VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Batári Gábor: Újabb részletek Pszichőfi, a lírai én verses betétekkel kiegészített életrajzi regényéből, most versesbetétek nélkül
A tenger-nagyi maca (na, ne ijedjenek meg, még huszonnégy sincs) és a balezredes cica
Ezt a te mindent kifürkésző szemfüles fél szemed miatt tettem, céda admirális, mivel feltötte a dugúval ellűtt szép szemét takaró szömtapaszt, (ugye emlíkeznek) froclizá az előtte fürgén, derekasan, fél lábon ugráló - mintha világ éltében így közlekedett volna -Yesabelt. Osztán megint szólt hozzája: te, tengernagyi maca, felettébb profin szökdécselsz, kacarászott (mert valahol fája néki, hogy ő nem lött admirális, mivel űrgárdafőtisztképzői tanulmányait megszakajtva cibálták ki a frontbolygóra, a gyöpbolygóra, ez a kis földi, mitugrász, kalóz spinyé pedig az, admirális). De nem is ezt akarom mondani, az elébb valami olyasmit gügyögtél, hogy fogok én még önamputáltan bicebócázni a te planétádon. Mit jelentsen ez, nagyokos? (Most ültetődött ugyanis a bogár csinos fülibe, hogy, miként menekülhetne meg dezertőrsége miatt hosszú távon a fenn említett lábügy kapcsán, de erről majd később). Kisanyám, balezredes, mert a bal tipegőd fog majd teljes hosszában és szélességében pórul járni a Föld nevű bolygón, azaz nem fog járni, csak a jobbal tudsz majd tám bot kíséretében, mert bal nem lesz. De csak homályosan látok a jövőbe az én Vogüssenem agyán s irományán keresztül, (a drága most rólam beszél) de ezt az egész mizériát közvetetten valahogy te fogod előidézni. Vogüssen? Ki az? Így Vésztőy alezredes. Hamarosan megismered a hajómon. Emígy Du Anaconde grófné-exhercegné-admirális. Ne aggódj, csak kölcsön veszem a ruhádat és a hajódat, első lesz, hogy elviszünk a lopakodó űrhivatalba. Mihelyt e mondatát bevégezé Hilda Brün már az Argónál is voltak, gyorsak ők két lábon, egy lábon egyarántosan. Vésztőy Brünhildánk akkor kezdé a legénységet Yesabellemmel sakkban tartanyi, ezt mondván: Dobjátok el a fegyvert fénysebességgel, vagy még a haja szála is meggörbül, (még jobban, mert csigafonatok ugyi) hát, nézzetek rá, nincs elég baja így is szegénynek, ennek a többek közt félkarú sőt félszemű ribanc parancsnokotoknak. Yesabel szép orcáján nagyfokú elégedettség terüle széjjel, mert végre valaki nem féllábúzta, végre valaki tudomásul vette, hogy hiányai közül jelenleg karhiánya a legföltűnőbb. Sokkal, de sokkal nagyobb mérvű, mint a lábáé, na és ott van még a szeméé is. Úgy hallottam ettől az admirális madámotoktól vagy mylady-tektől vagy mi a nőstényördögtől, hogy régóta nem ettetek. Gyerekek, ez a rima koplaltat titeket. A legénység közben szép rendben lehányta fegyverzetét. Fiúk, aki mellém áll, ehet, sőt nem is lesz többé éhes. Így Vésztőy Brünhilda és valami úri űri eledelt kezdett közéjük szórni. Yesabel du Anaconde emberei magukban igen elcsodálkozának, hogy Yesabel admrál-kisasszonyuk csak úgy kombiné neglizsében, mellbimbó vonaláig dekoltáltban (tehát alsó ruhája is oly mellmutogatós mint a felső) leghűbb társa, mankója nélkül. Hű társa, kardja (de nem a leghűbb, mert az mankója) mégis hatalmas, feszes combjai közt. Minőkből ugyan tényleg kettő, de a jobbik mostanság, mint tudható nem folytatódik roppant térdben, se ritka jó alakú alsólábszárban olyasformán, mint a balik. Valami szintúgy félszemű, bár