VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Batári Gábor prózái (A nagy találkozás avagy a halál kilovagol Perzsiából pontosabban az élet azaz Szép Irén kimankóza kedvenc obszervatóriomából, A búcsú Brünhilda nagy monológja)
A nagy találkozás avagy a halál kilovagol Perzsiából pontosabban az élet azaz Szép Irén kimankóza kedvenc obszervatóriomából
Vanda Brün épp csillagvizsgálójában üle, de nem az eget kémlelé, hanem aszteroidája túlsó végén lévő gigantikus űrkikötője felé pillantgatott, ahol az Argó és Magister funerális díszűrhajója is rostokola. Magister szócsöves Brünhilda-csalogató, majd -fenygető zengeménye az ő egyebként denevérien sőt delfinien s még azon es ultra túl messzehalló, szép füléig is eljuta. E dörgedelem csalogatá fel obszervatóriomába messzelátójához, hogy amúgy is nagyon messze-messze-messze látó, azúran transz-terensz-hill-kék szemeivel még alaposabban szemügyre vehesse a magisteri szócsőt és forrását, magát a Magistert és környékét: űrjáróművet, humánt egyaránt, de csak az űrrepülési eszközt láthatá, mert mint tudjuk Vérpirospozsgás és ügynökei nem bújtanak elő űrtekenőjökből. Távcsöve egyszercsak egy rezidenciája teteji űr-kikötője leszállópályáján botorkáló (salvador) dali/ás/, sudár (del)nőalakba akadt bele, le nem tudta messzelátós messzilátó szemét róla venni, mert nagyon asszimmetrikusan haladt ő feléje. Egyfelől királynői fenségű tartással, manöken peckes ékesjárással, (mint ama kanásztáncos Thalassza vagy Balassa, de akkor nem lány, marcona katona) másfelől, (jobb) felől meglehetőst groteszk sántítással, mint aki nagyon húzza a lábát, de nem csípőbűl vagy térdbűl, hanem a kettő közötti szegmensbűl, ami tulajdonképp nem is lehetséges, mert ottan nincs is ízület. Ehhez a sántító lábas testtraktátusához tartozó karja mintha teljesen ki lenne facsarodva, egyúttal mereven, mozgathatatlanul oldalához nyomódik, szinte préselődik, mintha egy feloldhatatlan delejes erő tapasztaná oda felette kitekert pózba, láthatatlan lánccal odabéklyózván. Ruházata pedig igen avitt (persze csak innét a második univerzális időspirál messzeségéből tekintve) tizenhetedik századi viseletet mintáz. Vanda G. Brün az egybként hatalmas... hatalmas.... és hatalmas, deli dudájú.. ám darázsderekú... Hatalmas, feszes farú. Hosszú hosszában hosszan ívelt és széltében erős izomköríves, bárisnya-harisnyakötős, fehér csipkeharisnyás, hatalmas, ám csak egy combú, hát igen e (kitenyésztett) tökélymetszett bársony hústoronyból, szexepil-pillérének, alvázának, futóművének hamvas izom- s idomdús oszlopfőjéből mint köreinkben sajna roppantul ismeretes csak egy áll (ül, jár) rendelkezésére. Ttiptopp, hajlítható, még itt is fehér csipkeharisnyás, ám - sorry - egyetlen térdű. Meg kell mondanom egy folytában, egész lábán végestelen végiglegesen fehér csipkeharisnyás, ám csak egy, - so sorry - mégis ritkaformás vádló vádlijú, (Mirdroffot vádolja ő es szüntelenül féllábas állapatja miatt). Még mindig aranyszín magassarkús hatalmas Aphrodité kimankóza kedvenc obszervatóriomából, mert elejbe készül vonulni az általa rögtön felismert (mert igen okos és ügyes meg mint korább kiderült rendkívül /szó szerént/ szemfüles istennő) hasonmása-nővére-húga Hilda G. Brünnek, aki így - mondanom se kell - Vénusz álteregó is. Szép alezredes, a szépség és szerelem istennője, még mindig pompázatos fenenekéig - persze annak alsó vonaláig, na, szembűl leheletnyit csípő alá - érő, feketeszín kisestélyiben, ugye klasszikus ruházatában, - amiben megismerénk - többi viselete előzőleg hellyel-közzel leíratott, aranyszöszke haja szintúgy még mindig görögkontyba tűzve. Hé, szépleányok - ne sírjatok, - vajon melyiktek ér oda hamarább a másikához a nagyon féllábú, de jó térdű vagy