Videó


Újdonságaink




Keresés a honlapon:




Partnereink:

KUK (kuk.hu)

 

Magvető (kiadok.lira.hu)

 

DOSZ (www.dosz.hu)

 

Kalász István: A továbbjutás

 

A portás megkérdezte, mit akar. A fiú azt felelte, a bizonyítványáért jött vissza. A másik iskolában kérik, anélkül nem veszik át. Kell a papír. A portás azt mondta, várjon. Telefonált, de a titkárságon senki sem volt, mindenki ebédelni ment. A fiú állt, keze a zsebében, várt. Némán. A portás tudta, a fiút ebből az iskolából kitették, egy lányt vert össze a vécében, a lány csupa vér volt, eltört az orra.

De most békésen állt a fiú. Fekete ruhát viselt, fekete hátizsák volt rajta. Tizenhat éves múlt, tizedik osztályba járt. Megijedt, gondolta a portás, végre megértette a hülyéje, hogy nem lehet mindent. Lányokat nem lehet ütni. Tanárokat nem lehet leköpni. Szőke, vézna fiú volt. Állt az üvegajtón túl, várt.

Kicsöngettek, az utolsó óra volt, három diák jött kifelé. Megálltak a szőke fiú mellett, kezet fogtak vele, az egyik cigarettát vett elő. A portás nem szólt, csak intett, menjen odébb, ha dohányozni akar. A kövér fiú odébb ment. Most hárman álltak a bejárati ajtó előtt, a szőke fiú és kettő az iskolából. Azok is tizedikesek. A szőke nevetett, mondta, a hétvégén tehetségkutató versenyen volt. Bevállalta. Énekelt. A művelődési házban fel kellett mennie a színpadra, egy nő kísérte zongorán. És mit énekeltél, kérdezte az egyik diák. A szőke fiú azt felelte, egy dalt, egy anyáról szól. Aki szereti a kisfiát. A két fiú felröhögött, a szőke fiú azt mondta, lehet röhögni, de ő továbbjutott. Mehet a következő fordulóba. G. G. énekes is benne volt a zsűriben, ő mondta, hogy van a hangjában valami, ami fontos. Érdekes. Na, fontos vagyok, rendkívüli, mondta a szőke fiú, értitek? Megnyerem a versenyt, enyém lesz a fődíj, az amerikai autó, eladom, de a pénzt nem adom az apámnak, rohadjon meg, inkább magamnak fizetek be egy lakásra. Na?

A két másik hallgatott. Szóval ez a terv. Csak most adják ide a papírjaimat, nézett a szőke fiú a portás felé, ez egy rohadt iskola, csak baj van vele, köpött egyet. A portás nem szólt, hagyta, mindegy, mit beszélnek az iskolán kívül. Az utca mindenkié. Még ezé a szemtelen kölyöké is. És köpködni is lehet.

Jött a biológiatanár, a kulcsot kérte, az alagsorba akart lemenni. Várt a porta előtt, és meglátta a szőke fiút. Kilépett az ajtón. A két odavalósi diák lehajtotta a fejét, nem szerették a biológiatanárt, szigorú volt, kiabált. Buktatott is. Mi van veled, kérdezte a tanár a szőke fiút, hová kerültél? Melyik iskola fogadott be? A szőke állt, nem válaszolt. A tanár várt, mi van, nem tudsz beszélni? Az egyik fiú azt mondta, mennie kell. És sietve indult. Ekkor jött vissza a kövér gyerek, aki dohányzott a sarok mögött. A biológiatanár nézte a kövér diákot, mondta, hagyja abba a dohányzást, inkább sportoljon. A szőke diák ekkor kérdezte meg, mi köze hozzá a tanárnak. Kint vannak. Az utcán. Ahol mindent szabad. A tanár nézte a szőke fiút, aztán szó nélkül visszament, elvette a portástól a kulcsot, majd eltűnt az aula homályában.

Lányok jöttek ki az épületből. Megálltak, vihogtak. A fiú a kövértől kért egy cigarettát, rágyújtott, megkérdezte, mit bámulnak. A lányok tovább vihogtak. A portás állt a bejárati ajtóban, arra gondolt, ő is rágyújtana már. De ha ez a gyerek itt van, akkor nem. Várnia kell. A szőke fiú hangosan azt mondta, énekes lesz. Legközelebb nézzék a tévét, ha látni akarják. Egy újságíró is beszélt már vele.