kétkarú hasonmása az ő öltözetiben, ugyanoly ádáz, bősz: leírhatatlanul erős, mégis egyedülállóan csini combalkattal (de azok egyelőre még mindketten folytatódnak s még bal térgye se merev újra) revolverezi őtet, mármint Yesabelt, lefegyverezi őket, mármint őket (na, a legénységet) és űrhajós élelmet oszt. Mindezt persze nagyon jól tudjuk, és tudjuk, hogy önök is tudják, csak a fiúk, a legénység szemével is látunk és láttatunk, ez is a feladatunk kedves olvasóközönség. Admirálics kisasszón, mér tíveszt mög minket olyannyéra, hogy nem tudhatum mellik hűgy mágá. Igaz emennek van köze-laabá, ám ű is fílszemő, én a közes-laabás mellí állok, ha nem is túl szemös, de legalább ad ennyi, mer igencsak mórog-kórog a gyomorom, ha mög nem haragszik. Calouche, Calouche reménytelen, sohasem fog épelméjű módjára beszélni, ingatta szép, gesztenyeszín hajas fejét szép Yesabel. Hogy ösmételjünk a legénység közt ott voltak kapitányai: Aberra márki, Perverza vicomte, természetesen Calouche, mint imént hallottuk a renyhe beszédű. A tisztek: az újraösszerakott s már fémvázra épített új nevén Yubex Nhykorg alias Candide de la Cybourghe első tiszt, kedveltje, szárnysegédje néki, mármint Yesabelnek, bivalyerejű, rőtszőrű Magnusson fedélzetmeser, Murkin kormányos, lábvisszavarró sebész Firta Hjovin, az agg hajóorvos, aki leoperálta is őtet, mármint Yesabelt s mind a matrózok. Hát ti, többi fiúk, Calouche döntött, ti, hogy döntötök, búgott Brünhilda, ám csak Calouche lett hűtelen Anaconde-omhoz, na meg hát szegény Candide de la Cybourghe, akit újra épített, bioroboti receptorai megtévesztettek, Brünhildát vélelmezte a kedvező köztesléti klíma következtében újra kinőtt végtagú Yesabelnek, a többiek jöttek mellém, a hajófenékre. Brünhild kiadta az ukázt újdonsült embereinek Calouche-nak és Yubex Nhykorg már ándroidnak: Emezt a Yesabel admirálist meg fogjátok közre, mert veszélyes ribanc ez, ne kelljen lézerlőfegyverem állandóan rája szegeznem, gyorsan el is helyezte lézer stukkerét Yesabeltől kölcsönözött övjébe, aztán kísérjétek őt is a hajófenékre.
A magisteri vaklövés (semmiképp sem bak) mely jobbot ér
Ám erre nem kerülhetett sor, mert egyszer csak roppant nagy dörrenés robajlott elő egy kis űrhajóból, Magiszter funerális díszűrhajójából látótávolságon kívülről, de lőtávolságon belülről, Magiszter lőtt vaktában nagy hatótávolságú dumdum és lézerlőfegyveréből és mit nem ad néki vak hitetlensége, hát nem telibé találja Brünhildánk jobb felkarját nem sokkal szélyes vállának alatta, - és persze rázkódott a hajó, pergett a vakolat és a hajólakk is. Karja le nem szakadott, de megbénula, ám nem paralitice (petyhüdt mozgásképtelenségben), hanem szklerotikusan, mereven mozgásképtelenüle, nem mint megannyi fülemüle, karja mostantól teste mellé szilárdult, vállban, könyökben és csuklóban hajlíthatatlanul. Még ujjai is csak 40 százalékost mozgának, ja s térgye is visszamerevüle hirtelenjiben, de meglepetésére mostan a jobb, talán a nem várt ijedtségtől. Brünhilda ezt nem hagyhatta annyiban, nagyon mérges lett ekként: A mennydörgős lézerlőfegyverit, mi ez, mi ez? A karom és.. és a lábom, de Ő most mért újra, oly mozdíthatatlan, mint amilyen inghatatlan Gaia a földi népség számára, már ha nem reng mint nagy melleink, ha mocorgánk, úgy vándorol térdemben a merevség balról a jobbra, mint izraelitában