a több lábú, de használhatatlan jobb térdű? Ám nagyon gyorsan vonultak-libbentek egymáshoz, - nemhiába istennők,/ azaz istennő-másolatok ők - szinte már-már egymás intim szférájába kerültek. Idecsődítetted a Magistert, megláthatja meztelen valómat, ja..., hogy te is értsd, duruzsolta lekezelően Vanda, mert Hilda csak nézett azzal a csodálatos egyetlen szemével, valóságomnak bal végtagoktól csupasz, pőre.... meztelen voltát. Szép Irén Vanda Brün fölényessége csak látszólagos lehetett, mert azzal a csodálatos bal szemével először mintha hunyorgott volna, majd periodikusan nagyokat kacsintott, mondjuk ki, tikkelt. Bal válla (amely egy jó ideje, mint nagyon jól tudjuk a teljes bal kar hiányában kénytelen hetykélkedni) előbb finoman rezgett, majd hatalmasakat rángott, most csak azért nem szorította, nyomta vállára kezét - mint korább tette - válla vonaglását csillapítandó, egyben a groteszk látványosságot is palástolgatván, mert kecses kacsójában egy sámpányeres butélia húzódott meg. Ő meg amazt húzta meg..... jól, hogy egyből félig üres lőn. Ennek tetejébe, hatalmas svédszőke sörényét is megrázta olykor-olykor gyönyörű fejivel, természetesen svédacél-akaratán kívül. Persze drága olvasó, hogy a rázott svéd- és aranyszőke dús hajzat még a hatalmasnál is hatalmasb onnan tudhatjuk igazából, mert cirka a harmadik - ugye ciklusos (revid idő alatt ismétlődő) - feje biccentése, ingatása, bólogatása oly erőteljes vala, hogy görög kontya is kibomla. Nem lesz gyerekjáték fél kézzel visszakontyolnia, dehát ő nagyon ügyes milói Vénusz, ráadásul nem kar nélküli, csak meglehetősen félkarú. Mindezt az ismétlődő kényszermozgás-sorozatot még az itteni időszámítás szerint is nagyon rövid momentomon bévül hajtotta végre, azon atomnyi minutom alatt, míg a két hölgy szembesült egymással, azaz egymásról vett érzékletök egymás szemeibe sült (mindössze három, ugyi) persze afféle lassú égéssel, ami nem bántó, nem éget, nem emészt fel. Vanda G. Brün - pláne Vénusz istennőségéhez mérten - szánalmas pillanatnyi tikkelős rezegesége miatt gyorsan reátért Vésztőy Brünhilda Hilda Brün pillanatnyi nyomorára: Hogy jártál te, édes húgom, hogy így jársz? Bár nagy örömömre bal térdünk még mindig tökéletesen működik, ékesen-cifrán lépegetsz vele, de a jobb felcsúszott majd a hónaljadig, és a karod úgy ki van tekeredve- csavarodva mintha a kozmikus köldökzsinór nyomorgatta volna ily ficamodott, kimarjult, hasznavehetetlen formázatra, mikor utoljára találkoztunk semmi baja nem volt, de én Magisterünk golyócskáira tippelek, ugye jól mondom, hugi? Erre egy nagyon nagyot kacsintott, szép, okos fejével biccentett... jó nagyot, oly nagyot, hogy szöszi lobonca is belérázkódott megintcsak, egyúttal szisztematikusan a vállát is vonogatta (csak a balt), mindettől szép, nagy mellei hullámzottanak, mankója meg icipicit illege-billege, pedig az a másik oldalán vala, természetesen mindezt nem ő tette akaratlagosan, hanem a túlérzekenység, ami túlvilági idegein táncol. Mindezt felmérve készült ridiküljébe nyúlni izomlazító, pszeudo-idegsokkot semmítő pirulájáért, amit még Dr. Kizil Gitsibedi ezopszükhiáter írt fel néki ekron bolygói gyógy túrája alkalmából alkalmi, ámde akkurátus finom reszketegséggel induló, - a durva trémenszen-tremoron át - közepesen nagyvonalú rángatódzássá fajuló ciklusos, vegetatív, medialis szférabéli fogjuk-rá-szorongás-attakjaira, emlékszünk ugye. Persze előbb még le kellett tennie valahova félig teli pezsgősüvegjét (mer' mostmár optimisták vagyunk) hát ehelyt, ezidőtájt csak a föld állt rendelkezésére, hogy jobb keze női táska kutakodásra felszabaduljon mivel, amivel retiküljében, kézi- netán válltáskájában kotorászni avagy pezsgőspalackot fogni tud, csak egy van. Meg kell