Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Horváth János: Az a novemberi éjszaka

 

Mindenáron meg akartam tenni. Most már bánom az egészet, tudom, nem kellett volna elsietnem a dolgot. A cédulát a sálja mellé csúsztattam. Abban bíztam, öltözésnél észreveszi. Tudni fogja, ki írta, efelől nem volt kétségem. A fogadtatásban azonban nem voltam biztos. Igen, bánom már, de nem tudom visszacsinálni. Ha Eszter megtudja, magyarázkodhatok. Péternek elmondtam, csak nevetett.

Péter a legjobb barátom. Mindent megosztunk egymással. Legutóbb Éván osztoztunk. Tudom, nem hangzik valami jól, de Péter nem ért rá, és nem tudta, mit tegyen. Évát már nem érte el, engem kért meg, hogy menjek el helyette a randira. A mozijegyét is odaadta, mert a Tiszában ment egy jó film, és Évával oda készültek, a késő délutáni előadásra. Éva nem maradhatott ki sokáig, este nyolcra mindig otthon kellett lennie.

Eszter megérezhetett valamit. Amióta együtt járunk, még nem volt ilyen feszült. Sejtettem, hogy tud valamit, de csak nem akart előhuzakodni vele. Én meg nyeltem nagyokat. Észrevehette rajtam az idegességet, csak annyit mondott, „Mindent megbeszéltem a bátyámmal. Szombaton kirándulni mennek. Anyáék a telken lesznek, egyedül maradunk.” Eszter talpraesett lány volt, minden helyzetből kivágta magát. Az énekkar fellépésére hivatkozott, és hogy nem lenne jó, ha szombaton este kellene leutaznia a Balatonra, egyedül. Inkább otthon marad. Eszter nagyon szép volt. Az összes srác a negyedikből szerelmes volt bele. Én büszke voltam, hogy engem választott, de mindig féltem attól, hogy egyszer elhagy. Eszter még szűz volt, mint ahogy én is. Elég szerencsétlen párosítás. Péter vállalkozott arra, hogy bemutat a nővére barátnőjének, akinek volt már tapasztalata ilyen ügyekben, de én kötöttem az ebet a karóhoz. Mindenképpen olyan lánnyal akartam elveszteni a szüzességemet, akit szeretek, és ez az érzés kölcsönös. De ki talál mainapság ilyen lányt? A helyzet gyökeresen megváltozott, amikor Esztert megismertem.

 

Fél négy volt már, de Éva még sehol. Idegesen mászkáltam fel-alá a Tisza mozi előtt. Már arra gondoltam, rágyújtok, aztán hazamegyek. Nem voltam nagy dohányos, de ha feszültnek éreztem magam, vagy tehetetlennek – mint most is -, akkor jólesett a cigaretta lágy füstjébe burkolózni. Éva az utolsó pillanatban fordult be a Szövetség utca sarkán. A jegyszedő gyorsan eltépkedte a jegyeket, és elemlámpájával némi halovány-sárga fényt produkálva a helyünkre vezetett. A híradó már elkezdődött. Akkor hasított belém a felismerés, amikor már mindketten elhelyezkedtünk a kényelmetlen üléseken, Éva nem lepődött meg azon, hogy nem Péter várta. Nem szólt egy szót sem, csak megfogta a kezem, és a combjai közé tette. Éreztem a keze reszketésén, hogy ez a mozdulat hirtelen elhatározásból jött, és nincs meggyőződve arról, hogy kedvező fogadtatásra talál. Váratlanul a vállamra hajtotta a fejét, és azt mondta: „Ne ellenkezz, tegyünk úgy, minta szerelmesek lennénk, és ez az első randevúnk egy ilyen sötét moziban!” Nem tehettem mást, elfogadtam az ajánlatát, miközben arra gondoltam, nem is lehetne másképpen, mert valóban, ez az első randevúnk egy ilyen sötét moziban. Mit fog szólni ehhez Péter, ha megtudja? Nem tudta meg akkor, és még egy jó ideig nem. Mondanom sem kell, a filmből semmit nem láttunk, mind a mai napig nem tudom, mi volt akkor műsoron.