a fájás és kacsinta takaratlan szép szemivel, mármint a meglevővel, hogy ennek a nagy lánynak még nagy mérgében is van kedve pajkoskodni. Mint nékem a végtag hiányaim, ám, jól szitkozódád Brünhilda, szerintem ez a Magiszter lézer dumdumja. A helyedben hívnám Firta bácsit, búgá Yesabel. Hogy olyanná tegyen, mint amilyenre téged is faragott, most ugye örülsz, ribanc tengernagy, hogy kezdek oly roppant rokkant lenni, mint nővérem meg tenmagad is. Ő alapvetően visszavarró sebész, ámde inkább annak örülök, hogy szép lassan minden úgy teljesedik be rajtad, ahogy az én drága Vénem, Midhall magyarázó főtisztem megjövendölte s ezt Vogüssen kész világ-irományából illetve tükreimre vetítetett gondolatképeiből is kiolvastam. Hamarosan jó ügyünk mellé állasz s te folytatod tovább a harcot a Földön akár velem akár nélkülem, drágám. De nekem nincs mit visszavarrni, drágám. Hát, hát azért én hívnám. A nagy francokat, inkább azt bökd ki, hogy indul el ez az űrteknő, de gyors ütemben? Hát balezredes drágaságom, ahhoz fel kell hozatnod de Upani Sade Márkit a bal-, illetve hajófenékről… Kicsodát? Hát Vogüssent. Azt meg miért, csudálkozék Vésztőy Brünhilda. Magam sem tudom mi okból, de hajónk nem hajlandó megindulni a derék Vögüssen báró (jómagam) hangszáli és hangullámi jelenvalósága nélkül, mert az én extraszomatikus sugárzásom, amit Doxopoliszban szerzettem elcsordult, mely eddig reávette az útra Cassabun beépített főkormányost, alig várom, hogy láthassam az én Vogüssenemet, mert azt kérte, hogy egy darabig ne látogassam, de most a te kényszerű jó voltodból találkozhatunk.. Kedves olvasó most érkeztem oda történetünkben amikor elébb azt írám, hogy nagyon előre szaladtam, tehát magamat idézem: az események mondhatni bizarr fordulatot kezdettek venni, ugyanis nekem is van ám alteregóm saját románomban, méghozzá Tariel Fyrk kapitány személyében, aki ugye hősi halált halt. Ám az ügyes Brünhilda egy valkűrtől csent lélekkonzerváló szelencébe rejtette (ami Yesabel mezébe öltözötten is nála volt) szeretett Fyrkje, önkéntes fődélcege tudatát – mielőtt még loronként újraszületne életét visszafelé leélni, – hogy őrözze a megfelelő test eljöveteléig. Hát sejtheti a nyájas publikom, hogy az mikor jött el, (nos most) ugyanis bármily lehetetlen egyszerre Vésztőy Brünhilda itt termett az Argón enegemet meg ippeg akkoron hoztak fel hozzá a fenékzetrűl. És mikor éngem Vogüssen bárót, de UpaniSade márkit meglátott nagyon megörült és azon nyomban belém injektálta a Fyrki tudatot, (hozzá teszem szegény sérülten, félkézzel is nagyon ügyesen tette) hogy elcsudálkozni se volt üdőm azon, hogy világregényem másik hősnője, - egyik hősnőjének a duplikátja, kik drága Yesabelem hasonmásai, - előttem ily nyilván megjelen, mert azonmód kétlelkű-személyű lettem. Persze Yesabel ruhája Brünhildán, azaz egy Yesabelnek látszó lény, ám hosszú szőke hajjal, de letakart félszemmel, ezennel bal oldali végtagokkal is, de kövé merevült, sérült jobb testfüggelékekkel, és egy Brünhildának látszó lány, bár a Yesabelre jellemző csigafonatokba kunkorodó gesztenyebarna fürtökkel, fekete szemfödővel fedett jobb szem(telenséggel) ámdebár kombinéban, meglévő, jól működő bal térddel, és teljes egész bal karral, ám jobb oldali amputációkkal, így is úgy is mind Vogüssen bárói, mind Fyrk kapitányi énemet is igen megkavará.
