesz volt behúzva. A betörő becsületére legyen mondva, hogy kivéste a vertheim zárat, a másiknál a hengertörés módszerét alkalmazta, a tolózár mellett szétforgácsolta szekercével a tokot, sőt még a rácsról is leverte a lakatot, pedig az be se volt hajtva. Szóval becsülettel megdolgozott a pénzéért. Hja kérem, ahol ekkora a konkurencia, nem engedheti meg magának az ember a szakmai slendriánságot. A biztosítónak pedig fizetnie kell, mert az áll a szerződésben, hogy legalább három biztonsági zárnak kell lennie az ajtón. Megvan? Meg. Hát akkor? Az nincs a szerződésben, hogy használni is kell. És mennyivel olcsóbb így a betörő...

Csütörtökön este Kovács úr hazavitte a Kft házipénztárát, meg a pártkasszát, hogy majd otthon átszámolgatja a hétvégén. Igen, mert annyi volt benne az apró... Többször is mondták már neki, hogy ne aprózza el magát, de hát neki ugyan beszélhetnek... Berakta az egészet a páncélszekrénybe, bezárta az ajtaját, és gondosan benne hagyta a kulcsot. Pénteken reggel meg beültette a feleségét a Mercibe, aztán átugrottak Párizsba ebédelni. Ízlett, ott maradtak vacsorára is. Ennyi...

A rendőrség értetlenül áll e páratlan esettel szemben. / Csak páratlan napokon fordul elő ilyen. / Sehol egy nyom, egy utalás, vagy legalább egy félbevágott szemtanú... Csupán az egyik szomszéd süket anyósa hallotta, amint kifelé jövet az egyik harisnyás képű odakurjantott a másiknak:

– Te, Józsi! Mit is mondott a Kovács, hová vigyük a dohányt?

A választ persze már nem hallotta a nénike, mert hogy süket. Így aztán föl se jegyezték a vallomását. Minek, hiszen még a harisnyás képű nevét se tudja megmondani?! Különben is, ezek dohányról beszéltek, a Kovácséktól meg pénzt vittekk el, ékszereket, és néhány festményt. Mióta leszoktak a cigarettáról, egy szál dohány sincs a házban...

Az eltűnt értékek listáját Kovácsné vitte be a rendőrségre. A folyosón, ahol az illetékes nyomozóra várt, ott ültek sorban az előző éjszaka letartóztatott nehéz legényei. Olyan is akadt, amelyikhez egy rendőr volt bilincselve. Kovácsné csak nézte, nézte őket, és azon gondolkodott magában; vajon mit követhetett el az a szerencsétlen apró, cingár rendőr, hogy büntetésből egy ekkora, szőrös hústorony mellé kötözték? Aztán a szőrös hústoronyhoz fordult:

– Tudja, az én irodámban sokkal értékesebb dolgok is vannak, mint a férjemében. Van például egy eredeti Rubens képem. Néha még az ékszereimet is otthagyom a páncélban. Nem valami bóvli ám, valódi, hitelesített, tizennyolc karátos arany, meg brill. Van egy gyémántköves gyűrűm is. Csodálatos ötvösmunka... Tudom, hogy könnyelműség a páncélban hagyni, de hát én már csak ilyen vagyok. Nincs is messze innét, a második utca. Holnap én is bejelentem a csődöt...

– De asszonyom! – csattant föl a cingár rendőr. – Tippet ad egy bűnözőnek?!

– Igaza van – bólintott Kovácsné. – Nem ragaszkodom én hozzá, de magának csak félannyit fizetek.

  
  

Megjelent: 2016-08-01 16:00:00

 

T. Ágoston László (1942 - 2017) író, újságíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.