VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Döme Barbara: A kereszt
Gyermekkorom kézzelfogható bizonyítéka Isten létezésére a dombtetőn állt, a templom előtt. A lemenő nap fényében vörösen izzott. Magas volt, masszív, vörösfenyőből ácsolták. Dúsan faragott díszítése, titkosírással készített fába vésett üzenet. Angyalok szerelméből születhetett. Ehhez foghatót, még soha nem láttam. Egymillió kereszt közül is bárhol felismertem volna.
A faluban takaros kis kerítések sorjáztak, úgy díszítették a portákat, mint csinos gyöngysor a szépasszony nyakát. Amikor a nagyvárosból hazatértem, mindig megszámoltam, hogy az utca elejétől hány kerítésléc szegélyezi az utat a házunkig. Gyerekkoromban szintén ezt csináltam. Terápia volt, megnyugtatott. Az utca elejétől a házunkig pontosan ötszázharminc léc mutatta az utat. Miután elszakadtam a szülői háztól, pánikrohamok gyötörtek. Ilyenkor lehunytam a szemem és számolni kezdtem a kerítésléceket. Tökéletes terápia, tökéletes biztonság: az anyai ölelés, édesapám simogatása, testvéreim kacagása.
A mai nap különleges, itthon vagyok, itt az egész família. Nővérem legkisebb lányát tartjuk keresztvíz alá. A kapu zárva. Meghökkenek. Ilyenre még soha nem volt példa. Nincs nálam kulcs. Belesek az ablakon. Kint sötét van, bent ég a lámpa, a redőnyt nem eresztették le. Apám a fotelban ül pohárral a kezében, magyaráz. Anyám terít. Szája elé emeli a kezét, úgy nevet. Megdicsérhették, ilyenkor mindig így leplezi zavarát. Nővérem az öcsémmel kártyázik. Az egyik unoka apám térdén ül, a másik a fotel mellett kucorog. A legnagyobb a derekát öleli. Nincs csengő a kapunkon, bemászom. Könnyedén megy az átlendülés. Jó formában vagyok. A kulcs, a megszokott helyen, a lépcső melletti cserépben. Kinyitom a kaput, figyelek, hogy ne csapjak zajt. Meg akarom lepni őket, de édesanyám már a bejárati ajtó előtt vár. Ölel és csókol, közben faggat: találkoztam gyanús alakkal a faluban, bántott valaki? Mosolygok: nem értem, miről beszél! Ezen a helyen soha senkit nem támadtak meg. Akár az egész stafírungot, meg a betétkönyvet is kitehetnék a ház elé, akkor sem nyúlna hozzá senki. Anyám kétszer is ellenőrzi, jól becsuktam-e a kaput, aztán a bejárati ajtót is bekulcsolja. Megijeszt. Amikor a többiek meghallják a hangomat, ők is elém sietnek. Kérdezem őket: mi történt anyámmal, mi ez a sosem tapasztalt félelem a szemében? Apám borral kínál, leültet. Úgy beszél, mint aki igét hirdet. Mindenki köré telepszik. - Ellopták a keresztet a templom elől – néz rám. - El sem tudom képzelni, milyen erős ember lehetett, aki kiemelte a földből, mert az bizony jó masszív darab volt. Persze lehet, hogy többen fogtak össze. Ma reggel vette észre a templomszolga, amikor ki akarta nyitni a plébániát. Apám szemében ismeretlen tűz lobog. Mondja: jogos anyám félelme, ki tudja, az ilyen kereszttolvaj mi mindenre képes még. Az öcsém, a kocsmában hallotta, hogy az egész falu retteg, ma este mindenki bezárkózik. Még a kocsmát is korábban zárták be, a pultos szépasszony félt sötétben hazamenni. - De a legrosszabb azt – közöli az öcsém -, hogy mindenki gyanús. Ez a falu többé már nem lesz a régi! A gyermekét szoptató nővérem is bekapcsolódik a beszélgetésbe. - Kocsis Pista vihette el a keresztet, mert nem tiszteli az Istent – mondja. - Pista évekkel ezelőtt cirkuszos volt, s aki ilyen népséggel cimborál, az nem lehet becsületes ember. Megcsörren a telefon. Apámat keresi a plébános. Restelli, hogy ezt kell tennie, de a mi templomunkban nem tarthatja meg a keresztelőt, mondja. Nem tehetik ki a kicsit szégyennek, nem keresztelhetik meg egy bűntény helyszínén. Javasolja: menjünk át mindannyian a szomszéd faluba, ott jó barátja a pap. A nővérem kiborul. Hisztizik: ők is elköltöznek a faluból, a végén csak egy halott település marad ez is. Színpadiasan előkap egy sportszatyrot és beledobál mindent, ami a keze ügyébe akad. A csecsemő ordít. Apám a kezét tördeli, ilyen még soha nem volt a családunkban: ünnepre készülve hangos szó! - A kereszttolvaj, az mindennek az oka! – sziszegi. Pánikrohamom van. Újra. A tolvaj a mellkasomra tette a keresztet, hogy kiszorítsa belőlem az életet? Menekülnöm kell, számolnom a kerítésléceket! Futok, ahogy a lábam bírja. A falu melletti erdőben vagyok. Kapkodom a levegőt, az életemért küzdök, fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Ezt a helyet a falubeliek kerülik, mert néhány éve hajléktalanok vették birtokba. Kiteregetett rongyok, lefejezett mackó, düledező sátor, hamvadó tábortűz. Balta, szétrepült faforgács. Tűzifát aprítottak. Ez menthette meg őket a fagyhaláltól, hetek óta kegyetlenül hideg az éjszaka. Kicsit arrébb egy vaskos fadarab hever, megcsonkították. Vörösfenyő, dúsan faragott díszítése, titkosírással készített fába vésett üzenet. Egymillió közül is bárhol felismerném. Kitántorgok az erdő szélére, autó áll meg mellettem, apám száll ki belőle. Hozzám lép, megölel. - Na, gyere, hazamegyünk. A nővéred is marad, lehiggadt – mondja.
Megjelent: 2016-01-17 17:00:00
|