jegyeznem nyájas olvasó, hogy egy félkarú, féllábú (szexbomba)nőnek valamit, akármi légyen is az álltó helyéből a földre helyezni akrobatikus mutatvány, mégha maga a hatalmas Aphrodité is. A ritkán, de váratlanul (épp most is) előtörő remegési illetve rángatózási rohamról még nem is beszéltem, de Szép Irénünk, Vandánk, mint eddig láttuk s be is láthatjuk igen-igen akrobatikus istenhölgy-személy(iség). Persze, hogy válltáska volt nyájas olvasóm, amit nem remegő jobb vállán stabilizálni tudott, mert ugye így valósítható csak meg az egykezes orvosság utáni kotorászkodás, minőt hamarost elő is húzott egy gyógyszeres papírdobozkába bújtatva, a papírburkolaton Vandalind felirattal, két-három levél volt belégyömöszkölve, melyeken tizenkettes fürtökben a zsongító tabletták, csakhogy már a keze is annyira remegett, leejtette. Ekkor olvasó, nagyon szép és megható dolog történt, mert ügyes Brünhildém bár felcsuszamlott térdkaláccsal, az aprócska szurkapiszkák ellenére rögvest lehajolt, felkapta a Vandalindát, Vandánk felé nyújtotta e szók kísértében: Ketten talán többre megyünk nővérem, van két ügyes kezünk egy jobb meg egy bal, legalabbis kettőnknek együtt mindenképpen. Össze is dolgoztak hát, Brünhild orvosságos döbözt tartó kezéből valahogy tremolózva bár (rezege, pompázatos praclijának reszkető ujjhúrjain) kibizgirált egy pirulás levelet s húsos ajkainak, igazgyöngy fogai kerítésének s igazat nem valódit szóló nyelvének összmunkájával egy tablettát kivett onnét és vajszínárnyalatú (meg enyhén méz) pofijának rózsaszínes belsőfelébe, magyarán szájüregébe szippantotta, hatalmas korty pezsgővel küldte garatjába, hogy az bukdácsolhasson tovább a felszívódás útján. Alig telt el negyedminuta máris helyreállott jobb kezének, széles noha nagyon nőiesen gömbölyű bal vállának, csodás fejének és csodálatos bal szemének abszolút nulla fokos nyugalmi állapatja. Ekkor megint nagyon szép és megható dolog történt, Vanda ezzel a felsóhajtással-kiáltással, hogy: meggyógyítalak, Hildához ugrott. Dúsajkú, szép száját Hilda Brünhilda formás, teltajkú evőkéjére tapasztotta, csókdosta milliomszor. Egyúton nagyokat lehellett beléje, egyben a gyógy szusztól rengő, ruganyos nagy melleit rugalmas, roppant épületes-emeletes emlőihez szorította, jobb karját jobb karjához. Hashoz a has, térdhez a térd, azaz lapos, kerek, kocka hasát lapos, kerek kocka hasához nyomta (ez tán a kör négyszögesítése) jobb combját, boncát, cubókját, térdét jobb combjához, boncához, cubákjához térdéhez préselte, arany topánja orrát csizmája hegyéhez suvasztotta. Vésztőy Brünhilda érezte, hogy szépség- és szerelemisten-nőmeleg tölti el egész testét, nemcsak törzsét, teljes alakzatját testfüggelékestül; jobb karjából szökik a kicsavarodottságba-kitekeredettségbe görbedtség, még a kőmerevség is, merevgörcsbe kötöztetett végtagja felettébb laza állapotba fordul, jobb térde helyére vándorol s úgy tudja hajlítani mint azelőtt. Csak annyi szar került a palacsintába, java helyett javasasszony a pacalba, lecsóba, hogy jobb karja olyannyira laza lőn, hogy petyhüdt (paralitikus) bénultságba térült, - mint szegény Yesabelem balja annakelőtte, amíg volt neki szegénynek, - bal térdje meg visszatérdült vagyishát újracsak hajlíthatatlan lett. Akkor Szép Irénünk féltérdre ereszkede, ami az ő esetében egyenlő a letérdeléssel és Brünhildem bal térdét kezdte puszilgatni, simogatni és feljebb, egyre feljebb, mint a kék sugár. Persze Vésztőy Brünhilda Szép alezredes a szerelemistennő eme gyógyító akciója kezdetétől sekély sikolyokat, kívánatos kéj-nyögdécseket hallatott, visszacsókolta Szép Irént, mozgatható kezével derék derekát, tömény, tömött tomporát, szép dús tömb combját fogdosta, amikor meg térdéhez térdelt haját