Az igazán kardos menyecske
Ó, báró, most újra láthatom, csak kissé kellemetlen az apropopója, gügyöge-gügygörésze Yesabelem-exhercegném, a grófkisasszony-admirális, magácsaka, mily aranyos a po-t kétszer mondja, kétszer mondja, tán mert kettő lett kiskegyedből és nyugodjék meg a popó meg egyáltalán nem apró, sose volt (hátulvást roppant tömör és kackiásan kerekedik, oldalvást meg garantáltan gömbölyödik) mondám én a Vogüssen báró s tán látszék, hallatszék is akkori zavarodottságom. Mennyit változott, miolta nem láttam és semmit sem, mondám megént és olvadozám, mert neheztelésem megszűne, minőért nem akartam látni egy darabon, ámbátor de pompázatos, hogy láthtattam relatíve egy darabban, hát igen egyikője tényleg újra összestagostul egyben (szép szemit kivéve) másikója a szokványos végtag-mennyiséget nélkülözve, - de te jó makroszakrális Mikrosz/szesz/entség!, - ám mostan jobb oldaláról s a ragyogó csonkok aránya teljesen másmilyen. S ezen akkorand totálisan elképedék. Na elég ebből a gagyi gügyögé(gésából), vigyétek..!, de azért mégse a hajófenékre, a lakosztályába, mégiscsak az ő hajója, kommandíroza Vésztőy Brünhilda. Ugye korább írám hogy a magisteri nagy ballövettől (mert bár Brünhilda jobb felkarja felső felének közepét éré, de ránézvést ez igen balszerencsés) a hajó eszeveszettül rázkódott egy rövid ideig, mert ugyebár a hajó testén is rést ütött e szép találat, mely szépre szállt, mint a füst, ugye Brünhildánkra vagyis hókarú nauszikaai karjára és Yesabel du Anaconde eldőlt volna mint a sószsák ugye a szédítő rengéstől, mert mégiscsak egy lábon álla mankó nélkül, mégha oly irdatlan feszesen ívelő, erős alkatú combon, roppant térden, ritka jóalakú, izmokkal dúsított lábszáron is, ha nem fogta vón közre Calouche és Yubex Nhykorg. Mindezt csak azért terjengetém papirosra, mert jóval fennebb arról mondolatolok, hogy eme óriás dumdum-lövedék becsapódása miatt nem volt lehetőség Vésztőy közrefogásra szóló parancsát véghez vinni Anaconde-ot illetőleg, legalábbis vélelmezésem szerént az egyik fajta olvasat ez is lehetne. De ez merőben téves olvasat, mert a közrefogást végrehajtották hathatós iramba'.,,/ tehát megesett,/ csak a hajófenéki iromba/ áristomba/ hurcoltatásra nem volt módusz ottan/ és akkorand./ Csakhogy van itt egy másik homályos punctum is: miként fogták, foghatták közre szegény du Anaconde admirális úrnőt ketten, ha csak egy karja van. Hát Yubex, aki szárnysegédje volt vala valaha s így romjaiban emlékezhetett személye iránt táplált érzéseire, fénoman belékarolt fél karjába, de erősen, mégis gyengéden tartotta, ám Calouch aki irigykedett reája most is, igyekeze gonoszkodni, betartani, mert az igaz, hogy Yesabel jelenlegi jobb karcsonkja felette igen kurta ahhoz, hogy belékaroljanak, ha törpeségében roppant megtermett is, (mert az egykori bal csonk, az más, az felettébb karolható) de hogy erős, sűrű haját ragadta meg üstökön, hogy csodálatos fejét majd 40 fokos biccentésre készteté és úgy tartotta erősen, de azért na, fogjuk rá gyengéden, az kissé erősen erőltetett, keresett, széltoló, pernahajder, kicsinyes és felettébb genya eljárás, hát igen nyájas olvasóm, ezúttal olyan az eljárás, aminő az eljáró. Például derékon ragadhatta volna, ez a koránt sem derék kapitánya néki,/ bár bizton sosem volt szíve kapitánya néki./ Yesabel du Anaconde megadón, szelíden ennyit búgott: Calouche, Calouche,/ mikor lesz magából gentle manus/ agreement? Soha? Végül eljutottak a