Keresés a honlapon:

Törőcsik Edit: A másik nő

 

Kevés volt, pedig nem akarta. Megszokta, és nem ment a változás. Ő még a régi kor embere volt. Férfi, ha csak egy fokkal is szebb az ördögnél, már jó. A nő, azért tényleg nézzen ki valahogy. Legalábbis nála mindenképpen jobban. Persze, a belső értékek számítanak, és sosem ítélünk elsőre. Csak a látszat alapján. Szerette azt hinni, hogy ő más, mint a többi. Figyel az Emberi Értékekre. Így, nagybetűvel.

A nagy másra figyelés következménye az lett, hogy ötvenéves korára sem maga, sem más, nem érdekelte. Belefásult az életbe, a hétköznapokba, a feleségével együtt. Szürkültek. Praktikalizálódtak. Direkt egy számmal nagyobb pulóvert, nadrágot vettek. Ha kicsit híznak, nem gond, és a nadrág sem fog feszülni. Enni ugyanis nagyon szerettek. A hétvégék másról sem szóltak, csak a bőséges reggelikről, meg a háromfogásos ebédekről, könnyű uzsonnával és nehéz vacsorával. Ezt már hét közben eltervezték. Szalonnás tojásrántotta és a nagy kedvenc a fokhagymás cigánypecsenye. A kötelező vasárnapi reggeli a bundáskenyér, majd ebédre húsleves, rántott hús, uborkasaláta. Igen, sütemény is kell, francia krémes. Kis könnyű édes a nehéz húsok mellé. Addig sem kellett másról beszélni, meg egymással sem. Fél nyolckor programszerűen bekapcsolták a tévét a kedvenc sorozat miatt, közben vacsoráztak. A szereplők életét nézték, miközben a sajátjukról lemaradtak. Úgy éltek, mint a nyugdíjasok, bár nem voltak azok. Dolgoztak, gyereket neveltek, ettek, télen síeltek, nyáron nyaraltak. Mindig együtt, teljes nyugalomban és unalomban. Tudták évekkel előre, hogy mi történik majd velük. Megtervezték. Csakhogy ebbe a kiszámítható, általuk rendelt életbe egyszer csak váratlanul és megjósolhatatlanul betört a szerelem.

Először meglepődött rajta, fel sem ismerte. Valami bújkál benne, gondolta, talán valami betegség? Azt hitte, ebben az életkorban ilyesmi már nem történik. Ezt a kivételes érzést pont úgy engedte el korábban, mint a randevúkat, az éttermi vacsorákat, az összebújós együttalvást, az abbahagyhatatlan szerelmeskedést. A csendes középszer kiegyensúlyozott, kiszámítható, előrelátható életét élte. Számtalan érv szólt emellett, azon kívül, hogy kényelmes is volt. A gyerekek szempontjából ez nyújtotta a legnagyobb biztonságot, meg aztán ezt is nevelték belé. Semmi ugrálás, semmi meggondolatlanság.

De most mégis fejest ugrott az érzelembe. Meglátta, és egyszerre semmit sem látott előre, semmit se tudott. Legfőképpen nem tudta, mit is akar a nőtől, aki egyszerre idegesítette és frusztrálta, ám vonzotta is. Legszívesebben elzavarta volna, ordítva, magából kivetkőzve, mert érezte, hogy kizökkenti őt.

De nem tette. Először megszokta, aztán megszerette. Figyelt rá. Tudta, hogy milyen a színe éppen a körömlakkjának, hol szeplős a háta, hány anyajegy van a karján. Szerette, élvezte nézni. Az érzékszervei felébredtek, gyönyörködött benne. Újra vágyakozott! Úgy, mint egykor, régen. Magát is kitüntette a figyelmével.

Sportolni kezdett, hetente kétszer, és már nem is evett annyit, bundáskenyér helyett müzlit, cigánypecsenye helyett salátát. Ruhatárat cserélt, pár számmal kisebbre, sportosra. Színesre, nem papásra. Lépést akart tartani, nem lemaradni. Magát észrevetetni a nőknél, főleg annál az egy nőnél. Ezért volt minden. Többen felfigyeltek rá, mert szembetűnő volt a változás. Egész kis rajongó tábora lett a kolleginákból. De nem ezt akarta. Vagyis ezt, de azt a nőt is.

A nő azonban a régi maradt, nem változott. Észre sem vette.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2016-03-02 17:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.