A kövér diák azt akarta tudni, hogy fényképet készítettek-e róla. A szőke azt mondta, nem, de majd lesz az is. Hogy csak pénzért áll szóba a tévével. Híres leszek, mondta a szőke fiú. A portás arra gondolt, amióta nem látta, nőtt ez a fiú. Magasabb lett, csapzottabb.

Ismert leszek, mondta a fiú, kértek autogramot? A lányok vihogtak. A portás ismét telefonált a titkárságra, de még mindig nem vette fel senki a telefont. A fiú állt, mosolygott. Megint jött egy tanár, biccentett a szőke fiúnak, azt mondta, reméli, jó helyre került, megbecsüli magát. A fiú vigyorgott, eldobta a cigarettát, a lányok vihogtak, aztán elindultak. Végül csak a szőke fiú állt az ajtó előtt. Egyedül. Fekete ruhában. A portás arra gondolt, hogy már rá kellene gyújtania. A szőke fiú nézte a portást, miért nem mehetek be, kérdezte komolyan, ide jártam.

De már nem, mondta a portás, most máshol vagy. Ide nem jöhetsz, csak ha engedélyt kapsz. A fiú hallgatott, nézte a portást. Diákok jöttek, kimentek, az egyik köszönt, de ő nem köszönt vissza. Állt és várt.

Megint jött két tanárnő, az egyik a volt osztályfőnöke, a szőke fiú mosolygott. A nő nem állt meg, ment tovább, a szőke fiú azt kiabálta utána, nem hittél nekem, de megváltoztam, és te is meg fogod látni. Tudod? A tanárnő megállt, visszafordult, megkérdezte, mit akar. Mit akarsz még itt? A fiú vigyorgott, a papírokért jött, mondta a portás, aztán megy. Örökre. De a titkárságon senki, biztosan ebédelnek.

A két tanárnő elment, a fiú nézte a portást. És azt mondta, köszönöm. Maga mindig rendes volt. Nem keménykedett. A portás nem értette, mit akar a fiú, de azért biccentett. Rendben, mondta végül, akkor telefonálok, hátha van végre valaki a titkárságon, és megkapod a bizonyítványod.

Ekkor támadt fel a szél. A lakótelepi házak között por emelkedett, a szürkésbarnás felhő a fiúra támadt. A szőke az arca elé kapta a kezét, és önkéntelenül az épület felé ment, hogy behúzódjon. A védett helyre. A portás végül megengedte. A fiú állt a bejárat mellett, bent az aulában.

Tudja, hogy még gondolni fog rám, kérdezte a fiú. A portás mosolyogott, azt felelte, hogy az első válogatás nem minden, messze van ám a tévés szereplés. De azért örül a fiú sikerének. A fiú mosolygott, és azt felelte, tudja, hogy nem könnyű. Sokat készült a fellépésre. És mégsem sikerült. A portás nem értette. Az előbb azt mondtad, hogy…

A szőke mosolygott, ezeknek hazudtam. Amikor kirúgtak innen, senki sem védett meg. Pedig nem is szabadna kitenni innen. De mégis megtették. Ezért hazudtam.

A portás azt mondta, sajnálja, hogy nem sikerült továbbjutnia. De ne add fel, mosolygott.

A szőke fiú állt, és azt mondta, szeretné, ha ismert lenne. Híres.

A portás azt felelte, hogy szerinte ez hülyeség.

A fiú megint mondta, hogy neki ez fontos. És az is, hogy ne alázzák meg. A portás nevetett. A fiú ekkor levette a hátáról a fekete zsákot. Leguggolt, kivett belőle egy fekete maszkot, az arcára tette, és azt mondta, miért baj, ha azt akarja, hogy tiszteljék? Hogy komolyan vegyék? Végre!

A portás nevetett, legyintett. A fiú ekkor belenyúlt a hátizsákba, kivett egy pisztolyt, és kétszer a portás mellkasába lőtt.

Aztán elindult, kezében a pisztolyt lóbálva, a zajos ebédlő felé. Közben halkan énekelt. Senki sem tudta meg, hogy mit.

  
  
 

Kalász István (1959, Budapest) író, tanár, szerkesztő, műfordító

A Holdkatlan Szépirodalmi és Művészeti Folyóirat szerkesztője.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.