félkarú bálvánnyal, félszemű szépséggel (szép, jó s igaz lába nem épp épségre utaló állandó jelzőjét direkt nem firtatom, mert tudom, hogy azt drága Yesabelem nem túlzottan kedvelé, sőt egyenesen zrikálja mostanság) szalonnyi lakosztályáig, ajtója kinyittaték Calouche elé parancsoltatott őrözni eme leányadmirálist, Nhykorg vissza Brünhildhez. Elegánsan beszökellvén egy darabon patinás kilincsén marada fénom úrnői praclija, azon csügge mint az gyimilcs az fán, igen, igen nemcsak marada, hanem támaszkoda egyenesen kapaszkoda, oly rég ténfergett támbot híján, (nem mintha sudár, délceg egyben mokány egylába nem bírta vón) jól esett néki a legközelebbi megragadható segítségét igénybe venni a delnői fennálláshoz, főleg ha az egy oly ékítményekkel túldíszített barokk kilincs mint tenmagácskája, - természetesen ékességekkel teljes voltára vonatkozik a hasonlatosság, dús nöi idomokkal dekorált formózás formája csöppet sem hajaz holmi kilincsalakzatra - amint az alanti rajzolaton, grafikán is kitetszik. Két formásan, csinosan hatalmasra combosodott combja közt kardja még most is. Mikor végre elugrált a legközelebbi ülőalkalmatosságig, ugyi, hogy leülne mégiscsak, praktikusan két roppant combja közzül (nem is kell esmételjem, csak az egyik jut el a lábegész-ségig) kiemelné a vívótőrt, ám az nem mén, a két világszépre formatervezett jószág (bársonyos, anaconde-i selymes sonkák) összve vagynak tapadva s a fringia felettébb közibük ragadván. Vagyok s leszek mostmárcsak igaz igazándibúl egy kardos menyecske, pedig eddig sem valék piskóta, nyüszíté a korántsem nyuszi Yesabel, de hogy fogom így galád ex-uramból, de Floraga hercegből kikardlapozni jó atyám hollétit?
Illusztrációm: Yesabel combjai közt karddal/ (erről szól a kardal/ vajon mellik? (s hiányzik a kardhal,/ mármint a képrűl), amikor kombinéba-lett, majd kilincset fog
Újra egy kis második-univerzikális kis anthropológia
Yesabelem eltűnt a színről iránta érezett hő rajongásom teljes egészében épebb hasonmására, Hilda Brünre alias Vésztőy Brünhildára vetült, - ugye Fyrk kapitányi énem, - lestem minden óhaját és hát óhaja az vót néki, tulajdonképp az egész drága nő Brünhilda másból sem állt: parancsokból és óhajokból. Addig vacakolánk, ténfergénk itt a történetmesélés manírjaival, sallangjaival, mert bizony állani látszék az idő, de közben többszázezer ökörrel ellátott űrszekér sebességével haladott. Így hangom zöngéjével nem indítottam útnak időben bátor Brünhildémnek az Árgót, űrhajózatunkat, mígnem itt termettenek Vérpirospozsgás Magister és titkosszolga zugügyöncei Mirdroff és Tammarg, a Magister funerál díszűrhajóján, és kikötöttenek, mely szintúgy többszázezer eunuch marha lóerejével száguldott, mint a fönnen emlegetett üdő, mi- nőről ugye seb üttetett hajónkon s drága Hilda G. Brün alias Vésztőy Brünhilda alezredes erős és helyre menyecskei karjának felső felén a Magister precíziós célzatossága által. A Vérpirospozsgás Magister alias Központy Ede, akit vagy, amit eljegyez golyójával avagy meglű lézerdumdum álgyújával, ha vaklövéssel is (mert a célt nem látá, csak találgata aztán talála) azt meg is jegyzi, felismeri így talála ily könnyen ide. Nos. ez a vaklövés nem is annyira vak (de bak semmiképp sem, pontosabban pont ezért nem) merthogy ez, ez a lézer-dumdum löveg pont Vésztőy ales főtisztkadétúrnőre volt személyre szabva, azaz perszonális Éterpéter-i Szexbálványossy bombanő éter-illattestbe bújt elektronfölyhőire, melyek imhol