Eszter otthon hívott. „Sajnos, nem jó a szombat. Anyámék ragaszkodnak ahhoz, hogy a hétvégét lenn töltsem a telken, velük. Majd legközelebb.” Hangjában volt valami végleges, visszavonhatatlan. Meg sem kíséreltem rákérdezni, hogyan tovább? Egy kicsit csalódott voltam, de az Évával töltött délután miatt lelkifurdalásom volt. El akartam mondani neki, ami történt, elhallgatva a kényesebb részleteket, de vártam vele szombatig. Jobb, ha tisztázunk mindent. Évának megmondom, Esztert szeretem. Ha már úgy alakult, hogy kettesben tölthetjük a szombat éjszakát, legalább ne legyen rossz érzésem Éva miatt. Csak az volt a szokatlan, hogy amikor Évára gondoltam, szinte megremegtem. Elöntött valami melegség már a neve hallatára is. Beszélnem kell vele, hogy valahogy tisztázzuk a dolgot. Be kell látnom, gyenge voltam, amikor megcsókoltam. Nem tiltakozott, inkább még szorosabban bújt hozzám, erősen összezárta a combjait, ahol a kezemet nyugtattam. Szinte mozdulatlanná merevedett testemen éreztem Éva lüktető hullámzását. A vágy olyan erővel tört rá, nekem kellett elhúzódnom, hogy lecsillapítsam. Megértette a mozdulatomat, és visszahúzódott a saját helyére. „Jó lenne!” Súgta halkan, de határozottan. „Jó.” Válaszoltam aléltan, és a visszafogottságtól remegő testtel próbáltam rendezni a soraimat. Csak Péter meg ne tudja!

 

A cédulát még este megírtam. Ha csak úgy odaadom neki, akkor a szemébe kell néznem. Meglátja rajtam a zavart, és ezt mindenképpen el akartam kerülni. Magabiztosnak, férfiasnak akartam látszani előtte. Eszter lemondta a hétvégi találkozót, de ezt valahogy most nem bántam. Évával akartam lenni, de ő Péter barátnője volt, már majdnem három hónapja jártak. Nagyon rosszul éreztem magam, kínos volt ez a helyzet, de akkor már döntöttem. Eszter elhagyott. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, a hétvégi program lemondásával a kapcsolatunknak is befellegzett. Évát viszont, nem tudtam kiverni a fejemből. Megírtam a kis cédulát. Úgy tervezetem, másnap, egy óvatlan pillanatban becsúsztatom a zsebébe az egyik szünetben. De valahogy nem volt alkalom rá, így délután, amikor készülődtünk hazafelé, a padra dobott sálját néztem ki magamnak, az alá – hogy azért észre lehessen venni –, csúsztattam be az irományomat. Fél szemmel őt figyeltem, miközben a padból összeszedtem a holmimat. Láttam, amint kihúzza a levelet a sálja alól, és a zsebébe süllyeszti. Sikerült, gondoltam. Az arcán mintha enyhe mosoly suhant volna át, a szeme csillogott.

 

Péter jött oda hozzám. - Figyelj, ráérsz holnap? - kérdezte. - Segítened kell öreg barátodon!

- Nincs dolgom. Eszter nem ér rá a hétvégén, azt hiszem, nincs kedvem semmihez. Ráérek, persze. Első a barátság - mondtam némi bizonytalansággal a hangomban, mert a lelkifurdalás egyre erősödött, amikor Péterrel beszéltem. - Évát kellene elvinned valahová. Megbeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk az Ezresbe, de nekem közbejött valami. Érted? Egy kis szőke. Meg ne tudjam, hogy elpofázod! Egy világ omlott össze bennem. Péter barátsága fontos volt nekem. Döntöttem. Elmondok neki mindent, elejétől a végéig. Elmondom, hogy én már randevúra hívtam Évát, mert a mozi óta csak rá gondolok, hogy mennyire rossz ez így, mert ők végül is együtt járnak, de nem tudtam magamhoz térni Péter kérésétől. Összezavarodtam. Annyit mondtam neki, hogy írtam Évának, és ha nincs ellenére, egyébként is találkoznánk. De ő nem figyelt, vagy nem akarta hallani, amit mondok, csak nevetett, jóízűen, teli torokból. Megveregette a vállamat:

- Számítok rád - mondta, és egyszerűen faképnél hagyott. Éva már elment. Kint várt az utcán Péterre. Együtt mentek, Péter hazakísérte őt. Hűvös volt aznap. Éva nyaka köré tekerte a sálat, zsebében a kis cédulát szorongatva, belekarolt Péterbe. A hó is szállingózni kezdett, és lassan mindent elborított a fehér hótakaró. Ezt jó előjelnek tekintettem. A fehérség a tisztaságot jelenti, az ártatlanságot, egy reményteli kezdetet. Jó kedvem lett, nem is értettem miért, de hirtelen Éva csillogó szemét láttam magam előtt, és mindegy volt már, mi is történt, csak azt tudtam, hogy fontossá vált nekem.

 

A buli jól sikerült. Mindketten szeretjük a dzsesszt. A Benkó Dixieland játszott. Egymáshoz simulva táncoltunk a lassú számokra, és leültünk az asztalunkhoz, ha gyorsabb zenét játszottak. Éva egész este természetesen viselkedett, semmi jelét nem láttam a zavarnak, vagy a bizonytalanságnak. A cédulát nem hozta szóba, én nem mertem kérdezni semmit. Időnként a szemembe nézett, megsimogatta az arcomat. Mintha magyarázatot várt volna, de nem akarta elrontani az estét, ezért nem kérdezett ő sem. Kezdtem megnyugodni. A lelkiismeretem azonnal elhallgatott, ahogy Péterből kitört a nevetés. Nem értettem, egy ilyen lányt hogyan lehet becsapni, félrevezetni. Eszter már eszembe se jutott. Csak mi ketten léteztünk, Éva és én. - Szeretlek! - mondtam neki váratlanul, egy lassú számnál, amikor a vállamra hajtotta a fejét. A haja illata, vagy a helyiség levegője, az andalító zene, vagy a szerelem tette velem, de összeszedtem minden bátorságomat, magamhoz szorítottam, és megcsókoltam. Nem ellenkezett, visszacsókolt. Szenvedélyesen. Akkor ismét éreztem testének lágy hullámzását, ahogy szorosan ölelt, és csókolt. - Én is nagyon szeretlek, és nagyon-nagyon vágyom rád. - suttogta. Kibontakozott az ölelésemből.

- Gyere, menjünk! Van egy meglepetésem.


Az éjszakát együtt töltöttük Éva barátnőjének a lakásán. Minden elő volt készítve, mintha tudta volna, mi fog történni. A lakás szabad volt, mert a tulajdonost külföldre szólította a munkája. Éva kapva kapott az alkalmon, és töviről hegyire elmesélt mindent Áginak. Ági ellátta az ilyenkor aktuális tanácsokkal. Hajlandó volt a szülők elől is eltitkolni az igazságot. Éva nem ritkán aludt Áginál, amikor színházba mentek, és későn lett vége az előadásnak. Ági tapasztalt volt. Idősebb Évánál tíz évvel. Tudta, milyen fontos az első alkalom. Nem tagadott volna meg ilyen kérést Évától a világ semmi kincséért sem, inkább segített neki. Nem kérdezett semmit. Éván látszott a változás, amit az érzelmek ráírtak az arcára. Minden mozdulata arról árulkodott, hogy szerelmes. Örökké hálás voltam Áginak azért, amit tett.

 

Hétfőn Péter feltűnően kerülte a tekintetemet. Valamit mondott arról, hogy nem telt valami jól a hétvégéje. A szülők váratlanul megérkeztek, és ők ott álltak pucéron, amikor beléptek a szobába.

- Nagyon kellemetlen helyzet volt - mondta Péter, és ezzel lezárta a témát. Eszter sem szólt hozzám egész nap. Tanítás után nem várt meg, még csak nem is üzent. Én természetesen, nem bántam meg, hogy így alakultak a dolgok. Csak sejtettem, mi történt, de soha nem tudtam meg az igazságot. Boldog voltam, és elégedett. Évával még két évig jártunk. Már nagy gyerekei voltak, amikor egyszer összefutottunk. Leültünk egy kávéra. A régi szép időkre emlékeztünk, és arra az első, novemberi éjszakára.

  
  

Megjelent: 2016-07-18 16:00:00

 

Horváth János (Budapest, 1952)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.