simogatta. Drágam, helyre állt testedben a rend, jobb tipegőd a régi remek formájában van remek formában, de ez az édesemnél, szépségemnél a megszokott forma, úgymond papírforma. Mindezt Szép Irén univerzumszép bal lábuk apolgatása (a gyegébbek kedviért csókolgatása) ápolgatása (tapizása, simogatása) közben habogta, majdhogy gügyögte. Aztán feltornázta magát, mint egy légies földi légtornászlány bár hónalj-gajmója közreműködésével, mégiscsak csollák szegénykénk, úgy fest támasztéka néki az imént lezajló kecses mozdulatsor illetve hóna közepette mint a ritmikus sportgimnasztikás hölgyeknek az ő instrumentomok: labda, buzogány vagy akár a felemás korlát persze, ha jól megnézzük mostani állapatjában ő olyan felemás mint egy felemás korlát. Univerzum szépe bal lábunk, ugye nem haragszol a többesszámért?, sajna újra visszatérdült-fordult, hajthatatlanná, azaz hajlíthatatlanná vált. Folytatá Szép alezredes, az Irén, a vamp, az Aphrodité féltérdrereszkedésből álltába való vissza- avagy felföldilégtornászkodása utánlag Vésztőy alezredes, a Brünhilda, az Aphrodité-másodlat szép holott egyetlen szemébe nézvést. A bal térdre a puszilgatáson, masszérozáson kívül van egyéb ellenszerem is, csak jer le vélem lakosztályom gardróbjába, akkor lelépcsőzének, (ez mindkettőjökre) lemankózának (ez csak egyelőre Irénre vonatkozik) jobb karodért csak ennyit tehettem, legjobb, ha mihamarább megszabadulsz tőle, ja, de egy időre nőmelegem-istennővarázsom miatt nem tud bemérni a Magister, hiába ott a golyócskája. Nővérem, látom, arra utazol, hogy még jobban hasonlítsak rád rokkantsági szintben is, előbb a szemem lőtted ki, most a karom akarod........ levágattatni tán vélem, dünnyöge Brühilda, Hilda kisánkodva. Milyen rosszmájú vagy hugi, legyél inkább fehérmájú, már épp itt az ideje, nem látod mennyit tettem érted, még a lelkem is kiadtam... Szó szerint, néném-szerelemistennő. Már le is érének a célállomás vandai ruha- és gyógyászati segédeszköztárhoz sántítva bicegősen (ez most mindkettőjökre vonatkoza) noha (szerelem)istennő-gyorsan. Vesd le avítt göncöd, nyanya, hogy szabaddá váljon világegyetemszép térdünk, fél térdünk, na bal térdünk, bíztatá Szép Irén Vésztőy Brünhildát, azaz igazság kelle is néki egy ilyen késő barokk öltözet a ruhagyűjteményébe. No hát, csudák csudája Brünhilde levetett 1666-os viselete alatt ott pompáza megszokott fenékig fekete kisestélyije, azaz korább csak úgy reáöltözé a drága Yesabelem-i öltözéket, ám a csinos csizmák rajtamaradtanak. Vanda gardróbjában oly önfeledt lőn mint egy vakációba lobbant kisiskolás, mankótlan szökellt, ugrándozott, bár mint kiderült nem céltalanul, hamarvást két egymásra helyezett ovális kofferszerűséget tolt maga előtt, ki Hildéhez. Oly furcsamód közlekedett mostan, oly különös pozitúrában, amilyen a kisdiákoknak testnevelés órán oly gyakran parancsolt sánta róka felállás, pontosabban négykézlábra ereszkedvén háromkézláb egy lábon ugrálván haladás, csak jelenleg ő, a hatalmas Aphrodité vámp (Vanda) kétkézláb, egy lábon szökellvén, egy karral támaszkodván arra, aminőt ugyanazon egy karral nyom nagy iramban maga előtt, roppant ügyes Zeusz lánya (lány) ez, olvasó. Szép Irén felnyitá a felső körkörös bőröndöt, egy gyönyörűséges bal láb vala benne behajlítván valamiféle tápoldatban. Úgy lám, ez a húsa mint húsom saját sejtjeimből tenyésztett, Héphaisztosz volt férjuram által összeeszkábált műpiskótám. Fel kell tölteni jelen eleven önmagamból, hogy tudjak segíteni bal térdünk hajlíthatóságán, így la, erre a láb felső combja alá nyúlt, reáfonta gyöngyörű ujjait, szép kezét s egész hókarú karját s nagy erővel lábatlan bal csípejéhez tapasztotta, egy-két diszkrét villanás és enyhén vajúdó nyögés (ez persze Vanda Irén