kerekednek, ha nem is feketén, ám fehér-rózsaszín-kreolan az aitheroid hadapródúrhölgyhús körvonalain bévül, ámdebár azon színileg átszűrődvén. Magyarán ez a transz- meta-elektron fölyhőzet adja a milói felhám, kültakaró,- na jó, na jó - bőr (mer' mindenik jó bőr, ám soha nem leend bűrkabát) csodálatos színit és megkockáztatom istennői illatát. Ez a golyóval való eljegyzés tehát azt jelenti, hogy a milóiakba, mikor ellenséges eszmelárva szűrés alá vettetének egy olyas szubatomi eszközt, valami lézerdumdum-negatívja-plantátomot ültettenek bé, amely ha a milói delikvenshölgyben bármiféle ellenséges eszmelárvát észlel, az illető kadétkisasszony-úrnő csak reá és csakis reá jellemző elektronfelleg-lenyomatát rögvest továbbítja a lézerdumdum pozitívjába, magába a lézerdumdumba. Ők meg az ellenkezés spóráját befogadó milói militáris úrhölgy banderiális szignál-himnuszát pittyegve danolják gazdáiknak az illetékes daimoneus tábornokoknak illetve tőlük fölfeléségeknek. Ìgy minden tartósan lázadni merő milóinak van egy személyre szabott golyója. Persze lézerdudumja csak a góréknak; (tábornoki kar), a Magisternek és a négy sáhinjának (tábornokoktól, altábornagyoktól, tábornagyoktól fölfeléségek) és négyszáz efféle golóbis elosztva közöttük, mivel négyszáz milói vala. Ebből kifolyólag a potenciális belső ellenség likvidálása egyedül az ű feladatok. E majdnem tökéletes belső védelmi rendszernek csak egy a bibije, hogy pár parszeknyire meg kell közelíteni a potenciális lázadót, ennyi a hatótávolsága, ezért tudott egy darabig Brünhildánk bár vér-verejtékkel (természetest az áldozataiéval) egérutat nyerészkedni, viszont amikor a golyót bekapta, ezért lelt rá oly hamar a Magister. Ám bátor, bögyös, ejnyi no...: (deli dudájú tehát melyes); darázsderekú; fortélyos faros, emijnye no...: (sudár, selymes seggömbű); artemiszi felső végtagozatú, végzetes hókarú; vészesen cudar combtövű ahhínye no..o...: (erős combalkatú) Brünhildánk, (csak álljak már le, okos olvasó) jobb karzatja vajon mér’ nem robbant rögvest? Oszolt-foszolt felkar felső részének közepétől elektronfölyhő-szilánkokra a magisteri csoda-dumdumtól? Pedig miként eddig tudtuk még Asztrál-lakán, a túl - illetve másvilágon is egésziben roncsolható nem úgy mint a balik. [Na itt a{zér'(us)} álljunk meg egy szóra, Brünhild eme karja is, mégiscsak istennői kar s csak relatív sebezhetetlen étervégtagot-romboló éterlézerrel szabdalható, szeletelhető illetve közönséges csoda-dumdummal robbantható azonnalvást transzkvark-hamvaira.] A fenti igen hosszi, majdnem szónoki kérdésre a válasz: Mert ez az álgyúgolóbis késleltetett, egyúttal belső kripto-, meta-, azaz frász-robbanást okoz azon tagban-szervben, (ellentétben a fent említettel, mely rögvest robbant szemmel láthatóan, bár metán, kriptán és transzul, mégiscsak a túlvilágon vagyunk) amelyen bémeneti nyílást üte, (természetesen csak e hézagtól kezdődően). Ámbátor mindjárost szinte felizgatott fallokrata ekronita élő jogarja-merevvé merevíté a teletrafált - esetünkben - vésztői-i karjószágot. (Mintha emez bizonyos ekronita kévánságnak okával tekéntett vón Szép Irénünkre, Brünhildénkre vagy Yesabelünkre). Ám kimeneti nyílást nem fúrhat, mert cseppfolyóssá vál, tetemes része beivódik az áldozatul esett tag éterszöveteibe időzített pszeudo-bombaként várván, hogy rombolhasson, habár külsérelmi nyomot nem hagyván, a megállíthatatlan, szernyő szétmállás a karbelsőben történ majd. (Sőt ez a ravasz dumdum-golyóbis a külcsínt még helyre is állítá, Brünhild karján ütött jókora lyukat mihelyst üté / azonnal meg is szünteté). A többi likvor robbanó erejét elvesztvén a gravitáció folytán az ugyanazon oldali alsó végtag felé kvázi életveszélytelen méregként szivárg, mint esetünkben, szegény merész Hilda G. Brün esetében s az alsóvégtag valamiféle okvetetlenkedését okozza. Bár mint itt a más- és túlvilágon, Asztrál-lakában, a második Univer(zimmer)zumban, mint tudjok es Hilda Geröyk Brün, - fedőnevén Vésztőy Brünhilda - hadapród alezredes úrnő teljes-egész (talpától a csípejéig) gyönyörű jobb lába teljességgel abszolút elpusztíthatatlan, sebezhetetlen és sérthetetlen akár a bal világegyetemlegesen szép mankója. (Hahhahaha olvasó, ez nem igazi támbot, gamó ehelyt még néki nem kell, mint szegény Vanda Szép Irénnek es Yesabelnek ez szóvicc-metafora mint a piskóta vagy lőcs vagy hajtómű, olvasó). Ennél a ritka remekbe szabott Brünhilda-i-Vésztőy-i Vénusz-istennő-bal-lábnál lenne némi magyarázni valóm, mert ennek aztán fene abszolút elpusztíthatatlannak, sérthetetlennek, sebezhetetlennek sőt abszolút karcolhatatlannak kellene lennie, - ha valaminek kell, ennek kell aztán csak igazán - mert ez tulajdonképp Vanda Geröyk Brün - fedőnevén Szép Irén - alezredes megszöktetett remekmívű bal hajtőmíve: selymes-sonkája-térgyöldöke-csinos-csülke s belőle nevekedett ki, sejlett-fejlett elő teljes átalakulással Hilda Brünhilda teljes Vanda-hasonmási pompájában. (Csak halkan, csendesen nehogy meghallja, mert ezzel ő még nem igazán van tisztában). De mégiscsak megkarcoltatott, sebesíttetett, fenemód formás, törhetetlen térde ezen a vamp-vandai, aphroditéi bal láb(azat)on, - még a végső ütközet vége után egy kicsivel - hajlítási funkciójában igencsak sérüle. Ellütték öldöklő-tündöklő térdevilágát, s csak a Szép Irénen függő-elhelyezkedő, (méretes medencéjén, kicsit sem fantom, fi kézzel félénken fogható felső fenekén-fartövén ragadt-tapadt)/otthon maradt/ (nagyon hellesen) s azóta is ott tartózkodó (mert rendes metahumán nőstényeknél, különösen istennőknél ez így illő) pompózus párjával való nagymérvű érintkezés tudta helyrehozni a térdhajlítási működőképességet. Az ideiglenes, átmeneti hazatalálás, az anyahajónál kikötés, rövid ideigleni időzés, tűrleszkedés, dűrgölődzés, (a szépiréni jobb lábbal) sémogatódás, fénom(enális)--puha tapper a vanda-vámp-iréni gazda-test egyedülálló kezétől. Ám mért híttuk pár összetett mondattal fellebb térdkalácsát térgy-öldökének nagyívű szemöldöke után szabadon, mivel ez a szép térd riadalmas támadó fegyver is vala, sok harcedzett démonitát, dágonitát küldött másik testbe, pechesét tárgyba, legpechesebbét harmadik halálba, feltesszük, hogy ezt a csinosan csintalan ízületet bosszúbúl lűtték át valami ismeretlen metamatériával átjáratott löveggel, ami az abszolút (nem relatíve) pusztíthatatlan, igen mozgékony térdízületet is hajlíthatatlanságra készti. Szintúgy abszolút bánthatatlan, sérthetetlen jobb lába is mint imént láthattuk (ügye a magisteri lézer-dumdum cseppfolyós orvhatása ottan, ahova nem is lűtték) eme nagyon-nagyon jó alakú hústorony izomköríves hatalmas felületén, nagyocska, tömör bensőjében nem roncsolódott ámbár, cseppet sem sérült ugyan, mégis mozgathatósági funkciójában igencsak sérüle. Olyanná merevede, mint Brünhilde emez jobb oldali, hamvas, bősz bársonybástyájának, szédítő, selymes őrtornyának (persze a balénak is) látványától felajzódott