szájából) és Szép Irénünknek, a Hatalmas Aphroditének máris két istennői lába lőn, nemhiába hisz, hatalmas istennő ő. Aztán egy fásliszerűséget szede elő a koffer valamely mellékzsebéből. Na, édes nyanyám, Hildém, mert van egy jobb meg egy bal kezünk, ámbár csak kettőnknek, ezért szorítsuk fel ketten jó feszesen, nagy terjedelemben a mostan felszereltem bal térdemre, ha el kezd majd villogni-szikrázni, akkor feltöltekezett baltérd-szöveteimből a kendőcske. Csak ámulok rajtad nyanya, szépségistennő-vérem, de mért nyanyázol, te vagy az idősebb, ki tudja hány aionnal? Hugicám, ez szleng, minőben a nyanya fiatal jó csajt jelent. De, né villódzik már a kis aranyos, gyorsan tegyük fel rajtad csüggő bal térdünkre, ugyanoly szorost, ugyanoly nagy kiterjedésben, - vagy inkább te csüngsz az én igazi bal lábamon? Levevék Vandárúl föltevék Hildára, nagyon jól álla néki, drága Hildémnek, a fásli, főleg mikor álla....., a drága Yesabelem-i csizmákban. Gyakran utalgata szegény Szép Irénünk szegény Brünhildemnek, korább is mast is, hogy tulajdonképp az ő elkószált teljes-egész bal lábából fejlődött ki teljes átalakulással, de mintha fátyol lengett vón értelmének szemei előtt, Jah, még nem vala itt az ideje, hogy fölfogja. Bal térd hajlító sejtjeim e fásli által beépülnek jelenleg a te elidegeníthetetlen birtokodban lévő bal térdünkbe. Hagyj időt neki, ezért adom a marsallbotomat, - ezt is szent bőröndje valamelyik tokjából kapá ki - (ejnye no a szent bűrönd, melyikben a szent bal láb lapula) jó szolgálatot tett nekem is ez a hűséges jószág, amikor még csak a lábam hiányzott, jobb hónom alá mankó, bal kezembe ez a hosszú, erős, jól fogható pálca. Ekkor Szép Irén átadá Brünhildának a hosszú, masszív, tenyérbe kívánkozó nyelű szinte jogart, Brühildém meg átvévén szinte meghatóda.
A búcsú Brünhilda nagy monológja
Na, akkor menj, mert csak ideiglenesen tudtam megbénítani a magisteri lézerdumdum-golyóbis helymeghatározó funkcióját. Mindent köszönök, szépség- és szerelemistennő néném. Várj egy kicsit, felkísérlek az űrhajódig, mond Vanda titkon felkapván a másik koffert. Könnyű, sebes léptekkel indulának meg, Szép Irén alezredes, a Vanda Brün oly légiesen méne, mint aki nagyon/ örvend, hogy újra két lába vagyon/, (hisz ez valóságos vagyon/) s minden lehető mászkálási lehetőséget kihasznála, ha rövidke időre is, (lehetséges kétágúsága). Vésztőy Brünhilda alezredes, a Hilda Brün pedig oly ügyesen használá a marsallbotot, mintha mindig s erre használta vón, nyelinél igen feszt fogván egyúttal bal csípejéhez szorítván, merev térdű bal lába alig éré a földet. Brünhilda lopott űrhajójánál igen érzékeny búcsút vevének, ám az utolsó pillanatban Szép Irén átadá a koffert ily szók kíséretében, ebben egy hagyományos műkar van, univerzális; jobb illetve bal felső végtagként is hordható, ezt viseltem olykor ekron bolygóbeli gyógy túrámon, híres. Brünhilda vonakoda elfogadni: mire használnám én ezt a nemes kart, hisz van kettő is. Na, jó, na, jó elteszem, de soha fel nem veszem. Sokáig néze a pilótafülkéből Vanda után: minő tomporzatos-domborzatos farú, szexbálvány-szimbólum csodás-formás izomkötegekkel dúsított virgácsokkal, szakasztott mint én. Íme a kétlábú némber. Valami mégiscsak hibádzik valahogy túl sok a lába......, a karja nem...... Igen, az én nővérem legeslegfőbb szexepilje a totális féllábúság. Ó, édes aszimmetria. Most látom csak, amikor két lőcsön, két furiózus futóművön látom libegni életemben először, oly tökéletes a csülke, hogy az megismételhetetlen, abból csak egyetlen lehet, neki a legfelső énje is féllábú, ő a féllábúság archetípusa, sőt ideája. Eme hangzatos hangtalan monológ után felszállott a (nőstény)páva csent űrhajójával.
Megjelent: 2016-07-01 16:00:00
|