altesti (humán avagy metahumán) férfiúi marsall, avagy fejedelmi bot. Kulcsszók a milói: istennői (mert van fél- vagy háromnegyed-istennői) had-testek, éter-illattestek drága végtag-ékítményeinek harci hozzáférhetetlensége, érdemi érintethetetlensége esetén, hogy organikusan nem ronthatók egységükben nem bonthatók avagy abszolút romolhatatlanok, abszolút bomolhatatlanok, de funkcionálisan valahogy megpiszkálhatók, működésükben zavarba ejthetők. A daimóniai milói had-test mérnökök (nyájas olvasóm, nem fogja elhinni ilyen is van) kidolgoztak bizony valami metamatériát a milói istennői abszolút sérthetetlen testfüggelékek ellen, amint az előbben felsorakoztatott szomorú fatális falktumok is mutatják, mert a fej s a törzs annyira nemes szerv, azaz szervrendszer, hogy annak működési zavarba ejtésére biza nincs orvosság, azok nemcsak organikusan abszolút romolhatatlanok, hanem funkcionálisan is kizökkentethetetlenek, birizgálhatatlanok. Vanda Szép Irén bal láb-esete máig is talány, de van egy homályos sejtés, hogy az Olümposz bolygót engedély nélkül elhagyó, Zeusz-lányai olümposzi istennők, a milóiak egyik krémje, elitje szerzett nem öröklött tulajdonsága, hogy abszolút sebezhetetlen, romolhatatlan, elpusztíthatatlan végtagjak váll- egyúttal csípőízületben kiízesíthetők. Eme fenséges karok lábak csak egy titkos kód ismeretében távolíthatók el, e rejtjelet Zeusz Héphaisztosz fiára bízta, mindez talán azért tehette a Felhőtorlaszoló, hogyha eljő az ideje, ami még isteni évkben is igen-igen messze vagyon, szökevény lányai végtagjait -kinek melyiket- álmában elcsenhesse, őket a Theo-riába tűnt Olümposzra visszacsalogatandó. Persze Aphrodité Vandánk, a Vénusz vámp bal lábeste nagyon ideje korán esett meg s nem mennydörgő szemöldökű, villámszóró atyja által, hanem a csalárd Mirdroff praktikája révén. Mirdroff nem tudhatta a kódot, mert a mindig bütykölő sánta Vulcanus meg nem szegte vón atyja parancsát, Vénusz, a Szép Irén végtagkiízesíthetőségnek kitettsége viszont lehetővé tette Oerdvigg Mirdroffnak szép bal lába megszöktetését. Szép alezredes, Vénusz vámp, hatalmas Aphrodité esetében azonban minden eset rendhagyón esett meg, nem a második Univerzum törvénye, a Numen törvényszerűségei szerént. Ugye hatalmas, nagyhatalmú, roppant szemre s kézre való, aphroditéi lába megléptetése tiltott varázslással, nő-herkulesi karja (na, nem mint Hercules Poirot-é, néki herkulessége a szürke agysejtek) átsemmisülése a nulladik dimenzióba, minek valószínűsége a nullával egyenlő, a pezsgősrobbanáskor, mikor a pezsgős poharak átnihlizálódtak a semmibe s Vanda Geröyk Brün alezredesVénusz pezsgős poharat tartó bal kezét alkarostul, felkarostul, tőbűl magukkal rántották. (Nem is történhetett volna ez másképp abszolút romolhatatlan, elnyűhetetlen bal karjával a jupiteri kiízesíthetőségnek kitettség okán). Valahogy az dereng kifele itten, hogy Mirdroff pezsgős pohári múltja miatt átok ül a sámpenyeren a Vanda, Hilda, Yesabel hármas szemszögéből. Mer'hogy Szép Irén alezredes a pezsg[ős-robbanás]kor vesztette el fél karját, Yesabel Du Anaconde admirális pezsgősdugóval lőtte ki saját jobb szemét, Vésztőy Brünhilda alezredes fél szemét pezsgősdugóval lőtte ki Vanda, a Szép alezredes, de a poen nem az, hogy kilűtte, hanem hogy kilűhette, ugyanis Hilda, a Vésztőy alezredes szemei abszolút sebezhetetlenek és romolhatatlanok. Ezek a lányok el vannak átkozva, még Bagaméri is asszondi.
Megjelent: 2016-04-27 16:00:00
|
